Über (alles profit)

Nekem kellemetlen, hogy a magyar kapitalizmus története legújabb fejezetének huszonhatodik évében fel kell hívnom a figyelmet valami egészen alapvetőre. A dolog azért nem teljesen meglepő, hiszen a magyar kapitalizmus a feudalizmus dögszagát árasztja.

Ezrek leírták már, hogy mi a baj a taxisokkal úgy általában, és ők maguk ugyanezen a színvonalon, vagy még ez alatt nyilvánulnak meg a kérdésben, miközben az Über rendes, profitorientált kapitalistaként használja ki a helyzetet, meg a vele kapcsolatba kerülőket.

ubber-investwithalex.jpg

A facebookon Jézus második eljövetelének kijáró rajongással tolják a megvezetett emberek az Über szekerét, és segítenek közvetíteni a cég parasztvakító üzenetét, miszerint itt valami szabadságharcról van szó. Cikkek jelennek meg, ahol kismamák lelkendeznek, hogy a legjobb dolog, ami életükben történt velük, hogy éjszaka überezhetnek.

Hadd adjak egy közeli, meg egy távoli képet a dologról, amikre nem nagyon fókuszál senki. Nyilván mindenkinek feltűnt, hogy az Über olcsó. Ez az appal megtakarított működési költségen, meg a taxisokat sújtó extra kiadások elkerülésén kívül azért is van, mert az árak úgy vannak belőve, hogy azok egész jó kis bevételi forrásnak tűnjenek azoknak, akik meló után még szívesen bevételeznek pár ezrest.

Ugyanis az überezésből, mint főállásból nem igazán lehet megélni. Amint elkezdi az ember rendesen halmozni a kilométereket, ennek megfelelően karbantartani az autóját, illetve fizetni a megnőtt terhelés alkatrészekre gyakorolt hatásának költségeit, meg a havi ötvenezret, ha feltételezzük, hogy mindezt KATÁ-s vállalkozóként teszi, meg rájön, hogy tulajdonképpen nem akkor überezik, amikor kedve van, hanem amikor vannak utasok, kisvártatva arra is rá fog jönni, hogy valami alapvetően nem stimmel.

Az nem stimmel, hogy ez egy új üzleti modell, aminek a szexi neve sharing economy, a XXI. századi fősodor mögött egyéb tartalmi elemei régebbi időket idéznek. Az történik ugyanis, hogy ez a $62.000.000.000 (hatvankét milliárd dollár) értékűre becsült cég úgy vágott alá a taxik árainak mindenfelé a világon, hogy ennek költségeit elsősorban a „saját” sofőrjei fizetik meg. Vegyük észre: ha egy Über sofőrrel bármi történik, csak magára számíthat. Nem jár neki betegszabadság, nem jár neki táppénz, nem jár neki fizetett szabadság, egészségpénztár, fizetési előleg, felmondási idő, végkielégítés, baráti áras autószerviz, semmi, de még HR-est se kell fizetni, aki az ilyesmiket intézné. Felhalmozott tartalékok nélkül belecsúszni egy gazdasági totálkáros fiaskóba a kocsival egyet jelent a világ végével az überes sofőr számára.

Kicsit távolabbról szemlélve tehát van egy irdatlan nagy cég, akinek mondjuk tényleg kell jogászokat fizetni, meg – globális mércével mérve – egy maroknyi adminisztrációs csapatot, de azon kívül az app nagyjából mindent elintéz. Elsősorban azt, hogy minden bevétel (a hangsúly a „mindenen” és a „bevételen” van) 20%-a az Überé legyen. A konstrukció kellően előrehaladott szakaszában kinyírja a hagyományos taxizást, és egyszer csak nem marad más, mint a multi milliárdos cég, és a szarért-húgyért gürcölő, a végletekig kiszolgáltatott sofőrök, köztük az ostyavékony fizetett alkalmazotti réteggel, akik a seggüket verhetik a földhöz, hogy nem sofőrként kell megélniük.

Innen már szépen látszik egy nagyon csúnyán kettészakadt társadalom képe, ami meghökkentően hasonlít a feudalizmusbeli felállásra, de hogy elsőre könnyebben befogadható legyen, egyelőre csak nevezzük XIX. századi, lejáratott kifejezéssel kizsákmányolásnak.

Ha valaki Über sofőr, vagy ha Überrel utazik, nem vitatom, hogy jó oka van rá, és a hétköznapokban segít a dolog, csak szerintem érdemes tudni, hogy közben mi épül szorgosan. Attól persze még lehet csinálni, elkapni a kormányt az állam dolga, de az csak áll terpeszben, elkerekedett szemmel, mint akinek hirtelen műholdvevőt installáltak az ánuszába, és az első ötlete a géprombolás. Akárhogy is: lelkendezve, ingyen reklámozni ezt a céget legalábbis ellentmondásos.

Egy ilyen írás végén nyilván fel kell, hogy merüljön, hogy akkor mégis mit kéne csinálni. Természetesen nincs konkrét megoldási javaslatom, de szerintem a XXI. századdal együtt kell mozogni, és integrálni kell, illetve ki kell terjeszteni az új technológiát / modellt azzal, hogy nagyon gyorsan és határozottan meg kell erősíteni a kiszolgáltatottaknak nyújtandó garanciákat és védőhálót. Egyszerűen abból kell kiindulni, hogy jelenleg a milliárdos profit egy része az embertelenség pénzben kifejezett értéke, márpedig azzal nem elegáns kalkulálni.

 

Ha te sem értetted, hogy ezt miért nem lehet mindenfelé olvasni, akkor itt lájkolhatod az oldalt, ha meg hülye balos kirohanásnak tartod az egészet, akkor itt.

Über (alles profit)” bejegyzéshez 151 hozzászólás

  1. 5-10 év és már sofőr se kell, nem kell majd kihasználni senkit, a taxisok meg tüntethetnek a gépek ellen, vagy verhetik szét őket sofőrök helyett… akárhogy is nézzük, a taxizás szinte mindenhol államilag védett monopolium, zéró verseny…

    Kedvelés

  2. Az Ubernek is lehet meg van versenytarsa….
    Az Uber taxisnak meg ha nem eri meg, elmegy mashova dolgozni…

    A vegen ugyis beallnak az egyensulyi arak, a gond akkor van ha a pofatlan mocskos talpastaxisok akadalyozzak a foralmat, mialatt folyamatosan atbasszak az utasaikat!
    Legyen verseny!!!

    Kedvelés

  3. Világlátott emberektől tudom, hogy sehol a világon nem érdemes beavatkozni a piaci folyamatokba. Az általad felsorolt dolgok igazak. De nem biztos, hogy minden sofőr csilliárd km-t fog tenni az autójába, és egyáltalán nem biztos a gazdasági totálkár sem, mert a nevezett kiadásokra úrvezetőként is számítania kell. Ha belátják, hogy nem éri meg, akkor majd nem ubereznek, nehéz lesz kocsit szerezni, az emberek majd újra taxit fognak hívni. És majd beáll az egyensúly, a kereslet-kínálat alapján.

    Nem mellesleg semmi nem tiltja a taxisoknak, hogy uberezzenek. Ugyan így az uberesek is taxizhatnak, ha teljesítik a feltételeket.

    Elcsépelt példa, de várom a postások sztrájkját, hogy tílcsáák be az emailt.

    Kedvelés

  4. @Phteven:

    teljesen igazad van, a piac ugyis megoldja…
    Ha nem eri meg az uberezes, akkor az uber sofort veszit, es majd emel az arakon, es majd a fogyasztok dontenek…

    @poster:
    Ha rabiznank az ilyen dolgokat a piacra, nektek ott Magyarorszagon sem kellene ennyi sohivatalt fenntartanotok es tobb penzetek lenne.

    Kedvelés

  5. Ritka az, amikor a egy blogbejegyzést az első négy kommentből három egyből kinyírja. Itt ez megtörtént. Nincs mit hozzátenni.

    Kedvelés

  6. @varisztor: A bejegyzést magát olvastad?

    A kereslet-kínálat elméleti közgazdaságtani mantrája mellett hadd említsem meg azt a körülményt, hogy pl. magas munkanélküliség, meg elavult foglalkoztatás-szerkezet mellett a valódi életben (tehát az elméleti közgazdaságtanon kívül eső területen) fellép az úgynevezett kiszolgáltatottság jelensége, ahol valójában baromira nem tudnak szabadon dönteni pl. az Über sofőrök, mert adott esetben nincs más lehetőségük, mint rohadt keveset összekaparni a semmi helyett. Ezt szabad döntésként beállítani vagy cinizmusra, vagy az élettapasztalat teljes hiányára utal.

    Kedvelés

  7. suhodminyák: A szabad piacnak mindenki csak addig híve, amíg nem nem mondják neki, hogy holnaptól a munkáját egy kínai vagy ukrán kuli fogja elvégezni, heti 50 órában dolgozva, havi 200 dolláros rezsiköltségért.

    Kedvelés

  8. @suhodminyák:

    viszont ha ilyen helyzet fennall az nem az Uber hibaja, sot szerintem a kormany sokkal nagyobb kiszolgaltatottsagba taszit embereket mint az Uber sofori let.

    Ugyanakkor a szabad dontes lehetosege tovabbra is fennall, peldaul hala az EU-nak, az emberek nincsenek roghoz kotve es el tudnak menni kulfoldre dolgozni.

    Kedvelés

  9. @Alick:
    ezzel sincsen egyebkent gond, nyilvan van olyan munka amit masok sokkal olcsobban el tudnak vegezni, es van olyan munka mit meg nem, nyilvanvaloan amit az egyen ebben a helyzetben megtehet hogy probalja magat ugy kepezni, pozicionalni hogy ez ne erje hatranykent ot.

    Kedvelés

  10. @Alick: Nekem is az a megfigyelésem, hogy amíg az embert nem érinti a pénisz rossz vége, addig meg van elégedve a felállással, ahol másoknak szabadságában áll elmenni közmunkásnak.

    Kedvelés

  11. @suhodminyák:

    bizonyos munkak a tortenelem elorehaladtaval megszunnek, es helyettuk ujak keletkeznek, ez idonkent kenyelmetlen lehet, de ez van, sokkal egyszerubb felkeszulten varni a jovot, semmint homokba dugni a fejunket es dragan, hatekonytalanul akadalyozni azt ami majd ugyis bekovetkezik, szerintem sokkal a jobb meglovagolni a technologiai valtozas adta lehetosegeket, semmint foggal-korommel kuzdeni ellene.

    Kedvelés

  12. Meg azt az aspektust tegyuk hozza, hogy az Uber az eltett 20%-bol nem fizet adot. Sehol sem, de foleg ott, haol utaznak, tehat a szolgaltatast nyujtjak, ott nem. Azaz aki Uberrel utazik, az konkretan meglopja a tobbi magyart. Mert a magyar taxisdiszpecsermaffia (nem a taxis maga, hanem a diszpecser) legalabb magyarokat dolgoztat, es valami adot is befizet.

    Kedvelés

  13. @Pan Modry: Egyéni szinten természetesen mindenki próbál pótolhatatlanná válni, de csak nagyon kevesen vannak védett helyzetben.
    Társadalmi szinten viszont már most is sok nehezen képezhető – vagyis olcsóbb munkaerővel vagy géppel helyettesíthető – ember van és a számuk növekedni fog. Tehát egyrészt a mindenkori vezetésnek egyre komolyabb feladatot fog adni a helyzetük, másrészt a szavazati jogukkal bele fognak szólni a közhatalom választásába, ami könnyen szélsőséges irányba viheti a rendszert.

    Kedvelés

  14. @suhodminyák:
    olvastam, a kommentem inkabb a kommentednek szolt, semmit a postnak. Egyebkent nezd meg hogy Esztorszag hogyan kezelte amikor az Uber megjelent, szerintem az egy sokkal eloremutatobb hozzaallas annal amit a csuti kormanya csinal.

    Kedvelés

  15. @Alick: Igen, sőt, hogy átélhetőbb legyen, hadd tegyem hozzá, hogy ebbe a csokorba nagyon hamar olyan szakmák tudnak belecsúszni, mint pl. a gazdasági újságíró.

    @Pan Modry: Egyetértek, Észtország szerintem is élet- és időszerűen fogta meg a problémát.

    Kedvelés

  16. @is: Kérdezném tőled mélymagyar hazaffy barátom, hogy az Uber kiket dolgoztat, ha nem magyarokat? Én pont leszarom az egész Uber vs Taxismaffia témát, az elmúlt 14 hónapban 3x utaztam taxival és 1x kipróbáltam az Ubert.
    Az mondjuk halál vicces volt, hogy a reptéren rákérdeztem: ugye lehet kártyával fizetni, mire a válasz: Természetesen Uram! erre a taxis a célhoz érve megpróbálta eljátszani, hogy hijnye!!! éppen elromlott a kártyaleolvasója.

    Ugyanakkor azt is szeretném tudni, hogy a taxisok, taxiscégek mennyi adót fizetnek? Azt ugyan több tucat alkalommal hallottam, hogy az Uber mennyi adót nem fizet. Viszont még egy taxis cég sem állt ki azzal, hogy kérem szépen, a cég ennyi és ennyi áfát, taot stb fizetett, míg a velünk szerződött taxis kollégák átlagban ennyi és ennyi adót fizettek a költségvetésnek.

    Kedvelés

  17. @is:
    ez baromsag, aki meglopja a magyarokat az a magyar kormany, a tobbletadot a kormany ugyis stadionokra es a haverok kitomesere kolti, nem pedig egeszsegugyre, oktatasra stb…
    ezek utan az Uber 20%-an fennakadni, hogy is mondjam, nem kicsit megmosolyogtato 🙂

    Kedvelés

  18. @is: aranyos vagy. Na akkor gondolkozzál kicsit, az autó benzinnel megy, az alkatrész pénzbe kerül. Mindkettőn baromi nagy adóteher van. Szóval akkor mennyi adó jön be egy/sok olyan uber fuvar után ami azért jött létre mert az illetó inkább ezzel ment haza nem pedig tömegközlekedéssel, vagy bringával?
    Csak mert a többség olyan utas aki nem taxizik…én is.
    A sofőr meg olyan “alkalmazott” aki vagy munkanélküli, vagy lófasz pénzért gályázhatna valami magyar vállalkozónál. Kapisce?

    Kedvelés

  19. @Punxsutawney Mormota:
    detto, ismeros a helyzet, valamiert sohasem mukodik az a kibaszott terminal, illetve neha egy gps-appal kovettem a megtett kilometereket, felszorozva a km-enkenti arral, es hat a fizetendo osszeg es a megtett km nem volt osszhangban. (Az Uber-rel ilyen problemam sohasem volt)

    Egyebkent egy csomo esetben hasznalnek taxit, akar az Uber-rel is szemben ha nem kene mindig azt neznem hogy ne basszanak at, peldaul bizonyos esetekben eros erv a taxi mellett hogy hasznalhatjak a buszsavokat.

    Kedvelés

  20. @is:

    “Meg azt az aspektust tegyuk hozza, hogy az Uber az eltett 20%-bol nem fizet adot. Sehol sem, de foleg ott, haol utaznak, tehat a szolgaltatast nyujtjak, ott nem. Azaz aki Uberrel utazik, az konkretan meglopja a tobbi magyart. Mert a magyar taxisdiszpecsermaffia (nem a taxis maga, hanem a diszpecser) legalabb magyarokat dolgoztat, es valami adot is befizet. ”

    Részlet a “FŐTAXI – AUTÓKÖZLEKEDÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. A 2014. évi beszámoló” (adatok E Ft-ban)

    “Fuvarszervezés árbevétele 1 114 847
    Bérbeadás árbevétele 86 725
    Egyéb árbevétel 39 725
    Összesen 1 241 297”

    “Az adóalap módosító tételek levezetése után a módosított adóalap megállapításával, a társaságnak 7.144 E Ft társasági adó fizetési kötelezettsége keletkezett.”

    Hűűű, bazz! Tehát ~1,2 MILLIÁRDOS árbevétel mellett kemény ~7 azaz HÉT MILLIÓ forint társasági adót fizetett a Főtaxi 2014-ben.

    Éjjenek a magyar vállalkozók! Multikok haza! ŰŰber ófshóóór! Bezzeg tik, taxisok!

    Kedvelés

  21. @Pan Modry: Az adóztatás valóban a lopás egyik válfaja… viszont a szabályosan működő vállalkozó szemszögéből ez úgy néz ki, hogy amíg Józsi feleáron zsebbe megcsinálja ugyanazt a munkát, addig nehezen fog megélni a szakmájából.

    Kedvelés

  22. @Alick:

    “… viszont a szabályosan működő vállalkozó szemszögéből ez úgy néz ki, hogy amíg Józsi feleáron zsebbe megcsinálja ugyanazt a munkát, addig nehezen fog megélni a szakmájából. ”

    index.hu/belfold/budapest/2014/04/18/bkk/

    “BKK összesen 5503 nyílt és 6579 próbautazásos ellenőrzést végezett, és ezek során:

    – 364-szer kezdeményezték a taxiengedély visszavonását,

    – a próbautazásokon 1711-szor tapasztalták, hogy a taxis nem ad nyugtát, ez az ellenőrzések mintegy 26 százaléka,

    – 585 esetben tapasztaltak árdrágítást, vagyis a rendeletben rögzített hatósági ártól magasabb árat alkalmazott a taxis,

    – 91 alkalommal tapasztaltak engedély nélküli személyszállítást.”

    Kedvelés

  23. @desw: Gyanítom, hogy kb 1,1 milliárdos számlát kaptak egy off shore cégtől know-how megnevezéssel 🙂 Van ez így, a tudásért fizetni kell 😀 😀 😀

    Kedvelés

  24. @Alick:

    “Nem ártana megvizsgálni, hogy a Főtaxi mit számol el költségként… ”

    Az Uber is nyilván csak olyan tételeket számol el, amit a törvények lehetővé tesznek.

    A fuvardíj 20%-a után pedig nem Magyarországon adózik, mert ilyen a törvény. Ergó nem adócsalás, csak okos optimalizálás.

    Kedvelés

  25. @Alick:
    En nem tartom az adoztatast en bloc lopasnak, azt tartom lopasnak hogy a kozbeszerzesek nem transzparensek, a projektek a piaci ar tobbszoroseert keszulnek es csupan haveri mutyi alapon vannak leosztva, egy ilyen orszagban feleslegesnek erzem az adofizeteset, ugyanis az adofizetes elvileg arrol szolna hogy penzt fizetek, es cserebe szolgaltatasokat kapok (rendorseg, oktatas, egeszsegugy), illetve ha jol keresek akkor valamennyi szolidaritast vallalalok a tobblet adommal azok fele akik nalam rosszabb helyzetben vannak, illetve hogy azok gyerekei is jo oktatast kapjanak hogy amikor felnottek lesznek akkor sikerrel vehessek az eletet. (Ha ez nem tortenik, marpedig az MO-on nem tortenik, en ezert egyebkent az ado nem fizeteset moralis szempontbol nem tartom kulonosebben problemasnak)

    Kedvelés

  26. @Punxsutawney Mormota:

    :DDDD

    Mindig röhögök, amikor az egyik adócsaló szidja a másikat, mert az jobban és ügyesebben csinálja. De azért az mindent visz, amikor a taxisok köpködnek és mocskos adócsalózák az Ubert.

    Kedvelés

  27. @Pan Modry: Nálam ez volt az első alkalom. A taxiba beszállva a söfőr rögtön angolul kezdte lökni a sódert, szóltam neki, hogy magyarul is lehet, kissé csalódott volt. 😀

    Egyébként ezt a taxis-hiénás dolgot annyira egyszerűen meg lehetne oldani… Csak ugye akarni kellene, de ez nem áll a politikusok érdekében, hiszen Horváth elvtársék sok-sok-sok pénzzel támogatják őket.

    Kedvelés

  28. @Punxsutawney Mormota:
    ha angolul szol hozzam, akkor en angolul szolok vissza, ha jobban beszelem a nyelvet akkor helyzeti elonyben vagyok 🙂 marpedig jobban beszelem, es o azt se tudja hogy tudok magyarul… 🙂

    Szerintem is nagyon konnyen megoldhato lenne a taxihienas dolog, megegy pelda hogy ez is egy problema amit az adofizetoi penzbol meg kellene oldani, de mivel nem teszik, igy moralisan ne is varjak el, hogy akar egy VPN-nel megkerulve a kormanyzati blokkolast, ne hasznaljak az emberek az Ubert.

    Kedvelés

  29. @Pan Modry: Tudod, ez tipikusan Fidesz-mentalitás. Mivel kalapács van a kezükben, hajlamosak mindent szögnek nézni.
    Már korábban is leírtam az ezzel kapcsolatos gondolatiamat. Érdekes módon, egy olyan országban, minit Vietnám, ahol a Saigon tevékenykedő 4 nagy taxis cég közül 3 állami, nem tiltották be az Ubert. Lehet, használni, éljen a szabad verseny! – mondja ezt a lájtos kommunista diktatúra.

    De ha már mindenképpen az online platformokat akarjuk megregulázni. Az online kereskedelem, amelynek nagyobb része Szlovákiában székelő cégek tulajdonában van, és a számlát is onnan kapod, annyi kárt okoz az offline kereskedelemnek, amelyhez képest az Uber által okozott “kár” csupán kerekítési hiba.
    Pártunk és kormányunk tett ugyan egy halovány kísérletet arra, hogy megregulázza őket pár éve, de paripa és fegyver híjján (mert ugye stadionokat építünk), kb olyan gyorsan adták fel, mint a szlovák, román és német rendszámú autók üldözését.

    Kedvelés

  30. @Pan Modry:

    “… akar egy VPN-nel megkerulve a kormanyzati blokkolast, ne hasznaljak az emberek az Ubert. ”

    Az emberek többsége nem IT-guru, és kis piac MO, nem éri meg a kínlódást az Ubernek. Meg aztán amit a fideszes jogászurak ki akarnak csinálni, annak vége…

    Csak azt nem értem, hogy pár köcsög taxistól miért vannak úgy beszarva Orbánék…

    Kedvelés

  31. @desw: Szerinted? A pénz beszél, kutya ugat a karaván meg halad. Vagy ez egy másik mondás???

    A taxiscégek jól kitömték Orbánékat, mikor látták, hogy már elveszíteni sem tudják a választásokat. Meg is kapták a jutalmukat, jött egy olyan taxisrendelet, amikor is jópár fuvarszervező cég lehúzta a rolót, mert a négy nagy cégnek kedveztek. Csakhogy, jött az Uber… Horváth elvtársék meg fejlesztés helyett, inkább a régi szívességeket kérik számon a szinfalak mögött.
    Bár, valamelyik nap hallottam egy Főtaxi reklámot, amelyben az új apppikációjukat úgy vezették fel, mintha ők találták volna fel, hogy a sofőröket pontozni, véleményezni lehessen.

    Kedvelés

  32. @suhodminyák: Talán vitatod, hogy nem kötelező csinálni? Igazold az állításodat pls! Persze úgy, hogy az állam az állam feladatait látja el és nem csupa olyasmivel foglalkozik, amihez semmi köze, azaz a magyaryass szocialista környezetet hagyjuk ki. Nem piacgazdasági alapon semmi sem működik úgy, mint piacgazdaság mellett, így ott ujjal mutogatni, hogy: “Nem is működik!” nem ér. Ovis. Ahol a fogaskerekeket nem olajozzák, hanem homokot lapátolnak közéjük, ott semmi sem működik, csak a rezsi csökken miközben üzennek brüsszelnek, hogy jobban értse jobban teljesít.

    Kedvelés

  33. Ez a taxis mocskos csaló meg átveri az utast csak városi legenda Pintér 2010-ben két hét alatt rendett tett az országban, szóval itt minden fasza!

    Kedvelés

  34. @Pan Modry: Nem védendő a taxisokat, de nem csak km díj van, hanem percdíj is – ha lassabb a haladás 15km/h-nál, akkor átvált percdíjra (csak ez kisbetűvel van a tarifák mellé írva a taxi oldalán).

    Kedvelés

  35. Ha én taxis volnék, soha sem melóznék,
    Minden áldott napon hidat torlaszolnék,
    S hogyha a bősz tömeg netán rám taposna,
    Alattam a híd is Dunába szakadna.

    Ha én taxis volnék, drágán fuvaroznék,
    S közben Über ellen folyton siránkoznék,
    S hogyha engem az Úr ott fönt meghallgatna,
    Repedne a plafon, osztán rám omolna.

    🙂

    Kedvelés

  36. Az Uber rohadjon meg a 20%-os sarcával!

    A magyar taxisnak meg online pénztárgépet az ótójába! Tudjuk, hogy nem csalnak adót (muhaha!), de akkor is.

    Kedvelés

  37. @ac07:

    tudom, akkor vegyuk ugy hogy atlagos forgalmi helyzet eseten kertek majdnem a duplaja jott ki a km dijnak, plusz volt benne egy kis detour is az idealis utvonalhoz kepest. Igazi talpas hiena taxi volt, egyebkent a tenyszeruseg kedveert amikor telefonon rendeltem taxit, akkor ilyen merteku elterest nem tapasztaltam.

    Kedvelés

  38. Az arrogáns taxiscsürhe húzzon a búsba! Semmi joguk blokkolni a várost, ami nem az övék. Amíg az Uberr-ról csak 3 rendszámtáblát szedtek le, addig a taxisoknál kb. ezer engedély vontak be. Okok: csalás, árdrágítás, számlaadás elmulasztása, felesleges utaztatások, átverések, stb.
    Ha ilyen sok autó van már egy városban, akkor teljesen értetletlen taxis társaságot fenntartani, sokkal ésszerűbb, és egyszerűbb megosztani az autókat utazásra. Vagyis hajrá Uber!

    Ezt a dátumot jegyezzétek meg: június 1: “Ma ne szállj taxiba nap” Válasz a várost blokkoló taxisoknak.

    Kedvelés

  39. Igen, pontosan azt irod le hogy mi a lenyeg: nem fomunkaban, annak a tudataban h magadra vagy itelve, kis extra penz. Es mindenki kurvara leszarja a taxisok nyomorat, mert mindenkinek jo. Pont leszarja azvatlag uberes, hogy se betegszabi se semmi nimcs ehhez, mert nem ez a lenyeg. Szerinted ez szamit? Szanalmas vergodes felhoznod hogy ez barkit is erdekel. Bekaphatod meg a taxisok is

    Kedvelés

  40. “Ugyanis az überezésből, mint főállásból nem igazán lehet megélni.”

    Ki mondta hogy főállásra való? Ez munka melletti bevételkiegészítés. Van egy kocsid, heti 8-12 szabad órád, és mehet a menet. Nagyon el vagytok tévedve.
    Az Airbnb is azért okoz ennyi gondot, mert nem arra használják, amire ki lett találva (van egy kis helyed, egy ágy, egy matrac, és kis pénzért vendéget fogadsz).

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) desw bejegyzéshez Kilépés a válaszból