Szerzett tulajdonságok

Jeremy és Paul egymás riválisai voltak, amióta csak az Intézetbe kerültek. Tudományos munkásságuk minden másnál erősebb mozgatórugója a kettejük közötti versengés volt. Ez a párharc az eredményekre kedvező hatást gyakorolt ugyan, de személyes viszonyukat megmérgezte.

Amikor Jeremy váratlanul, egy groteszk roller-baleset következtében meghalt, mégis mindenki egyetértett abban, hogy szakmai anyagait Paul nézze át, és rendszerezze. Paul el is vállalta a feladatot, és saját kutatásait kicsit sem lassítva, munkanapjai végén nekilátott, hogy feltérképezze elhunyt kollégája dolgait. Gyorsan haladt, hiszen egyrészt maga is szakmabeli volt, másrészt konkrétan is ismerte Jeremy kutatási területét.

Szűk egy hét után, az anyagok feldolgozásának kétharmadánál egyszercsak egy, a hálózatról leválasztott mappában olyan kutatásra bukkant, amiről egyáltalán nem volt tudomása. Nem kellett hozzá sok idő, hogy felismerje: alapvető jelentőségű dologról van szó, ami – ha helyesnek bizonyul Jeremy hipotézise – úgy fog hatni, mint a tóba dobott hegy, azaz fenekestől fel fogja forgatni a tudományterületet. (Én nem értem ugyan, hogy pontosan miről van szó, de az biztos, hogy a szerzett tulajdonságok öröklésével kapcsolatos a dolog).

Paul minden energiáját új „felfedezésének” szentelte. Lázasan olvasott, spekulált, irodalmat gyűjtött, és próbálta megcáfolni az elméletet… De nem talált fogást rajta. Óvatosan, anélkül, hogy bármi konkrétumot elárulna, inkább csak az ismert projektek felől közelítve puhatolózott a többieknél, hogy tudnak-e Jeremy kutatásáról. Senki nem tudott semmit. Paul talált tehát egy még senki által nem látott, a legjobb tudása szerint korszakalkotó hipotézist, amiben sehogy sem sikerült hibát találnia.

Közben jópár hónap eltelt riválisa halála óta. Paul rendszerezett minden más, Jeremy munkájával kapcsolatos dokumentumot, a feladatokat szétosztották a munkatársak között, minden visszatért a régi kerékvágásba. Ezalatt Paul összeállította a részleteket, egyértelművé tette a csak jelzett összefüggéseket, és végül tanulmánnyá szerkesztette a hipotézist. Mindent előkészített, már csak publikálni kellett az új elméletet.

Az utolsó napon egész éjjel dolgozott rajta, és valósággal beleborzongott, amikor arra gondolt, hogy mekkora elismerést fog hozni neki ez a talán példa nélküli jelentőségű publikáció. Sokáig fürdött ebben az érzésben, aztán fél óra melankolikus ücsörgést követően, hajnali öt tájban kiegészítette a bevezetést pár sorral, melyben jelezte, hogy az ötlet Jeremytől származik, akinek életében már nem volt lehetősége azt részleteiben kidolgozni, illetve az erről szóló tanulmányt elkészíteni, ezért ezt ő tette meg, és adja közre jelen tanulmányban.

Ahogy újra elolvasta a bevezetést, meghatódott saját korrektségén, és elsírta magát. Először csendesen, majd szinte ordítva, rázkódón zokogva. Amikor újra a csendes pityergés fázisába jutott, kikapcsolta a gépet, és lassan elaludt – úgy, ahogy volt, az íróasztalnál. Másnap reggel – természetesen az Intézet vezetését is bevonva – gondoskodott a tanulmány publikálásáról.