Carpe diem

B. Róza olyan ember volt, aki nem aggódott a jövő miatt. A mának élt, és azt vallotta, hogy a nehézségekre elég akkor gondolni, amikor azok bekövetkeznek. Az érettségi napját megelőző vasárnapot is életfilozófiájának megfelelően töltötte, majd hétfőn reggel bement az iskolába. A terem jóformán klubhelyiségnek volt berendezve, az összetolt asztalokon szendvicsek és üdítők sorakoztak. A kedélyes beszélgetéseket az osztályfőnök hivatalos hangja szakította meg. Ismertette a beosztást, hogy ki melyik nap szenvedi el az érettségit.

B. Rózát felkészületlenül érte, amikor hallotta, hogy – csakúgy, mint az abc-ben – az első csoportba került. A megdöbbenése pánikreakcióba csapott át, amikor másodpercekkel később megtudta, hogy az imént hallottak következményei azonnali hatályúak: a többiek hazamehetnek, neki viszont maradnia kell, sőt, az első trióba tartozik. Elfehéredett, ajka kiszáradt, ujjai kihűltek. A tanárnő kedvesen átkarolta, hogy a helyes irány felé vezesse, de ő egyetlen mozdulattal kisiklott a fogásból, és a végleges döntés bizonyosságával mondta, hogy ő semmiképpen nem megy be érettségizni. Ildikó néni elnézően mosolygott, újra karon fogta Rózát, aki újra, az előbbinél jóval határozottabb mozdulattal kitépte magát a szorításból. Erre már Erika néni is odalépett, és a két pedagógus együtt ragadta meg a lányt, akinek szeméből olyan irracionális rettegés sugárzott, mintha vágóhídra vinnék. Minden erejével próbált a padlóhoz ragadni, de csak húzták lassan kifelé, és egyre kijjebb. A küszöbnél egyikük mögé került, és taszított rajta egyet, de ő el tudta kapni az ajtófélfát, és elfehéredő ujjakkal, démoni erővel szorította. Nem tudták többé elmozdítani, már kommunikálni sem lehetett vele. Csak akkor nyugodott meg, amikor elengedték, és megsimogatták a fejét, hogy semmi baj, nyugodjon meg, végül is nem kell feltétlenül most bemenni, áttehetik a holnapi csoportba is.

Az egész jelenet nem tartott tovább fél percnél. Mindenki döbbenten bámulta az eseményeket, nemhogy cselekedni, de még csak szólni sem tudott senki. A szintén az első csoportba sorolt A. Adrienn volt az egyetlen kivétel. Ahogy a kijárat felszabadult, lassú, kimért léptekkel, feltűnés nélkül kisétált a teremből. Soha nem jött vissza, és soha nem érettségizett le.