Dalkereső

Dolgozik egyáltalán azon valaki, hogy úgy találhassak meg egy dalt a neten, hogy csak egy foszlányát tudom beledúdolni egy mikrofonba?

 

Dalkereső” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. volt ilyen.
    A 60-70-es években dolgoztak ilyen telefonkönyv-szerű stuffon, a következőképpen működött:
    fogták zenék dallamának elejét, és sorrendbe rendezték őket aszerint, h a szólam feljebb / lejjebb ment, avagy nem változott; így a dal elejéből ki lehetett keresni, h melyik is volt az (és még mikrofon sem kellett hozzá). A dalok 90%-át az első 7 szólamból meg lehetett találni.
    Aztán beindult a popszakma, és a dalok számának robbanásával eltűnt ez is a sülyesztőbe. Óvatos becslésem szerint is legalább két szövegsornyi dallamot kéne mostanság tudnod ahhoz, h egyedileg azonosítani lehessen 1-1 zenét (és annak összes remixjét).
    Hát így.

    SDr

    Kedvelés

  2. Pedig nagyon kéne, ahogy az is, hogy fotókat találj emberekről körülbelüli leírás után.
    “Tudod, az a csaj a feltűzött hajával abból a filmből.”

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) d bejegyzéshez Kilépés a válaszból