Nem elégedett meg

Férfiak között már az is nagyon ritka, hogy valaki egyszerre két vagy több dologra tud koncentrálni. Kamill pont ilyen férfi volt. De a természet nem elégedett meg ennyivel, amikor különleges tulajdonságokkal ruházta fel.

Kamill a szó szoros értelmében is kétfelé tudott figyelni. Kétfelé tudott nézni. Szemeit egymástól függetlenül tudta mozgatni, és pontosan tudta, hogy mit lát az egyikkel, és mit a másikkal. Számára a térlátás, amikor ugyanoda nézett mindkét szemével, csak egy lehetőség volt a számtalan közül. Bal szemével kérdően nézett arra, akitől épp tudakolt valamit, a jobbal pedig körbepásztázta a többieket, időnként pedig a monitorra pillantott, hogy ellenőrizze részvényei aktuális árfolyamát. Máskor az egyik szemével ugratott valakit, a másikkal pedig jelezte a többieknek, hogy le ne lőjék a poént idő előtt. De az is rutinfeladat volt számára, hogy olvasgatott, miközben egy egészen más szöveget gépelt.

Annak idején kancsalként kezdte. Sokat csúfolták érte, de (vagy éppen ezért) a féloldalasan leragasztott szemüveget elutasította, és inkább úgy döntött, hogy nem próbál meg igazságot tenni két szeme között, hanem megadja a lehetőséget mindkettőnek. Így tulajdonképpen ő maga harcolt meg különleges tulajdonságáért, és mellesleg eredeti problémáját is megoldotta, hiszen – ha éppen ahhoz volt kedve – egyetlen pontra is képes volt irányítani tekintetét.

De ahogy a természet nem elégedett meg egyetlen különleges képesség adományozásával, Kamill sem érezte úgy, hogy mindent elért. Elfojthatatlan vágyat kezdett érezni, hogy a kaméleon másik híres képességét is magáénak tudhassa: a színváltást.

Nem elégedett meg” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Azt hittem, az átlagemberét többszörösen meghaladó méretű nyelvvel akart kedveskedni környezetének, különös tekintettel a hölgyismerősökre.

    Kedvelés

  2. Hogy ez nem jutott eszébe! Pedig könnyebb is kivitelezni (persze abszolút értelemben véve nem könnyű), és a várható haszna is sokkal kézzelfoghatóbb.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Boca bejegyzéshez Kilépés a válaszból