Scottish Swede

Ma viszont egy otthon valóban nem kapható zöldségféléről mesélek. Zellert kerestem az itteni boltokban azzal a szándékkal, hogy egy csomó értékes hozzávaló mellett – mintegy mellékesen – beletegyem azt is a húslevesbe, aztán a fogyasztást megelőző pillanatokban maradéktalanul eltávolítsam, és a szerves hulladéknak járó kezelésben részesítsem.

De a zellernek csak valami rokonát találtam. Megvettem hát, meghámoztam és kettévágtam. Ekkor már gyanakodtam, hogy ez nem zeller. Már vágni is könnyebb volt: nem zeller módjára viselkedett, mint egy illegálisan kivágott, évgyűrű díjas óriástölgy törzse.

Hamar kiderült, hogy nincs is sok időre szüksége a megpuhuláshoz, szinte hamarabb megvan, mint a krumpli. A színe sárgás, az íze pedig (és ez megint radikálisan megkülönbözteti a zellertől): jó. Azóta szeretjük, és rendszeresen használjuk.

Kicsit utánajártam, hogy mi ez egyáltalán. (Ezért tudok most többé-kevésbé érdemben írni róla). Először is lefényképeztem a boltban, hogy legyen reális esélyem emlékezni, hogy hogy hívják egyáltalán. Úgy, hogy scottish swede. A svédek eszembe se jutottak, úgy kezdtem utánanézni. Kiderült, hogy a szóban forgó zöldséget máshol leginkább rutabaga, azaz gyökérzsák néven említik.

Az, hogy ennyire finom annak ellenére, hogy a zeller rokona, azért van, mert nem rokona a zellernek. A káposzta és a fehérrépa keresztezésével hozták létre. Hát a fehérrépának is előrelépés a dolog.