A glória

Telegdi Farkas a boltból hazafelé menet arra lett figyelmes, hogy az emberek megbámulják. A járókelők ujjal mutogatnak rá, összesúgnak a háta mögött, az autósok megállnak, és a letekert ablak mögül forgatják felé fejüket. A középkorú férfi, ahogy a háztartási bolt kirakatüvegébe nézett, észrevette, hogy egy szabályos glória nőtt a feje fölé. Aranylón, de nem bántó élességgel fénylett, belső sugara épp csak meghaladta fejének kerületét. Miután tudomást szerzett róla, valami furcsa módon érezte is már, hogy ott van középen elválasztott barna haja fölött, de szerencsére a mozgásban nem akadályozta, nem fejtett ki például érezhető légellenállást, stb.

Telegdi meggyorsította lépteit, és meg sem állt hazáig. Ott gyorsan betette a tejeket a hűtőbe, a zsömléket a kenyértartóba, aztán a fürdőszobába sietett, hogy jobban szemügyre vegye újdonsült kiegészítőjét. Mesterséges fény mellett vesztett ugyan a ragyogásából, de továbbra sem fért kétség hozzá, hogy egy glóriáról van szó. Fénytestén át lehetett nyúlni, bár közben olyan érzetet keltett, mintha egy fém-gyűszűvel próbált volna mágnesek között tapogatni. Megrázta a fejét, hirtelen leguggolt, majd oldalra lépett, de a glória végig imponáló magabiztossággal a helyén maradt.

Tulajdonképpen csak most kezdte felfogni, hogy mi történt vele – már amennyiben ez egyáltalán ép ésszel lehetséges. Arra gondolt, hogy noha a glória fizikailag nem akadályozza a mozgásban, vagy bármilyen tevékenységében, mégis alaposan át fogja rendezni az életét. Bement a hálószobába, és egy hirtelen ötlettől vezérelve fejest ugrott az ágyba. A glória a helyén maradt, és a délután vége felé fogyatkozó fényben derengőn világította meg a lepedőt és a párnahuzatot.

Lefekvéskor irányíthatatlan gondolatok cikáztak a fejében, nem tudott elaludni. Mikor kicsit megnyugodott, azon kezdett morfondírozni, hogy mivel érdemelhette ki a szakrális testékszert. Szóba jöhető cselekedetei számbavétele közben arra jutott, hogy ha lennének egyáltalán említésre méltó rossz cselekedetei, nyilván nem kaphatta volna meg a glóriát. Ez üzenet kell, hogy legyen tehát, hogy példás életet élt, hogy minden úgy volt jó, ahogy tette. Arra is hamar rájött, hogy ha az olyan fokú kiválóság mindennapos lenne, mint – ezek szerint – az övé, akkor okvetlenül kellett volna már életében legalább két-három hasonló emberrel találkoznia. Konkrétabban – mert Telegdi szerette a dolgokat a hétköznapok mércéjével is megmérni – ez azt is jelenti, hogy a főnökénél, az apjánál és a közös képviselőnél is kiválóbb ember. Erre a gondolatra – felfedezése óta tulajdonképpen először – lelkes boldogság szállta meg, és csapongva látott hozzá, hogy sorra vegye rokonait, barátait, volt barátnőit, ismerőseit, és azokat, akiket csak látásból ismert, vagy a TV-ben látott: Különb volt mindegyiknél. Hajnali négy körül járhatott, mire lassan, nagyjából a háromszázadik ismerősnél tartva álomba szenderedett.

Valahol nagyon messze (nem is lehet emberi ésszel felfogni, hogy pontosan hol) azonban valaki nem tudott aludni. Mardosta a kétség, hogy minden úgy volt-e jó, ahogy tette. Arra jutott, hogy sajnos nem, ezért hosszas vívódás után – kb. fél hat tájban – örökre eltüntette a glóriát Telegdi feje fölül.