Szeretem a tejet, mindennap iszom legalább két bögrével. Ugyanakkor nagyon érzékeny vagyok a minőségére. Először a szagán érzem meg a minőségromlás olyan apró jeleit is, amelyek másik tizenhárom emberből tizenegynek észrevétlenek maradnak. Ezután következik az íz-aljasulás fokozata. Ez olyan rettenetes dolog, hogy nem is akarok írni róla.
Az utóbbi hetekben azt vettem észre, hogy mindegy, hogy dobozos, zacskós vagy friss (épp csak a kötelező forraláson átesett) tejet szagolok, valami nem stimmel vele. Lehet, hogy nekem büdös a tej?
Végre!
Nem én vagyok az egyetlen ember, aki kényes a tejre!!!
A párom mindig hülyének néz, amikor közlöm, h. szerintem már romlott. Ő azt még simán megissza!
Pedig igenis van vmi furcsa, fehérjebomlás szaga, v. nem is szaga, inkább íze, amit az ember vhol hátul a torkában érez meg. Nem tudom konkrétabban megfogalmazni, de vhogy rossz.
Nem savanyú, a mai tejek már nem tudnak mitől megsavanyodni!
Inkább arra emlékeztet, mint amikor egy kis darab felvágott vhogy véletlenül rajta marad a mosogatóba bepakolt tányérok vmelyikén és estére megbuggyantja maga körül a vizet.
Szóval nem nagyon büdös, de az ember azért hányna tőle erősen!
Hát ezért nem bírom én meginni az ilyen “még jó” tejet.
A másik ilyen dolog a Tecsós tojás.
Időnként olyan furcsa szaga van.
Van, h. az érződik rajta erősen, h. a mosóporok/öblítők közvetlen közelében tárolták.
De van, h. az, h. a raklap tojás közül sikerült párat összetörni és azok megbuggyanván, a többibe beivódik a szaguk.
Az a legborzasztóbb az egészben, h. maga a szag az ép tojás szaglászása során nem fedi fel magát, csak habverés ill. melegítés közben.
Jópár rántotta landolt már a kukában emiatt.
KedvelésKedvelés
Mióta laktóz-allergiám van én is hamarabb észreveszem, ha romlásnak indul a tej; a rossz tejnek határozottan lisztes íze van kóstoláskor. Brrr…
KedvelésKedvelés