Mókusok

M. Márton egy ködös reggelen arra lett figyelmes, hogy amint munkahelye felé tart, a busz utasai között egy mókus kapaszkodik fesztelenül, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. M. a többi embert fürkészte, hogy azok nem furcsállják-e az esetet, de úgy látta, hogy ügyet sem vetnek a bőrkabátos emlősre.

 

A busz végállomásán újabb mókusokat vett észre a távolban. Valószínűleg ők is munkába igyekeztek: táska, illetve A4-es formátumú mappa volt náluk. A jelenség a munkahelyén is megismétlődött. Négy további mókust vett észre.

 

Dél körül már nyugtalanítani kezdte a dolog, de mivel egyrészt az észlelt mókusok száma további növekedést nem mutatott, másrészt az eddigiekkel sem volt dolga – mert nem szólították meg, illetve mert olyan osztályokon dolgoztak, melyekkel nem volt közvetlen munkakapcsolata –, sikerült legyűrnie aggodalmát.

 

A hazafelé úton már teljesen megnyugodott, és mire az erdő szélén lévő óriási fában lévő odújához ért, el is felejtette az egész képtelen históriát.

Mókusok” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Igaz semmi köze hozzá, de erről Stephen King – A Tízórai emberek jutott eszembe. 🙂 Amúgy imádom ezeket a “Fikció” kategóriás bejegyzéseket. 🙂

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Ismeretlen_24757 bejegyzéshez Kilépés a válaszból