Csak a testén keresztül?! – A

A vonaton, a két kocsirészt elválasztó részen egy lány ült az ajtóban, lábait a szabadban lóbálva, fülhallgatóval a fülében. Én is kimentem, hogy a kupéban összegyűjtött verejtéket sófolttá szárítsam a hátamon. Az egyik megállóhoz közeledvén két idős hölgy került elő. A vonat megállásáig gondosan a lány háta mögött álltak, nehogy észrevehesse őket. Amikor megálltunk, az egyik hölgy félve majdnem megérintette a csaj vállát, majd mégis elhúzta a kezét, és felhábárodottan nézett a másikra. Az is meg volt botránkozva. Végül mégis megérintette az egyik. A lány felnézett, és azonnal felállt, hogy utat engedjen. Az egyik nő csak csóválta a fejét, de a másik még azelőtt, hogy a lánynak lett volna ideje teljesen félreállni, gyorsan elsütötte a jó előre megkomponált mondatát: – Csak a testén keresztül [lehet leszállni]?! Majd még a peronról is visszaszólt szempilláit rebegtetve, ajkát biggyesztve, bántó, hisztis éllel a hangjában: – Igazán nagyon kedves! Nagyon kedves!

Elképesztő, hogy emberek mennyi energiát képesek fektetni abba, hogy egy említésre sem méltó helyzetet maguk előtt jogosnak hazudott felháborodásuk tárgyává csavarjanak.

Nokia 6300

Az előző telefonom igazán nem tolakodóan, de kezdte jelezni, hogy legszívesebben nyugdíjba menne. Mindeközben azon törtem a fejem, hogy veszek egy mp3 lejátszót, hogy futás közben, illetve hosszabb utazások alkalmával elviselhetőbbé tegyem az idő múlását. Így akadtam rá a Nokia 6300-ra. Nagyjából három éve nem tájékozódtam a témakörben, ezért nem tudom, mennyire új fejlemény, ha egyáltalán az, hogy bármelyik ároptimalizálós oldalon lehet olcsóbban rendelni garanciával kártyafüggetlen készülékeket, mint ahogy a mobil szolgáltatók kártyás csomagban kínálják őket. Szóval vettem egy 6300-ást, és használom egy ideje.

Én nem sok dolgot várok egy telefontól, az ezeken kívüli szolgáltatások pedig jobbára zavarnak. Legyen kezelhető méretű, lehessen telefonálni vele, ne kelljen nyitni és csukni, legyen automatikus billentyűzára, legyen akkora képernyője, hogy az sms-eket lehetőleg ne kelljen görgetnem, legyen épértelmű a prediktív szövegbevitel, lehessen jegyzetet és naptárbejegyzést írni, legyen benne rádió és mp3 lejátszó, egyetlen mozdulattal lehessen néma üzemmódba (és vissza) váltani, tudjon blue tooth-szal kommunikálni. Viszont nem érdekel, hogy lehet-e vele internetezni vagy fényképezni.

A telefont jó kézbe venni, mert épp méretes, a billentyűi elég nagyok és határozott a nyomáspontjuk. A képernyő kellően nagy, és borotvaéles a képe, élénkek a színei. Részben azért is, mert a hátlapja is fémből van, kifejezetten minőségi benyomást kelt.

Ez egészen addig tart, amíg a menü böngészését megunva eszembe nem jut, hogy felhívjak valakit. A készülék a kicsöngést egy, a szájjal imitált fingáshoz hasonló hanggal kíséri. Véletlenül belelapoztam a használati útmutatóba, és ott elképedve láttam, hogy a telefont az alsó sarkainál ujjal érintve kell tartani, mintha valami szörny azonosítatlan testnedve csorogna a hátlapon. A normális tartást ábrázoló kép csúnyán át van húzva. Eszembe jutott, hogy lehet, hogy azért nem jó a hangja, mert takarom az antennát? Kipróbáltam az ajánlott (és rendkívül kényelmetlen) fogást. A minőség javult! De ahogy szisztematikusabban nézegetni kezdtem, hogy a fogás váltása hogy hat a minőségre, már nem volt ennyire egyértelmű az együttjárás . Hát ennyit nem ér a fém hátlap (igazából nem ér semennyit sem): egyéb forrásokból is úgy tudom, jelentősen árnyékolja az antennát. A hangja tehát alkalmas az emberi beszéd közvetítésére, de az eddigi készülékeim közül egyértelműen a leggyengébb.

Az sms és jegyzet írás rendben van; a prediktív szövegbevitel életszerű ajánlatokat ad, és hajlandó tanulni, a gombokat pedig tényleg öröm nyomogatni. A # gomb hosszú lenyomásával lehet néma üzemmódra váltani. Visszaváltáskor azonban véletlenszerűen választ egyet az egyébként szégyellnivalóan fantáziátlan csengőhang repertoárjából, és azt mondja: mit szólnál mondjuk ehhez? A tárgyalás, utcai, stb. előre programozott stílusokkal nem vagyok hajlandó pöcsölni: a telefon vagy szóljon, vagy ne szóljon. Hát most szól.

Ehhez hasonló magánakció, hogy hiába állítom be, hogy kezdjen el csengetni a megadott hangerővel, és folytassa, amíg vagy nekem vagy a hívónak el nem fogy a cérnája. Ehelyett az összes beállítás esetén halkan indul, és folyamatosan növeli a hangerőt. Ezt alkalmazza az érkező sms jelzésére is, ami praktikusan egy hallhatatlan kis ciripelést jelent, ugyanis ott nincs következő kör, aminél emelhetné a tétet. Ostoba, erőszakos, kártékony hiba.

Rádióállomásból húszat tud, meg is keresi őket önállóan. Nekem pl. 17-et talált, úgyhogy hármat meghagyott sistergőnek, de át nem ugorná őket semmi pénzért. Az állomásokat elnevezni nem lehet (igaz, nem is érdemlik meg). Kedvenc rendszerüzenetem is ehhez a funkcióhoz kapcsolódik. Ha csak úgy megpróbálom elindítani a rádiót, azt írja ki, hogy „Csatlakoztasson egy tartozékot”. Milyet? Gyöngyház hátlapot? Persze lehet tudni, hogy a fülhallgató kell neki, mert annak a zsinórja szolgál antennaként is, mivel ugye a fém hátlap a belső antenna vérét szívja.

Az mp3 lejátszó kedvéért vettem az eredeti 128MB-os micro SD kártya helyett egy 2GB-osat; ez a maximális méret, amit kezelni tud. Egyszerűen összekötöm egy USB kábelen keresztül a számítógéppel, és feltöltöm rá a kívánt zenéket. Ez amúgy elég lassan megy. Egy album mondjuk 2 perc, ami ujjal dobolva soknak érződik, ha pedig egy komolyabb minőségű, 70-80 perces anyagot töltök rá, már 5 percre is szüksége lehet. Teljesen felesleges könyvtárakat tölteni rá, mert azokat ugyan szépen meg tudom nézni, de lejátszani – abból a nézetből – nem. Ahonnan le tudom játszani, ott nem látszanak a könyvtárak, csak az ömlesztett zene. Magyarul a fájlneveket kell ahhoz rendberakni, hogy valamiféle sorrendet lehessen tartani. Márpedig 2GB-nyi, DVD-re kimentett fájlnevet nevezgessen át a gépen, majd továbbítsa a telefonra, akinek két anyja van. Én biztos, hogy a folyamat közben kárt tennék több informatikai eszközömben is.

Ami a zenehallgatást illeti, alapvetően csalódott vagyok. Az eredeti kártyájára hiába került új zene, fogalma sem volt róla, kézzel kellett frissíteni. Az új kártyával valami miatt nincs ilyen gond. Nem értem, hogy mi az oka, de mivel a változás pozitív irányú, nem is igazán érdekel. Jó pont, hogy a beállított hangerőt megjegyzi, és külön kezeli a beszélgetés hangerejétől. Rossz pont, hogy ez a hangerő szarra sem elég. Állandóan tízesen járatom, de simán hallom, hogy mi történik körülöttem. Márpedig én szeretem magamra zúdítani a zenét, bevezetni az agyamba. Eme ostoba funkció létezésének nyilván az a célja, hogy halljam a környezetemet, és ezáltal legyek nagyobb biztonságban. Gyűlölöm, amikor helyettem gondoskodnak rólam. Inkább kellene megnyomnom egy plusz OK-t, hogy igen, a saját felelősségemre érdemben szeretnék zenét hallgatni. Akárhogyis, aki ezt kitalálta, abba lőjenek nyugtató injekciót az orgazmusa előtt két másodperccel, nehogy nekem hyperventilálni kezdjen. A fülhallgató mérete nekem sehogy sem jó. Épp hogy megmarad a fülemben, mindig az az érzésem, hogy ki akar esni. Kb. a jetinek passzolhat. A hallgató kis gumipereme elragadó könnyedséggel válik le a peremről. Ma például a csodával határos módon találta meg valaki, de nem jósolok nagy jövőt neki. A jackdugója – a világ magára valamit is adó, 3-as méretűt használó részével szembe menve – 2,5-ös. Azaz, ha ki akarom cserélni egy másik fejhallgatóra, egy átalakítót is újítanom kell hozzá.

A fejhallgató jó kéznélküli telefonálásra is. A rádió vagy az mp3 lejátszás bejövő híváskor megszakad, a nyakamnál lévő gombbal tudom felvenni és letenni, majd a zene folytatódik onnan, ahol abbamaradt. Rádiózás illetve zenehallgatás közben a gomb funkciója a léptetés. Nem érem fel ésszel, hogy hogy lehet az, hogy a telefon funkcióknál pöccre működik, szám vagy állomás léptetésekor viszont nyomorgatni kell, hogy észrevegye magát. Szoftveresen vezérelt kontakthiba?

Egyébként annyira nem vagyok elégedetlen, mint az az utolsó bekezdésekből tűnhet. Egyszerűen csak szeretnék kurva hangosan zenét hallgatni, ahogy az meggyőződésem szerint alapvető emberi jogom!

Különleges képesség

Van egy – a mai időkben különlegesnek számító – képességem: tudok kalkulálni az idővel. Oda tudok érni a megbeszélt helyre, a megbeszélt időpontban. Nem lepődöm meg, hogy nem jön azonnal a busz, hogy forgalom van a városban, hogy több a piros lámpa, mint a zöld, hogy az előző dolgom nem hét percig, hanem háromnegyed óráig tart, stb… Ez általában arra jó, hogy van időm várni másokra.

Pénteken vonattal a Balaton felé indulni klasszikus rémálom. Hacsak az ember oda nem ér időben. Ebben az esetben ugyanis ráérősen válogathat a szabad helyek között, a három legszimpatikusabb közül az igazit kisorsolhatja kockadobással, majd a nyertes ülésen elhelyezkedve figyelheti a hivatalos indulás időpontja után közvetlenül, vagy kicsit később érkezőket. Az útról azért ők sem maradnak le, mert a MÁV is vállal mondjuk 4 perc csúszást, amit a táv egésze alatt további fél órával fejel meg, hogy – a szeretteikért időben az állomásra érkezők kárára – helyreálljon az egyensúly.

Szálltak a szavai

Ahogy az erdő szélére értünk, mélyet szívott az üde, hűvös levegőből, és olyan hangosan, hogy én éppenséggel erre kaptam fel a fejemet, szinte kiáltott: – De szeretem a természetet! Még szálltak a szavai a haragoszöld lombok felé, mikor az utánuk pöckölt csikk elrepült mellettük.

Tudatos vásárló

Megvettem a jegyet Füredre. Olyan hatékony voltam, hogy még a Hungary Info Szelvényfüzet egyik vonatkozó lapját is felhasználtam (33% kedvezmény). Megkaptam a visszajárót, és elindultam kifelé. Már az üvegfalon kívül kapcsoltam, hogy túlságosan szépen kerekedik a visszakapott pénz ahhoz, hogy stimmeljen egy 70-re végződő árhoz. Jobban szemügyre véve láttam, hogy kétezerig kaptam csak vissza. Rövid vívódás után arra jutottam, hogy tudatos fogyasztó leszek, és nem legyintek rá a 630 Ft-ra, hanem vállalom a kellemetlenséget.

Visszamentem, és kiterítettem a pénzeket, hogy ennyit kaptam. A pénztáros pedig elsorolta, hogy pontosan milyen címleteket adott vissza nekem – hiszen tételesen emlékszik mindre. Erre én azzal hozakodtam elő, hogy akkor ehhez hasonlóknak lennie kell nálam, mivel csak azzal a húszezressel érkeztem, amivel fizettem. Márpedig nálam csak tizennyolcezer Ft van. (Persze kint odaadhattam volna valakinek, így is előállhatna ez a helyzet). A hölgy egy kicsit meg volt bántva, és azt mondta – gesztusai alapján végső érvként(?)–, hogy akkor le kell zárnia a pénztárt és végigszámolni mindent. Nem örült a válaszomnak: Rendben.

Elment hátra, kollégái megnéztek maguknak bentről. Közben elemeztük a helyzetet a szintén ott sorbanálló idősebb úrral. Ő is biztos volt benne, hogy csak a kerek címleteket kaptam meg. (Nekem egyébként kezdett derengeni, hogy voltak ott bent valami kétszázasok is, de a tálcára már nem kerültek rá, aztán jött a következő… így alakult ki a helyzet).

Visszajött a pénztáros, felírta a nevem, címem, telefonszámom. Megpróbáltuk kitalálni, hogy mi történhetett, de minden eshetőséget kizártunk. (A közvetlenül utánam lévők csak nyolcvan Ft-ot kaptak vissza, ők sem tehették el az én pénzemet). Ahogy látta, hogy nem haragszom rá, nem vádolom, sőt elismerem, hogy figyelmetlen voltam, későn kapcsoltam, a vonásai kisimultak valamelyest. Elnézést kértünk egymástól az okozott kellemetlenségért, és abban maradtunk, hogy ma megcsinálják a standot, és holnap felhívnak, hogy mire jutottak.

A figyelmetlenségem és a tudatos vásárlói létre törekvésem együttes eredményeként szívott az idősebb úr, akinek át kellett állnia egy másik sorba, szívott a pénztáros, akinek lesz dolga bőven ezzel az üggyel kapcsolatban, és szívtam én, aki ott álltam plusz negyed órát, és holnap – reményeim szerint istentelen elektronikus zenei hangnyomás közepette – fogadhatok majd egy hívást.

Ezt végiggondolva ugyan adódik, hogy ennyit messze nem ér 630 Ft, mégis újra hasonlóképpen cselekednék.

Robot

Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a háztartásukban / irodájukban található elektronikus, illetve számítástechnikai hulladékok felhasználásával vállaljuk olyan robotok építését, melyek alkalmasak arra, hogy az éhséglázadókat annyi időre megtévesszék, ami alatt Tisztelt Ügyfeleink – még használatban lévő informatikai eszközeiket magukhoz véve – elmenekülhetnek a helyszínről.

Mark Rwain

A művészvilágban magától értetődő, hogy ha egy fiatal költő vagy festő neve már „foglalt”, azaz ugyanezen a néven már valaki más is alkot, az újonnan érkezőnek más nevet kell választania. Ez nem kompromisszumok nélküli, de mindenképpen hasznos módszer. Erre igen jó példa a csak igen-igen kevesek által ismert, szegénységben és mellőzöttségben elhunyt Mark Rwain szomorú esete. Rwain – makacs ember lévén – nem volt hajlandó művésznevet felvenni, minek következtében nem elég, hogy világ életében Mark Twainnel keverték össze, hanem vitathatatlanul legjobban sikerült novellájáról is azt gondolja a széles közönség (mind a mai napig), hogy az híressé vált kortársának alkotása.

WC ülőke

– Tégy igazságot! A feleségem állandóan azzal baszogat, hogy nem hajtom le a WC ülőkéjét. Na de én is mondhatnám, hogy ő meg mindig lehajtja, aztán nekem kell felhajtani, amikor hugyozni megyek.

– Szerintem ez a probléma nem érdemel említést.

– De mégis. Mit tanácsolsz?

– Tudod mit? Akkor csináljátok azt, hogy ha te végeztél, hajtsd le, ha meg ő végzett, hajtsa fel. Így mindkettőtöknek csak egy mozdulat, és legalább tettetek valamit a másikért.

– Aha. Illetve várj csak… Nem jó. Ha magam után legközelebb is én megyek, akkor hiába hajtottam le, sőt megint fel kell hajtanom.

– Szerintem ez a probléma nem érdemel említést.

Dokumentumfilm

Rendkívül kártékonynak tartom azokat a dokumentumfilmeket, amik a hatásosság, a szenzáció oltárán feláldozzák a tényeket. Ennél csak az unalmas, zéró empátiával megszerkesztett alkotásokat utálom jobban, amelyeknek minden szava igaz, de ezeket a szavakat csak a beavatottak értik, és nem hogy nem kísérlik meg azokat elmagyarázni, de eszükbe sem jut, hogy arra szükség lehet, vagy hogy tulajdonképpen a dokumentumfilm műfaja létezésének ez lenne az egyetlen oka.

Mindez egy 2005-ben a csernobili baleset környékére látogató magyar kutatócsoportról szóló dokumentumfilm kapcsán jutott eszembe. Ez a film csodálatos példája az akár ölni is képes unalomnak, de nem ez az egyetlen fegyvere: Valami mesteri érzékkel különíti el a közérthető, és a csak szakemberek számára egyértelmű dolgokat, majd az előbbieket részletesen megmagyarázza, az utóbbiakat jobbára sehogy.

Szó van arról például, hogy olyan növényeket keresnek a szennyezett területen, amik Magyarországon is megtalálhatók, hogy össze tudják hasonlítani egyrészt a sugárszennyezettségüket, másrészt azt, hogy minderre hogyan reagálnak:

“Ez egy hazánkban is előforduló növény, a sóska. […] Közvetlenül ehető növény, főzelékek készítésére, saláták készítésére lehet használni”.

Aztán van szó izotópokról, de ebbe nem akarok mélyebben belemenni, mert ez már nyilván a könyökén jön ki mindenkinek:

“Itt van például egy gamma vonalnak a képe, és ennek a centroidjának az energiája – le lehet olvasni a képernyőről, hogy – 59,6 KEV, ami mint köztudott, az americin 241-es izotópjának a gamma vonala. Az americin 241-es izotóp az egy transzurán izotóp, alfa lebomló”.