Pókfóbia

Egyéb kategória 2 Minutes

Találtam egy pókot a WC egyik sarkában. Kis hálója közepén ült, és várt. Mivel a mellékhelyiség ajtaját esztétikai és mentálhigiénés okok miatt csukva tartom, esélye, hogy prédára tegyen szert, inkább matematikai, mint valós.

A természet dolgainak folyásába durván beavatkozva – és nem is teljesen önzetlenül – úgy döntöttem, hogy együttműködésre lépek a hálóőrrel. Bő két hét leforgása alatt vittem neki egy molylepkét, egy szárnyashangyát és végül egy muslicát. A forgatókönyv minden alkalommal azonos volt – mindkettőnk részéről. Elfogtam a rovart, megöltem (mert ha már egyáltalán beavatkozom a rendszerbe, akkor még talán így korrektebb), és beejtettem a pók hálójába. A pók a háló rezdülésének pillanatában a fény sebességének kétharmadával elhagyta őrhelyét, és a sarokban húzódott meg, majd onnan lassan visszaóvatoskodott, és közelről vizsgálni, forgatni kezdte a zsákmányt. Innentől kezdve nem pontosan értettem, hogy mi történik. Azt láttam, hogy nagyon komoly munkát tesz le az asztalra, de hogy mi az eredménye, az nem derült ki számomra: nem csomagolta be a prédát, nem szívta ki a belsejét, csak csinált valamit, amihez már nem volt cérnám asszisztálni, és elhagytam a helyiséget.

Amikor legközelebb arra jártam, az áldozat a háló alatt hevert sértetlenül. Leszámítva persze azt a klasszikusan irreverzibilis körülményt, hogy előtte megöltem. De mi történhetett, ha látszólag nem történt semmi? Egyelőre nem tudok másra gondolni, mint hogy a pók fóbiás félelemmel viszonyult potenciális prédáihoz, ezért egy olyan helyet keresett leshelye felállítására, ahol nem kellett érdemben számítania a rettegett lények feltűnésére. Erre jöttem én, és az arcába vágtam egymás után hármat. El tudom képzelni, milyen emberfeletti önuralom kellett hozzá, hogy eltávolítsa őket a hálójából.

Az utolsó eset óta nem jön vissza a hálójába, hanem összegubózva, térdeit felhúzva ül a két fal találkozásánál, és üveges szemmel bámul maga elé…

Ismeretlen's avatar

Közzétéve: suhodminyák

Közzétéve

“Pókfóbia” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  2. Szerintem depressziós lett, mert megfosztottad a vadászat és zsákmányejtés örömétől! Szociológusok is kimutatták, hogy azok a társadalmak, amelyeknek nem kell megküzdeniük a fennmaradásért, elcsökevényesednek. Nem kellett volna ilyen kegyetlenül bánni szegány pókkal. Humánusabb lett volna, ha csak egyszerűen agyoncsapod.

    Kedvelés

    Válasz

  3. Részemről először is könnyesre röhögtem magam, majd az alább részletezendő hipotéziseket állítottam fel:
    – A pók fogyó- vagy tisztítókúrán van, melynek egyedüli ideális helyszíne a megfelelő páratartalommal és sajátos mikroklímával rendelkező mellékhelység, mely segíti abban, h. kajára még csak ne is gondoljon (De jössz te és megpróbálsz áttörni a komoly eltökéltség páncélján! Én is dobálóznék, ha a fogyózásom kellős közepén beállítana valaki egy tálca krémessel! Vagy mégsem??)
    – A pók csak és kizárólag élő áldozatot hajlandó elfogyasztani, hiszen különben hogyan tudna megbizonyosodni arról, h. az élelmiszerbiztonsági előírásokat betartották a feldolgozás során? De az is lehet, h. a táplálék ilyetén való tálalása nem kóser az ősi, hálóba vésett pók törvények szerint!
    – “Nem megmondtam, h. bontottcsirkét hozzál?”
    – Finnyás a kis dög, finnyás!
    – Végül, de nem utolsósorban: A pókok sajátos, testen kívüli emésztést folytatnak, melynek során emésztőenzimeket juttanak az áldozatukba, ami feloldja a rovar belsejét, mely így már könnyedén kiszívható a kitinpáncélon keresztül. Az üres kitinpáncélt az elfolyósodott belső kiszívása után egyszerűen eldobják.
    (csak éppen nincs alumíniumból és nincs rajta Coca-cola felirat!)

    Kedvelés

    Válasz

  5. Köszönöm. 🙂 Csak most vettem észre, hogy spamek közé került ez a kommented. (Mert több, mint egy hivatkozás volt benne. Finomhangoltam háromra).

    Azóta még az történt, hogy kiestem abban a fordulóban, ahol az effektíve versenyzőkre szűkítették a résztvevők körét. 🙂

    Kedvelés

    Válasz

Hozzászólás a(z) Ismeretlen_4550 bejegyzéshez Kilépés a válaszból