Az uszoda öltözőjében egymás szekrénye mellé kerültünk egy velem egy időben végzett sráccal. Ilyesmi előfordul. De aztán az utcáról megérkezett egy másik, akinek szabadságában állt volna bármelyik szekrényt kiválasztani, de ő (talán a kerek számok bűvöletében?) mellénk fészkelődve pont az enyém alattit, illetve a másik srácé mellettit választotta, holott a sor mindkét vége felé üresség tátongott. Pont, mikor őt és a cuccait kerülgetve végeztem az öltözéssel, láttam, hogy miután mindent gondosan bepakolt, észrevette, hogy nincs sehol az a kis fülecske, amibe a lakat szárát akaszthatná.
Kicsit később, amikor az utcán parkoló kocsimhoz értem, egy másik parkolni vágyó jelent meg mögöttem, és ügyet sem vetve az előttem és mögöttem lévő nyolc-tíz szabad helyre, türelmesen megvárta, amíg az enyém felszabadul.
Nem lehetek persze biztos benne, de azt hiszem, hazafelé nem követett senki.
A kocsiban is hímnemű egyed ült?
Nem lehet, h. véletlenül felcserélték a parfümgyárban a feromonos üveget? 😉
KedvelésKedvelés