A Bodies kiállításon olvastam egy magyarázó szövegben, hogy „a vakbél jelzi a vastagbél legelejét”. Stimmel. Én is úgy tudtam, hogy semmi dolga a szervezetben, és minden további nélkül el is tudom képzelni, hogy amint szikével közelítenek felé – nyilvánvaló szükségtelenségét leplezendő – felpattan, és már mondja is: „Jó napot kívánok, üdvözlöm Önöket abból az alkalomból, hogy a vastagbél kezdőpontjához érkeztek. Erre parancsoljanak továbbfáradni”.
Vakbél
Közzétéve
Olvastam, hogy az utolsó elmélet az, hogy ha valami betegség miatt kifosnád a beled, akkor a vakbélben még marad pár baci. A bacik ezután újra elszaporodhatnak, és így újra tudsz majd emészteni. Szerintem egész praktikus…
KedvelésKedvelés
Sőt. Elegáns megoldás.
KedvelésKedvelés