Kávé

A hazaérkezésem utáni reggelen megittam az első itthoni kávémat. Az ébredést nem segítette érdemben, de alattomosan célzott rá, hogy újra itthon vagyok.

Marokkóban arra lettünk ugyanis figyelmesek, hogy az ottani kávé aromája mesébe illően gazdag, telt. Általában egydecis üvegpohárban szolgálják fel, tesznek mellé három kockacukrot, illetve létezik feketén és tejjel. Én ez utóbbi változatot részesítem előnyben. A fokozott élvezeti értékben biztosan szerepe van annak is, hogy a tej – amit időnként külön csészében hoztak ki – csak a kötelező (de arab környezetben nem magától értetődő) forraláson esik át. Nekem úgy tűnt, hogy Marokkóban egy liter tejből csak egy liter tej készül, és nem két liter reggeli ital, fél kg túró, és egy darab sajt – mint ahogy az nálunk elő-előfordul.

Most, hogy visszagondolok, alig láttunk teheneket… Amikre konkrétan vissza tudok emlékezni, azok egy várdombnyi szeméthegy lankáin legelésztek.

Kávé” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Akkor felmerül a kérdés, h. miből is van arrafelé az az 1 liter tej? 🙂

    Örülök, h. épségben hazaértél, már aggódtam!

    Milyen munkahely az, ahonnan ennyi időre meg lehet lépni?

    Kedvelés

  2. Eddig két szakértő vizsgálta meg a kérédést. Egyikük azt mondja, hogy import tej lehetett ezekben a kávékban. Mellette szól, hogy tényleg gyanúsan jó volt, legalább 3,5%-os. Ellene, hogy sehol nem láttunk dobozos, vagy akármilyen importnak látszó tejet.

    A másik szakértő tejport gyanít, mert az éghajlati adottságok hagyományosan ezt a megoldást termelik ki – a hűtés körülményessége miatt. Mellette szól, hogy tényleg egyszerűbb így a tárolás, illetve a szakértő ezt, mint gyakorlatot is ismeri. Ellene szól, hogy a porból készített tej valószínűleg nem tudna bőrösödni, a mieinkkel meg előfordult.

    Kedvelés

  3. Ez mind nagyon szép és jó, de egy további lehetőséggel is számolni kell, nevezetesen azzal, hogy jobb nem tudni milyen szőrös valaminek a fehér levét fogyasztottátok élvezettel, melyet alapvetően a kicsinyének szánt.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Ismeretlen_35729 bejegyzéshez Kilépés a válaszból