Küldés

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Minden másodperccel, minden feleslegesen kimondott szóval vékonyodik a cérnám – még így is, hogy nincs is közöm az egészhez –, amikor a lényegről kellene beszélni, de nem arról beszélnek. Hanem mondják a négyszáz fix, törzsszám alapján szelektált embernek már két napja, de legkésőbb azonnal kiküldendő e-mail címlistája fölött beszélgetve, hogy a Besztencey Kristóf nem az, hanem az a vöröses hajú kövérkés, aki már nem is kövérkés igazából, mert fogyott vagy tíz kilót. Amelyik nem ebben az épületben van. Na, tudod. És a másik nem tudja, mert akire ő gondolt, az még most is kövérkés, igaz, nem is annyira vöröses, azaz várj! Szerinted az Inhoffer Csabi vörös? Mert akkor nem ugyanazt értjük vöröses alatt. – Az Inhoffert szerintem nem ismerem – mondja a másik megdöbbenve, mire az egyik elkeseredik, hogy akkor nincs ötlete, hogy ki az a közös ismerős a többezres vállalatnál, akiből ki lehetne indulni, aki legalább egyértelműen barna, aki ha meglenne, akkor meg lehetne nyomni végre azt a kibaszott küldés gombot.