A lélek tükre

Korábban is világosnak tűnt számára, de N csak most, a háború alatt értette meg igazán, hogy mit jelent, hogy a szem a lélek tükre.

Pontosan tudta, hogy a háború egyik nép érdekeit sem szolgálja: ez egy hatalmi, politikai játszma, ahol ő, és az ellenség katonái is csak parasztok a táblán. Éveken át nézte tehetetlenül, ahogy a propaganda átmossa a többség agyát, hiába bocsátkozott vitákba, hiába érvelt, hiába sorolt tényeket, az árok csak mélyebb lett közötte és a vezérben hívők között. Azért abban az utolsó pillanatig bízott, hogy végül nem lesz háború. Nem lett igaza, és addig hezitált, amíg már késő volt: nem tudta elhagyni az országot, besorozták.

Először arra jött rá, hogy az életösztön mindennél erősebb, és a közös sors összeköti a többiekkel akkor is, ha a háborúról magáról épp az ellenkezőjét gondolják. Az éles helyzetben tanúsított megbízhatóságon kívül persze a katonák most is az alapján szerveződtek klikkekbe, hogy ki mit gondolt a háborúról. N természetszerűen a többi pacifistához sodródott, de a háboró-pártiakkal való vitákat már rég elkerülte.

A hozzá hasonlóan gondolkodókat egyetlen pillantásról felismerte. Ahogy a szemük villant egy kijelentés, egy parancs hallatán, ahogy csak maguk elé néztek a pokol szüneteiben, az mindent elárult. Ami viszont egyszerűen nem jutott eszébe, és ezért neheztelt magára, mert gondolhatott volna rá, az az volt, hogy az ellenség hasonlóképpen megosztott kell, hogy legyen. Az ő egyetlen pillantásuk is elárulta, hogy a béke vagy a háború oldalán állnak.

Az őrjáraton – érthető módon – mindig nagyon feszült volt. Szinte összeroppantotta az összpontosított figyelem kényszere, a halál talán csak pillanatnyi távolsága. Ilyenkor, elterelendő a figyelmét, mindenfélén gondolkodott, de mindig ugyanoda jutott vissza, ahonnan elindult: a szem a lélek tükre. Aztán ahogy újra a megszokott megállapításra jutott, hirtelen pánik fogta el, mintha elaludt volna ütközet közben, és most ébredve nem tudná, hogy mi történik körülötte.

Egy ilyen pillanatban arra lett figyelmes, hogy társa valahol elmaradt mögötte, és mire lépések zaját hallotta a tömb sarka felől, már egymással szemben álltak az ellenséges katonával. Az adrenalinfröccs majdnem ledöntötte a lábáról, és szíve akkorát ugrott, hogy azt hitte kiszakad a helyéről. Megpróbált nyugalmat erőltetni magára, és a másik szemébe nézett. A saját gondolatait látta tükröződni: nem volt elvakult, ő sem akart háborúzni, és ő is fürkészve nézett N-re.

Az idő mozdulatlanná dermedt. Ahogy nyugtázta, hogy ugyanarra gondolnak, éles csattogást hallott, és csak lassan esett le neki, hogy a saját fegyvere szól: bármit gondolt is, az ösztönei meghúzták a ravaszt. Elszörnyedt azon, amit tett. Ugyanebben a végtelen pillanatban mintha hátralökték volna, ütést érzett a törzsén, majd éles, hideg fájdalmat. Ő is golyót kapott. Egyszerre estek össze. A másikat a fején érte a lövés, azonnal meghalt. N előtt elhomályosult a világ. Mintha bakancsok zaját hallotta volna közeledni, de nem tudta eldönteni, hogy milyen irányból, és már nem is érdekelte.

* Bár nyilván onnan jutott eszembe, ez az írás nem az orosz-ukrán háborúról szól. Ott nem két politikai erő rakta ki a sakktáblát, nem egyenlő felek mentek háborúba egymással, hanem van egy napnál világosabb agresszor.