Tizennyolcadik születésnap a hatósági orvosnál

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Tomeket csak az apja kísérte el. A lépcsőn mentek fel, mert a fiú még egyszer lépcsőzni akart. Nem bánta, hogy a nyolcadikra kell felmenni, sőt. Felment volna a századikra is. Szótlanul lépkedtek egymás mellett, csak az egyre erősödő lihegésük visszhangzott a lépcsőházban.

Pont kettőkor, a megbeszélt időpontban értek a hatósági orvos rendelőjéhez. Az asszisztens bátorító kedvességgel szólt a fiúhoz.      – Tomek Halderhez van szerencsém? Tomek bólintott. A nővér kedvesen rámosolygott, kinyújtott karjával és kitárt tenyerével mutatta az utat a rendelő felé. Tomek bement.

Az orvos olyan hatást keltett, mint egy nyugdíjas katonatiszt. Bár az is lehet, hogy csak az orrnyerge felé lejtő, bozontos, ősz szemöldöke miatt tűnt úgy. Ránézett Tomekre, végigmérte. – Hát, boldog születésnapot! – mondta. Tomek kényszeredetten elmosolyodott, és idegesen a kezét tördelte. – Hogy döntöttél? Bénítás vagy vakítás?

– Bénítás – felelte a fiú halkan, és nagyot sóhajtott. Hát eljött a nap, eljött a perc, és neki ki kellett mondania. Neki kellett kimondania. Egyszerre érzett megkönnyebbülést, és zsigeri félelmet. Megkönnyebbülést, mert a várakozás utolsó pár napja álmatlansággal és szorongással telt. (A lázadáson már túl volt). Félelmet, mert a neheze, a gyötrelmes év, az a háromszázhatvanöt fojtó nap, csak most kezdődik.

– Ha engem kérdezel, bár nem tetted, jól választottál. Én is a bénaságot választottam annak idején – szólt az orvos a múltba révedve. – Értem én, és hidd el, meg is értem, hogy nincs kedved ehhez az egészhez. Még csak azt sem várom, hogy hidd el, amit most mondok neked. De ha majd letelik az egy év, és még egy kis idő, majd emlékezni fogsz rá, hogy igazam volt, amikor azt mondtam, hogy a képesség-fosztás intézménye jobbá teszi az embert, és az emberen keresztül az országot. Rengeteget fogsz tanulni a fontosról és a lényegtelenről, a büszkeségről és az alázatról. A közösség, a család erejéről. Újjá fogsz születni, bölcs leszel, meg sem értheted még, mennyire. Na, add a karod, essünk túl rajta. Hamarabb kezded, hamarabb végzed, nem igaz?