Az Auchan parkolóját minden parkolók legaljaként tartottam számon – a jelölési rendszere miatt. Ott ugyanis nem betűkkel vagy számokkal jelzik az egyes sorokat, hanem állatokkal. Így a tanácstalanul toporgó analfabétákat kedvesen kisegítik kínos helyzetükből, az írástudókat viszont feleslegesen fárasztják.

Tegnap egészen máshol bukkantunk ki az épületből, mint ahol behatoltunk: a csiga soron hagytuk a kocsit, és a medvénél kerültünk elő. Elindultunk hát a parkoló másik széle felé, én pedig az állatokat néztem, és azon gondolkodtam, hogy miért nincsenek legalább nagyság szerinti sorrendben, vagy mondjuk az élőhelyük szerint blokkosítva.

Ahogy lépegettünk a medvétől a lovon át, a kengurun keresztül a csiga felé, beugrott, hogy abc sorrendben haladunk. Így viszont már azt gondolom, hogy egész jó, „a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad” megoldás az Auchané.

A síkos padló táblát – a kézenfekvő okon kívül – azért teszik ki, hogy az elcsúszva combnyakát törő ne perelhessen eredményesen. Na de mi van, ha épp az útba rakott táblán esik át?

Dr. Veres Pál Beszélnünk kell róla sorozatában volt egy eset, ahol egy lány olyan szoros kapcsolatot ápolt a bátyjával, hogy abból egyenesen gyermek született – vagy készült születni(?). Nem emlékszem már, mi volt a lány konkrét kérdése, de a kialakult helyzetet úgy jellemezte, mint kellemetlenséget, furcsaságot vagy ehhez hasonlót. Dr. Veres Pál azonban hamar a segítségére sietett, és válasza első sorában leszögezte, hogy „Ami önnel történt, az nem kellemetlenség, furcsaság vagy ehhez hasonló, hanem sorstragédia”.

Szokás azt mondani, hogy az ember a leggonoszabb a világon, hogy őt aztán nem érdekli a másik, és bármilyen szenvtelen kegyetlenségre képes a célja elérése érdekében. Nem úgy, mint az állatok. Nekem szimpatikus minden gondolat, ami az istenített embert képzelt trónja széle felé lökdösi, de ebben az esetben be kell látnom, hogy nem vagyunk rosszabbak, mint az állatok. A különbség „csupán” az eszköztárunk gazdagságában rejlik.

Sarkítva arról van szó, hogy az állatok életvezetésében az emberénél összehasonlíthatatlanul nagyobb súly jut az ön-, illetve fajfenntartással kapcsolatos tevékenységekre. Nekik nem kell kontinensek meghódításával, vagy saját vallásuk másokra erőltetésével bajlódniuk. Amit viszont csinálnak, abban – persze sok kedvesség(nek tűnő momentum) mellett – erősen jelen van egyfajta fokozott célratörés.

Például a zebra csődörök a kancákért küzdve fogaikkal alapvetően egymás hátsó lábát és heréit célozzák. Mindkettőt a végleges hatástalanítás céljából. (Igaz, hogy olyan állatok is vannak, akik csak méretpróbát tartanak, és azzal döntik el, hogy ki a nyerő). Vagy ott van a grizzly, aki – ahogy azt egy National Geographic filmen láttam – az éppen utolért őzet, ahogy leteríti a földre, azonnal enni kezdi egy, a háton megejtett méretes harapással. Ha a patásnak szerencséje van, a harmadikat már nem áll módjában érezni. Ehhez hasonló az oroszlánok esete a prédájukkal, amikor az elöl, a torkán és az orrán fojtogatott, de még élő áldozatot másik két csapattag hátul, az ágyék környékén már enni kezdi.

Ezek mind olyan megnyilvánulások, amik arról tanúskodnak, hogy az elkövetők szélsőségesen udvariatlanok, híján vannak minden empátiának, illetve erkölcsi megfontolásnak (persze, hiszen ezek eleve emberi konstrukciók), és csak az érdekli őket, hogy ők a lehető legjobban jöjjenek ki a helyzetből.