Szappan

Megint igazolást nyert, hogy soha nem szabad elbízni magunkat, nem szabad azt gondolnunk, hogy végleg bölccsé értünk, mert mindig van új és újabb tanulnivaló.

Önállóan rájöttem az egyterű autók, a városi terepjárók és a palackos víz magáért, illetve semmire valóságára, de semmit nem tudtam a borotvahabról és a borotvakrémről.

Ezek nélkül igazi kellemetlenség borotválkozni: a pengével csak rövideket lehet húzni, már közben is kellemetlen a bőrnek, másnapra pedig jó eséllyel lép fel bőrpír, esetleg valamilyen kisebb gyulladás, irritáció a szőrtüszőknél. Ezt korábbi utazásaim során tapasztaltam, ahova elfelejtettem borotvahabot vinni.

Most is kimaradt a csomagomból, de egyszer csak beugrott, hogy annak idején a borbélyok szappannal dolgoztak. Igaz, hogy az valami vízzel higított pempő lehetett, hiszen borotválkozóecsettel tudták felhordani, de alapjaiban talán mégiscsak egyszerűen szappan volt.

Bevizeztem borostás arcomat, fogtam a szappant, és körbedörzsöltem vele az érintett felületet, majd eldolgoztam kézzel. A penge pont úgy futott rajta, ahogy az a legjobban sikerült borotválkozásnál szokás: selymesen csúszva, könnyed lendülettel, akadálytalanul.

Nem akarom elhallgatni, hogy utána éreztem a szappan szárító hatását, de ez nem fog megakadályozni abban, hogy az utazás során bepakolandók listájáról örökre kihúzzam a borotvahabot.

Szappan” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. én amerika keresztülautózása során szembesültem a problémával. Útitársamnál láttam először ehhez ( http://www.parfumneroli.hu/parfum/bemutato/musgo_real_borotvalkozas/borotvakrem/ ) hasonló, csak olcsó magyar kivitelű tubusos borotvakrémet. Zseniális találmány: eleve nem túl nagy, aztán a túra során ugye egyre kisebb csomaggá válik. A hozzátartózó mini pemzli használata az arcrahabosítás során pedig kifejezetten kellemes érzés… 🙂

    Kedvelés

  2. Nekem is eszembe jutott, hogy az egyébként is használt borotvakrém fogyóban lévő példányát vigyem feltekerve, de a pamacstól így is sajnáltam a térfogatot. Létezik két hüvelykujjnyi borotvahab (ahogy fogkrém) is, azt vittem volna, ha van a boltban, ahol tavaly még volt.

    Kedvelés

  3. Nekem meg eszembe sem jutott eddig borotvahabot, sem -krémet használni. A lábam is, az intim helyeket is mindig is babaszapannal kentem be, szétmaszatoltam meleg vízzel, aztán hajrá.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Ismeretlen_117278 bejegyzéshez Kilépés a válaszból