A pókokat soha nem bántom a lakásban, mert számítok a segítségükre például a molyok megtizedelésében. De a molyok maguktól is eltűntek már jó régen, mert felfedeztem és megsemmisítettem a bázisukat, egy fűszeres zacskót.

Más rovarok meg szerencsére nincsenek. Legalábbis én így tudtam. De most vettem észre, hogy a fény felé csalogató ablak sarkaiban kis pókhálók vannak, tele muslicákkal.

Szeretem, amikor úgy oldódnak meg a dolgok, hogy a legokosabb, ha semmit nem csinálok.

Az az érzésem, hogy a dolgok eleve nem lehetnek tökéletesek. Az evolúció is úgy működik, hogy hiba csúszik a másolásba, majd az így létrejövő mutáció akár hasznosnak is bizonyulhat. Ha tökéletesek lennének a kópiák, az élet csak egy fekete fénykép lenne színes, szélesvásznú film helyett.

Akik csúnyán meggazdagodtak, de mégsem borult el teljesen az elméjük, gyakran arról számolnak be, hogy életük legboldogabb periódusa éppen az volt, amikor csak egy hajszál választotta el őket céljuk elérésétől. Utána kiüresedés, lejtmenet, talajvesztés következett.

Az emberi arcokat is annál szebbnek látjuk, minél szimmetrikusabbak, egyik felük minél tökéletesebb tükörképe a másiknak. Egészen odáig, amíg a teljes szimmetria be nem áll. Onnantól kezdve ugyanis valami nem stimmel, kínosan beragad az egyensúly, a tökélyre vitt szépség még sincs olyan szép, mint a csak majdnem tökéletes.

Szóval mozgásban kell lenni, mindig törekedni a tökéletesre. Hogy soha ne érjük el, azzal külön nem kell bajlódni, az megoldódik magától. Ha pedig orbitálist vétünk, még mindig ott van az „olyan csúnya, hogy az már szép” lehetősége.

Az éjszakába nyúló mulatozás szomszédok általi éles bírálata, ami fiatalabb koromban olyan kellemetlenül érintett, ma már kifejezetten szórakoztat.

Most szombaton jól sikerült, értékteremtő összejövetelt tartottunk a ház amúgy totálisan kihasználatlan hátsó kertjében. A szomszédok egyetértésével létrehoztunk egy kis tűzrakó helyet, és a viharkárban elesett fa törzsének szeleteiből ülőalkalmatosságokat raktunk köré. Este aztán sörrel főzött, currys, gyömbéres, fokhagymás, krumplis, répás csülök-egytálat készítettünk bográcsban, amit relatíve halk zene mellett, beszélgetve fogyasztottunk el.

Gyermeki örömünk a végletekig elkeserített egy idős házaspárt a szomszéd, szintén kihasználatlan hátsó kerttel rendelkező házból. Érdekes módon először a rendezvény előtt fejezték ki aggodalmukat, majd utána a csalódottságukat, de közben nem adtak életjelet.

A másnapi romeltakarítás közben levitézlett ajtókkal, farostlemezekkel és kartonokkal körülbástyázott erkélyükről lenézve kérdezték, hogy most ugye végleg elmegyünk. Ezt a kérdést őszintén nem értettem, ezért kifejtőleg azt mondtam nekik, hogy tegnap volt mulatság, ma pedig – ahogy láthatják – a nyomokat tüntetjük el. Ennek nagyon megörültek, de – súlyos aránytévesztésről tanúbizonyságot téve – nem tudták magukban tartani, hogy iszonyú volt, amit tettünk.

Fordított helyzetben, ha azt veszem észre, hogy mások mulatni akarnak, amikor én alvást terveztem, pulzusszámom változatlansága mellett veszem tudomásul, hogy ez az együttélés triviális velejárója, hogy nincs vele semmi tennivaló, és – kicsit késleltetve – elalszom.

Ők azt mondták, hogy becsületes emberek ilyen iszonyatos ricsajt és tivornyát semmilyen körülmények között nem csinálnának. Azt feleltem, hogy ennek a becsülethez nincs köze, amire gondolnak, azt úgy hívják, hogy az emberek jól érzik magukat, illetve társas életet élnek. Azt is mondták, hogy harminc éve laknak a házban, de itt még ilyesmi soha nem történt. Erre sajnálkozásomat fejeztem ki az eseménytelenül, keserűen töltött három évtized miatt. Talán a becsületre visszautalva(?) hozzátették, hogy ilyet csak bérlők csinálnak, tulajdonosok (akik metakommunikációjából ítélve eleve értékesebb embernek számítanak) soha. Gyorsan visszapörgettem az ezzel kapcsolatos emlékeimet, és elárultam nekik, hogy ez egyszerű tévedés, a tények nem őket igazolják. A meccset a „Látom, maga is fiatal… Mai fiatal!” kiáltással igyekeztek lezárni, de mielőtt befelé indulhattak volna a világot kívül rekesztő remetelakként szolgáló lakásukba, még kénytelenek voltak hallani, ahogy megköszönöm a kedves szavakat. Igazán jól esett, hogy lefiataloztak. El kell már kezdenem megbecsülni az ilyen alkalmakat, mert nincs is olyan sok időm, amíg már majd nekem kell leordibálnom az erkélyemről. És addig még kellene egy erkély is…

Eddig Ausztriában, egy egyszerű közértben tűnt fel leginkább az a szakadék, ami a hazai és az ottani eladók kedvessége között tátong. Most hallom, hogy Ausztráliában viszont ez a kedvesség annyira zavarba ejtő, hogy a Magyarországon kiképzett vásárló először lázasan kutatni kezd az emlékei között, hogy a valószínűtlenül kedves boltos esetleg gyerekkori jóbarátja-e, azért örül neki ennyire. A sokadik eset után aztán nyilvánvalóvá válik, hogy a gesztus üres, nem több egyszerű póznál.

Ennél azért talán az itthoni helyzet is jobb. Múltkor, amikor DVD-ket mentem venni például, az eladó épp egy cigit vett elő a kapuban, amikor meglátott. Rögtön tudta, hogy mire készülök, és a sóhajtásában semmi manír, semmi megjátszás nem volt, ha pedig nem értettem volna az elkeseredett testbeszédét, akkor is kisegített volna a bizonytalanságomból, hogy a szájáról könnyen le tudtam olvasni egy szomorú óakurvaanyád-ot.

Az Auchan parkolóját minden parkolók legaljaként tartottam számon – a jelölési rendszere miatt. Ott ugyanis nem betűkkel vagy számokkal jelzik az egyes sorokat, hanem állatokkal. Így a tanácstalanul toporgó analfabétákat kedvesen kisegítik kínos helyzetükből, az írástudókat viszont feleslegesen fárasztják.

Tegnap egészen máshol bukkantunk ki az épületből, mint ahol behatoltunk: a csiga soron hagytuk a kocsit, és a medvénél kerültünk elő. Elindultunk hát a parkoló másik széle felé, én pedig az állatokat néztem, és azon gondolkodtam, hogy miért nincsenek legalább nagyság szerinti sorrendben, vagy mondjuk az élőhelyük szerint blokkosítva.

Ahogy lépegettünk a medvétől a lovon át, a kengurun keresztül a csiga felé, beugrott, hogy abc sorrendben haladunk. Így viszont már azt gondolom, hogy egész jó, „a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad” megoldás az Auchané.