Hátizsák

Egy ideje szerettem volna venni egy olyan, bringázáshoz is használható, a hátfalát az én hátamtól egy ívvel és egy hálóval eltartó hátizsákot, amivel remélhetőleg nem fogunk olyan otrombán összeizzadni, ahogy a most használatossal szoktunk.

Tegnap elmentem a Decathlonba, és mivel futottam már lesre, rögtön a hőséget az információs pultnál túlélni próbáló csajhoz fordultam. Biztosított róla, hogy az általam leírt termék létezéséről nem tud, de hátizsákokat itt kicsit balra, meg pár sorral odébb, beljebb találok. A közelebbi forráshoz léptem, és elsőre belenyúltam egy olyan hátizsákba, amire pontosan illett a személyleírásom.

Mustrálgattam, elképzeltem használat közben, hogy mennyi mindent lehet beletömni, vagy van-e valami olyan (anyag)hibája, ami még mélyebbre helyezi a minőségi rangsorban, mint ahova a gyártó, illetve a márka (Quechua) neve már eleve lenyomja. Úgy tűnt, hogy használható lesz. A soron, ahol lógott, a nem túlhajszoltan korrekt „5990,- Ft-tól” felirat rejtelmeskedett. Úgy döntöttem, hogy ha nem találok jobbat az áruházban, és a pénztárnál nem lesz több az ára, mint a jelzett, megveszem.

A másik sor felé menet találtam egész jópofa rövidnadrágokat. Bármelyik kilenc évesnek könnybe lábadna a szeme tőlük, de felnőtt méretben nincs hasonló, pedig a formájában, küllemében nincs semmi gyerekeknek szóló. Annyira jól meg nem nézett ki, hogy vegyek egyet a bal, meg egy másikat a jobb combomra. Ez a megoldás ráadásul a bekerülési költséget is duplázza, illetve a mindennapi használhatóságot illetően is elbizonytalanodtam, így ezúttal elálltam a vásárlástól.

Mivel jobb (vagy akármilyen, a fent részletezett paramétereknek megfelelő) táskát nem találtam, leakasztottam egyet a belsők, azaz a kevesebbet tapogatottak közül, és a pénztárhoz léptem vele. A rendszer a 2990,- Ft-os árat dobta ki rá.

Hátizsák” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Szeretném hozzátenni, hogy két nyarat aludtam végig a Quechua gazdaságos 3500-as sátorban, ebbe beletartozott az augusztus 20-i mészárlás, és három másik hasonló kaliberű magyarmonszun.
    Kottyanást egy alkalommal sem érzékeltünk, beázás is csak egy esetben történt, amikor a szomszéd macska bemászott a két réteg közé és odahányt.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) DéeRGé bejegyzéshez Kilépés a válaszból