Tudja, ki vagyok én?!

Számomra nem teljesen világos módon, de az ember rögtön megérzi, ha az, amit mondanak neki, egyáltalán nem azt jelenti, ami a szavak szó szerinti értelméből következne, hanem épp az ellenkezőjét, vagy valami csavaros módon eltérőt.

Hallottam egy történetet. Talán a fizika szakon fordult elő, hogy ZH-t írtak a diákok, és persze a rendelkezésükre álló idő leteltével be kellett adniuk a dolgozatukat. Aki késlekedett, attól nem fogadták el a papírját. Magától értetődő, hogy akadt valaki, aki az utolsó pillanatok után még mindig írt, majd vastagon elkésve sietett a katedrához. A tanársegéd meg is mondta neki, hogy a helyzet teljesen egyértelmű: elkésett, nem adhatja be a dolgozatát. A srác egy kicsit kérlelte, de mivel az asztal másik oldalán álló hajthatatlannak bizonyult, rákérdezett: – Tudja, ki vagyok én?! Az oktató, felvéve a kesztyűt, flegmán, de határozott hangon, a késő szemébe nézve mondta: – Nem, fogalmam sincs. Erre a srác betette a dolgozatát valahova a rendezetlenül magasodó paksaméta közepe tájára, és elment.