Mese sajt

Szomorúan látom, hogy újra kapható a Mese Sajt. Annak idején a napköziben kerültem vele a kívántnál nagyobb közelségbe. Színe vészjóslóan mélybarna volt, szagában és ízében a rothadás úgy kombinálódott az émelyítő édeskésséggel, hogy az fogyasztását a dögevéssel tette egylényegűvé. Amint megforgattam a számban, gyomrom és nyelőcsövem uralhatatlan, pánikszerű, görcsös összehúzódásokkal parancsolt rám öklendezést. (Később az Unicum váltott ki belőlem hasonló reakciókat, de azokon – az évek során – sikerült felülkerekednem).

Mese sajt” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Anno az legalább sajtból készült, és a csokifüggő csemeték kalciummal való ellátását volt hivatott véghezvinni. Egy kóstoló alkalmával azonban, döbbenetes élményben volt részem, ennek köze sincsen a régi ízéhez. Nem mintha az finom lett volna:))

    Kedvelés

  2. Igen, én is ismerek olyat, aki szerette. Még imádói is voltak. Annyit mindenképp elmondhatunk, hogy megnyilatkozásra késztette az embereket; közömbös senki nem maradhatott. 🙂

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Ismeretlen_89040 bejegyzéshez Kilépés a válaszból