A többi történelem

Mindig nehéz egyetlen időpontot vagy eseményt megnevezni, mint a kezdetet, de kétségtelen, hogy a 2020-as évek változásai olyan horderejűek voltak, és annyira gyorsan következtek be, hogy a kor közvéleménye legnagyobb részének esélye sem volt nem hogy megérteni a folyamatokat és azok kifutását, de még csak érdemben észlelni is azokat.

Eddigre a politika rég túljutott az úgynevezett eszméken, és mint a hatalom megszerzésének és megtartásának eszköze kristályosodott ki. Nem volt könnyű műfaj: a legtöbb embernek szemernyi tehetsége sem volt hozzá, de ha ez nem lett volna elég, a tét ennél is nagyobb volt, ugyanis „a győztes mindent visz” elve uralkodott, másodiknak lenni egyenlő volt a megsemmisüléssel.

A másodvonalbeli politikusok egy része jól körülhatárolható okok miatt volt másodvonalbeli. Noha nem volt baj az intelligenciájukkal, a munkabírásukkal vagy a kreativitásukkal, egy dolog élesen elválasztotta őket az igazi nyertesektől. Nem volt gyomruk hozzá.

Sokan tudták ugyan, hogy mit kell tenniük, mit kell mondaniuk, kiket kell feláldozniuk az előrejutásuk érdekében, és ezeket képesek is voltak megtenni, de volt valami (amit korábban tisztességnek vagy lelkiismeretnek neveztek), ami miatt nem tudtak nyugodt szívvel az emberek szemébe nézni, miután kisemmizték őket, tönkretették az életüket, és generációkra előre megfosztották őket egy jobb élet reményétől is. A sikeres politikusoknak ez semmilyen gondot nem okozott, sőt, tulajdonképpen a szakma csúcsát jelentette, ha ezeket az embereket az elkötelezett szavazóik között tudhatták.

A játéktér alaposan összekuszálódott, amikor egyre több másodvonalbeli politikus színészeket kezdett alkalmazni a közszereplések bonyolítására. Óriási könnyebbség volt számukra, hogy nem kell saját arcukkal a tönkretett emberek elé állniuk, így ennek lelki terhe nélkül engedhették szabadjára kreativitásukat, amikor újabb és újabb manipulációs megoldásokkal álltak elő. A színészek lelkiismerete is nyugodt lehetett, hiszen ők csak szerepet játszottak, egy elképzelt embert személyesítettek meg; hogy milyen embert, az kizárólag színjátszás-szakmai kérdés volt számukra.

Ez a kölcsönösen előnyös együttműködés váratlan helyről kapott mélyütést. Az évtizedek óta, búvópatakként zajló mesterséges intelligencia kutatások éppen ebben az időszakban értek el áttörést. A nagy mintás gépi tanulás, a nyelvi modellek, az emberi beszéd megértésének és előállításának, valamint deep fake technológiának az ugrásszerű fejlődése egy olyan közegben jött létre, ahol a kapcsolattartás politikus és választó között már amúgy is leginkább a közösségi és egyéb online médiában történt. Mindezek együttes hatására egyszer csak nem volt szükség többé színészekre.

Ezen a ponton az eddigre már nem másodvonalbeli politikusok – mármint akik rendelkeztek a szükséges digitális tudáskészlettel – szinte teljhatalmúvá erősödtek; amennyire persze egy sokszereplős játékban ez egyáltalán elképzelhető. A választóknak ezen a ponton már esélyük sem volt akár egy morzsányit is visszaszerezni az önrendelkezésükből vagy a méltóságukból. Ez annak a törpe kisebbségnek volt különösen nehéz, akik értették, hogy mi történik velük.

Ez már eddig is annyi és olyan fundamentális változás volt, amit a korábbi korok emberei csak évtizedek alatt élhettek meg, de a 2020-as évtized – ahogy feljebb jeleztük – valóban korszakhatárként fogható fel, ugyanis újabb néhány év alatt ismét radikális paradigmaváltás következett be.

Az elnök, akit évtizedekkel korábban taktikai érzéke és bármit bíró gyomra emelt mindenki fölé, ezen a ponton nagyon helyesen megértette, hogy van egy ésszerű határa annak, hogy hány kiskirály uralkodhat egyszerre: egy. Két hónap leforgása alatt az összes, akárhanyadvonalbeli politikust mesterséges intelligenciával váltotta ki.

A tárgyalt korban is tudták alapelv szinten, hogy meghatározó jelentősége van annak, hogy a mesterséges intelligencia milyen adatokból, milyen mintákból építi fel saját modelljét a világról, de egyrészt a politikusok a saját érdekeik érvényesítésére koncentráltak, másrészt nem fogták, hiszen nem is foghatták fel, hogy az események pillanatok alatt gyorsulnak a sokszorosára annak, mint amit akár a legbriliánsabb emberi elmével követni, nem hogy lereagálni lehetne. Ahogy mondani szokás: a többi történelem.