Főszereplők

Zsolt azt mondta, hogy iszonyú dolog történt vele. Reggel, ahogy munkába kerekezett, egy mercis vágott be elé jobbra kisívben úgy, hogy éppen nem ütötte el, de azért összeértek, ő elcsúszott, és a földre került. Ahogy hozzátette, hogy még most se sikerült megnyugodnia, mert ebből még sokkal nagyobb baj is lehetett volna, egyszer csak – az elmondottakat alátámasztandó – kiderült egy félmondatából, hogy az esetnek volt egy harmadik résztvevője is. Egy másik mesélő talán nem is Zsoltot emelte volna a történet főszereplőjévé, hanem ezt a harmadik résztvevőt. Ezt a nőt, akit a mercis elgázolt, és a mentősöknek még akkor sem sikerült újraéleszteniük, amikor Zsolt az őt ért sokkot úgy-ahogy kiheverve továbbindult.

Főszereplők” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ma délelőtt hívott kedvesem, majdnem halott gyalogos lett a zebrán. Nem szeretem az ilyen főszereplősdit…

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Ismeretlen_72296 bejegyzéshez Kilépés a válaszból