Most mindegy, hogy miért vagy hogyan, de tegnap láttam az EB döntőt. És megint azon gondolkodom, hogy mi történik Európában az egyes nemzedékváltások során.
A németeket mindig, már gyerekkoromban is, úgy tartottam számon, hogy elképesztően tudnak küzdeni, ha szarul állnak, az csak felbőszíti őket, még keményebben odateszik magukat, és akár az utolsó utáni pillanatban is tudnak fordítani, győzni.
A tegnapi meccsen semmi ehhez hasonlót nem láttam. A jelenlegi német válogatott nem ismeri ezt a trükköt. Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy ez csak egy általánosabb jelenség egyik vetülete a sok közül.
Arra gondolok, hogy az a tenni akarás, az a munka iránti megfellebbezhetetlen, vallásos tisztelet, ami – a háborúkon, rablásokon és más népek, kontinensek gátlástalan kihasználásán kívül – naggyá tette Európát, már csak emlék. A mostaniak már csak falják a gyümölcsöt a kosár tetejéről. Innen nem látom pontosan, de úgy érzem, az alja már rohad.
egypercesek 
“..az alja már rohad…”
nevezzük inkább erjedésnek. Lehet még belőle grappa, calvados, konyak, ouzo, pálinka.
Engem éppen a döntő kimenetele kicsit megnyugtatott. Az eddigi körökben rendre azt tapasztaltam, a szorgos, kötelességtudó szakemberekből összerakott csapatok iparszerű szakértelemmel legyűrték az ötletesebb, egyéni játéktudásra épülő, látványosabb játékot mutató csapatokat.
A spanyolok győzelme kicsit megnyugtatott.
Lehet még kreativitással boldogulni.
/nem mintha kreatívnak vallhatnám magam, fociban meg bizonyosan nem/
KedvelésKedvelés
Ez a küzdeni tudás jellemezte őket egészen a döntőig. Nem változtak ebből a szempontból szerintem.
KedvelésKedvelés
Pedig csak annyi van h idén más csapatokra jellemző az ami korábban a németekre. Ez annyiban nem rendkívüli h néhány VB/EB alatt a focisták és a menedzsment is lecserélődik.
Csak a magyarok képesek következetes szintet hozni generációkon át.
KedvelésKedvelés