Hátizsák

Egy ideje szerettem volna venni egy olyan, bringázáshoz is használható, a hátfalát az én hátamtól egy ívvel és egy hálóval eltartó hátizsákot, amivel remélhetőleg nem fogunk olyan otrombán összeizzadni, ahogy a most használatossal szoktunk.

Tegnap elmentem a Decathlonba, és mivel futottam már lesre, rögtön a hőséget az információs pultnál túlélni próbáló csajhoz fordultam. Biztosított róla, hogy az általam leírt termék létezéséről nem tud, de hátizsákokat itt kicsit balra, meg pár sorral odébb, beljebb találok. A közelebbi forráshoz léptem, és elsőre belenyúltam egy olyan hátizsákba, amire pontosan illett a személyleírásom.

Mustrálgattam, elképzeltem használat közben, hogy mennyi mindent lehet beletömni, vagy van-e valami olyan (anyag)hibája, ami még mélyebbre helyezi a minőségi rangsorban, mint ahova a gyártó, illetve a márka (Quechua) neve már eleve lenyomja. Úgy tűnt, hogy használható lesz. A soron, ahol lógott, a nem túlhajszoltan korrekt „5990,- Ft-tól” felirat rejtelmeskedett. Úgy döntöttem, hogy ha nem találok jobbat az áruházban, és a pénztárnál nem lesz több az ára, mint a jelzett, megveszem.

A másik sor felé menet találtam egész jópofa rövidnadrágokat. Bármelyik kilenc évesnek könnybe lábadna a szeme tőlük, de felnőtt méretben nincs hasonló, pedig a formájában, küllemében nincs semmi gyerekeknek szóló. Annyira jól meg nem nézett ki, hogy vegyek egyet a bal, meg egy másikat a jobb combomra. Ez a megoldás ráadásul a bekerülési költséget is duplázza, illetve a mindennapi használhatóságot illetően is elbizonytalanodtam, így ezúttal elálltam a vásárlástól.

Mivel jobb (vagy akármilyen, a fent részletezett paramétereknek megfelelő) táskát nem találtam, leakasztottam egyet a belsők, azaz a kevesebbet tapogatottak közül, és a pénztárhoz léptem vele. A rendszer a 2990,- Ft-os árat dobta ki rá.

Ami ott átfér, lejjebb sem fog gondot okozni

Érdemes odafigyelni a természet frappáns megoldásaira. A kutya fogsora pl. hátul összeszűkül. Ami ott átfér, lejjebb sem fog gondot okozni. Ma egy úr az IKEÁ-ban vette hasznát az imént említett védelmi mechanizmus épített környezetben való alkalmazásának, amikor szekrényvázakkal megrakott bevásárlókocsiját nem tudta áttolni két saválló acél oszlop között, a lefelé menő mozgólépcső irányába.

TV Maci

Sehogy sem bírtam megérteni, hogy lehet az, hogy a TV Maci gyerek létére egyedül lakik (tehát nincs, aki baszogassa), mégis – korosztályában abnormális módon – minden este önszántából fogat mos, hogy aztán az esti mese után lefeküdjön aludni. Ma már tudom, hogy be volt kamerázva a lakása.

Lakógyűlés

Lakik a házunkban egy igen koros, vörös macska. Biztos vagyok benne, hogy közelebb van a húszhoz, mint a tizenöthöz. Szőre fakó és itt-ott csomókban hiányzik, tekintetén látszik, hogy nem lát érdemben. Élettapasztalat terén azonban egyértelműen a csúcson van. Nem láttam még összerezzenni, vagy megijedni. Nem fél senkitől, például a házban előforduló (akár idegen) kutyákat is egykedvű nyugalommal fogadja. Napja legnagyobb részét az udvaron, tisztálkodással és sztoikus elmélkedéssel tölti.

A múltkori, az udvarszinten megtartott lakógyűlésen megfigyelőként vett részt. Én is csak pár pillanatra néztem le az eseményekre a gangról, nem is igazán hallottam, hogy miről van szó. Pedig érdekes, illetve rendhagyó dolognak kellett történnie, mert hirtelen, épp csak pár pillanatra megdöbbenés futott át a máskor mindig érzelemmentes arcon. A jegyzőkönyv tanulmányozása alapján azt gondolom, hogy Habgierné épp ekkor vethette fel, hogy a lakása melletti, közös használatban lévő, negyvenöt négyzetméteres, összközműves üzlethelyiséget hajlandó lenne megvenni kettő és fél millió forintért.

A füllentő kakas

Kénytelen vagyok azt mondani, hogy a Gőgös Gúnár Gedeon a spártai-porosz nevelési iskola alapelvei mentén vezeti rá a gyerekeket az emberek együttélésekor alapvetően szükségesnek ítélt viselkedésminták elsajátítására.

A hazugság minden áron való elkerülése vitális érdeke minden kisgyereknek, ahogy azt A füllentő kakas című mese érzékletesen példázza. A címszereplőről az első mondatban kiderül, hogy visszaeső hazudozó, ami egyébként galamblelkű gazdasszonyát annyira untatja, hogy elhatározza, este finom kakaslevest készít belőle. A madár a sok füllentés agyserkentő hatására azonban szellemileg annyira friss, hogy önállóan felismeri a veszélyt, és eloson.

Perceken belül találkozik a sünnel, aki éppen a „tüske lak” feliratot helyezi el frissen elkészült házán. A kakas hangot ad tetszésének, majd lehetőséget kér és kap a határozatlan idejű bentlakásra. Az oktondi pocok értelmi szintjét meghaladó gyerekek hiába néznek okosan a mesélőre, nem ebből lesz a baj. A sün, ahogy ösztönösen jó vendéglátóhoz illik, elmegy körtéért. Közben a kakas – unalmában – azt kiáltja, hogy „Kukurikú, itt a farkas!”. A sün lélekszakadva rohan vissza, hogy megmentse újdonsült barátját, de szerencsére nem talál ott, illetve a környéken senki különöset. A baromfi el is árulja, hogy csak viccelt.

A fent részletezett tréfát még egyszer tudja elsütni a kakas, majd mivel tévesen kalkulált a három a magyar igazság alapvetéssel, a harmadik alkalommal valóban megjelenik a farkas. Megint jön a „Kukurikú, itt a farkas!” duma, sőt a kiskakas megtoldja a „Siess, kis sün, siess!” kéréssel is, a megszólított elnézően legyint, majd hiába keresi házánál tollas barátját: azt elvitte a farkas.

Gyerekek, lehet tehát viccelődni, azzal semmi gond nincs, csak nehogy füllentésbe hajoljon a dolog, mert abból akár nagyon nagy baj is lehet. És akkor utoljára kérdezem: rendet raktatok szépen a szobátokban?

Ignacio

Ignacionak mindig mondták a barátai, hogy álljon elő a tudományával, mert már önmagában az is szenzáció, hogy egyáltalán képes rá, nincs tehát mire várni. Ő azonban hajthatatlan volt. Alapelve volt, hogy csak akkor csinál valamit, ha azt tökéletesen tudja csinálni. Magának sem vallotta be, de egy kicsit a sértettség is hajtotta. A sértettség amiatt, hogy soha nem is kérdezték a nevét, hanem egyszerűen, önkényesen Rigónak nevezték. A sértettség amiatt, hogy semmibe vették, hogy épp csak odahányták elé az ételt, és nem is feltételeztek róla semmi tehetséget, vagy akármilyen megismerésre méltó tulajdonságot. Nem értette, hogy minek tartják egyáltalán, ha nincs közöttük érdemi interakció.

Azt akarta, hogy az embereknek maradjon tátva a szája, amikor elkezd felolvasni. Amikor erre gondolt, mindig elképzelte az elképedt gazdát, ahogy földbe gyökerezett lábbal, bénultan bámulja, ahogy az előtte fekvő könyvből emberi nyelven olvas fel. Az álmodozással jutalmazta magát egyelőre, mert eddig csak a hihetetlen erőfeszítés, a mindennapos, kimerülésig tartó gyakorlás és szervezés jutott neki osztályrészül. Gondolom, nem kell részletesen elmagyaráznom, hogy milyen jellegű és súlyosságú akadályokat kell legyőznie egy disznónak, hogy érdemi külső segítség nélkül megtanuljon beszélni és olvasni. Persze szerencse is kell hozzá.

Február elejére eljutott odáig, hogy elérhető közelségben érezte a nagy bemutatkozást. Meggyőződéssel hitte, hogy nem fog felsülni, hanem fölényes magabiztossággal fog szavalni, és bizonyos időközönként a könyvből feltekintve, hosszan, mélyen a gazda szemébe néz, és fejből mondja a szöveget. A többiek mindenben támogatták: hagyták, hogy többet egyen (hiszen aki a fejét töri egész nap, annak többre van szüksége), illetve számos alkalommal valódi közönséget szimuláltak számára, hogy szükség esetén kezelni tudjon olyan potenciálisan felmerülő problémákat, mint a hallgatók figyelmének lankadása, ellenséges légkör, stb.

Február 11-én, szombaton enyhe torokfájásra ébredt. Mivel nem emlékezett semmi rendhagyóra, hogy mit csinálhatott rosszul, arra gyanakodott, hogy egy vírus lehet a kellemetlenség oka. Épp felvetette ötletét a többieknek, amikor a gazda lépett az ólhoz, és kinyitotta az ajtót. – Na, Rigó! Ma van a nagy nap. Gyere csak ki szépen – mondta.

Ignacio zavarba jött. Nem értette, hogyan tudhatta meg, hogy mire készül. Talán a többiek közül mondta el valaki? Az is bosszantotta, hogy az ember akarja megmondani, hogy mikor van a nagy nap. Honnan tudhatná jobban, mint Ignacio? Azért kiballagott az ajtón. De ekkor a gazda hirtelen egy kést rántott elő a háta mögül, és Ignacio felé vágott vele. A disznó félreugrott, és azonnal rohanni kezdett a kapu felé, de két másik ember iramodott utána, és rávetették magukat, majd szemből a kutya vicsorgott rá. Ekkor hátrafelé kiszabadította magát, de ahogy csak párat lépett, egyenesen a közben mögé lopakodó gazda karjai közé szaladt, aki egyetlen szúrással a torkába mélyesztette a kést, majd egy erőteljes rántással óriásit metszett rajta. Ignacio meg akart szólalni, hogy őrültséget csinálnak, hát mi történik itt, de rémülten tapasztalta, hogy csak bizarr, bugyborékoló hörgés jön ki a torkán, aztán lassan elerőtlenedik, tágra nyitja ugyan a szemeit, de a világ mégis elhomályosul, majd lassan elnémul és elsötétül minden.

Előbb, gyorsabban, magasabbra

Az a szokás az épületben, hogy ha mögöttünk jön valaki, akkor kicsit nagyobbat lendítünk az épp kinyitott ajtón, hogy még a másik is átérjen rajta anélkül, hogy a kártyájával kellene bíbelődnie. Az ajtót ácsorogva tartani csak nagyon kevesen szokták; ilyenkor a hátul jövő hálálkodó, illetve „igazán nem kellett volna” arcot vág, és megszaporázza lépteit.

Ma reggel egy fiatal, menedzsernek látszó fickó, ahogy belépés közben észrevett, épp csak annyira nyitotta az ajtót, hogy oldalazva becsusszanhasson, majd kettesével szedve a fokokat nekivágott a lépcsőnek. Én – anélkül, hogy különösebben szedtem volna a lábaimat – még pont elértem az ajtót a bezáródást jelző kattanás előtt, majd a lifthez ballagtam. A második emeletre menet a felvonó megállt az elsőn, majd a kinyíló ajtón az előbbi úr lépett be, és a negyedikhez tartozó gombot nyomta meg.