Mindig borzongó csodálattal néztem azokat, akik akár az életüket is kockáztatják, hogy elérjék a három percenként járó busz adott pillanatban észrevett példányát. Reakciójuk hevessége, mozgásuk elemi ereje alapján arra a hipotézisre jutottam, hogy cselekedetük alapvetően nem tudatos. Nem gondolják végig, hogy így hamarabb odaérnek, csak elemi szerzésvágy ébred bennük, üldözési reflex serken inaikban.
A hipotézisem ma meggyőződéssé vált. Az irodaház, ahova minden reggel kénytelen vagyok bemenni, többek között forgóajtón keresztül is megközelíthető. Egy kolléga srégen közelített felé, majd amikor a szeme elé került, szinte rávetette magát, nekiugrott, és egy kis zúzódás árán sikerült bepréselnie magát annak a negyednek a múló résébe, ami két másodperccel hamarabb juttatta az előtérbe, mint ahogy az utána következő tette volna.
egypercesek 
Én azokat is bírom, akik képtelenek felvenni a forgóajtó “ritmusát” és annyira gyorsan akarnak átmenni rajta, hogy minden második lépésükkel leállítják pár másodpercre az ajtót…
KedvelésKedvelés
Én meg azt utálom, hogy nem a forgóajtó az, ami felveszi a mi ritmusunkat. Vagy lehetne akkora, mint az IKEA-ban. 🙂 Egyébiránt meg leszarom. Van mellette egy hagyományos verzió, ahol lovagi erényeket lehet bemutatni..
KedvelésKedvelés
Övék a jövő, a versenyzőké.
KedvelésKedvelés