Kutyáknál teljesen természetes, hogy időnként hánynak egyet csak úgy, illetve valamilyen gyomortisztítási megfontolásból. Az enyém ezt úgy csinálja, hogy egy ötvenezerszer lehugyozott fa töve mellől legel egy kis füvet, majd a gyomrát össze-összerándítva öklendezni kezd, és minden ütemhez egyet előre lép, egészen ki egy sarokig. Így az utolsó lépéseinél az addig kihalt környéken 100%-os biztonsággal megjelenik néhány járókelő, akik a kutyára sajnálkozva, rám vádlóan néznek, hogy miért nem csinálok már valamit. Így még ketten-hatan effektíve szemtanúi a rókázásnak, majd Döme újra a megszokott, az iménti katarzis megtörténtét szinte tagadó, unott arcával bandukol lefelé a néptelen utcán.

Tömegesen előforduló jelenség, hogy mozgásukban hosszú kabáttal, nagyméretű amorf csomaggal, vagy általános testi gyengeség által korlátozott emberek ésszerűtlenül nagy kockázatot vállalva, körülnézés vagy bármi fajta mérlegelés nélkül, a fejjel előreesés határán billegve rohannak az autók közé, hogy elérjék az adott időszakban híresen 2-3 percenként járó buszt. Tekintetükből egyértelműen látszik, hogy agyuknak csak a feltételes reflexek által érintett része működik.

Egy etológiai vizsgálat során egyszerűen följegyezhetnénk, hogy a kísérleti személy a busz megjelenésének hatására minden egyéb körülménytől függetlenül nekiiramodik. Ez első ránézésre ugyanolyan primitív reakció, mint az ürgének egy ragadozómadár sziluettjének látványára kiváltódó rejtőző reflexe. Ha belegondolunk, csak annyi különbség adódik, hogy az ürgének igaza van.

A második Frankenstein típusú, azaz négy-öt roncsból feltámasztott, de egyébként azóta is hibátlanul működő konvektor beszereléséhez a szokásos, eddig még le nem szerepelt gázos kontaktomat hívtam. Nem a szokásos ember jött, hanem két ismeretlen. Egy tizenhét éves, jóindulatú, ostoba testépítő srác, és egy harmincegynéhány éves, riadt tekintetű, madárcsontú szaki, szeme alatt gyógyulófélben lévő mokkával.

Részletesen elmagyarázott mindent, hogy mit hogyan tervez tenni, udvariasan kérdezgette, hogy nekem mik az elképzeléseim az elrendezéssel kapcsolatban, melyik falhoz állítsa a két releváns közül, stb. Korrekt szakember benyomását keltette, emberként pedig végtelenül félénknek, visszahúzódónak, halkszavúnak tűnt. Túlzás nélkül mondhatom, hogy szinte végig egyfajta meghunyászkodó testtartást, és arckifejezést vett fel.

Munka közben kiderült, hogy bizonyos anyagok és/vagy szerszámok nincsenek náluk. Mivel a fiatalabbik srác önálló munkavégzésre alkalmatlan volt (egyszerre maximum azt lehetett rábízni, hogy hajtson ki egy csavart), őt küldte el a mestere a kb. 800 méterre lévő víz-gáz szakboltba. Nehezítette a helyzetet, hogy a srác sajnos ehhez is ostoba volt. Mennie kellett volna 750 métert nyílegyenesen, majd kiolvasnia egy utcanevet, ami véletlenül korrektül ki van táblázva mind a mai napig, aztán további 50 méter megtétele után észlelnie kellett volna a jobb oldalon a szaküzletet. Egy órán át azt sem sikerült megtudni tőle, hogy hol akadt el. Végül azt állította, hogy megtalálta a boltot, de ott nem volt a kért alkatrész, amire nem emlékszem már pontosan, hogy mi volt, de arra igen, hogy annyira volt unikális, mint a hatos anya.

A szaki először egész nyugodtan beszélt vele. Türelmes volt, figyelt arra, hogy inkább arról beszéljenek, hogy mit és hogyan kellene csinálnia, és nem arról, hogy mit rontott el, stb. Aztán persze vékonyodott a cérna, meg a szakember hangja, és rövid pillanatokra egész démonivá torzult az arca, elfehéredő ujjakkal szorította a fejétől messze eltartott telefont, majd egy-egy szótagnyit ordított, de hirtelen újra lehalkította magát. Ilyenkor riadtan, szabadkozón rámmosolygott, és újra türelmesebb volt a kollégájával, de aztán megint előbújt belőle a sátán nagyobbik bátyja.

Amikor még az is kiderült, hogy mikor nálam végeztek, egy újabb helyszínt is meg kell látogatni, még tisztelettudóan lefolytatta a telefonbeszélgetést a főnökével, de közvetlenül utána kiszabadult a személyiségének eddig csak pillanatokra előbukkanó sötétebbik, egyértelműen ketrecbe való fele. Hangja megmélyült, hadarni kezdett, megfeszített izmokkal rohant fel-alá az előszobában, és bizonygatta, hogy vele akármit nem lehet megcsinálni, itt a vége, eddig bírta cérnával, de most tényleg be fog pöccenni. Hirtelen szerzett lendületében visszaszaladt a korábbi évek sérelmeire is, melyeket sikeresen használt fel dühe további fokozásához.

Ennek a rohamnak is egy ijedt pillantása, majd zavart mosolya vetett véget. Olyan volt, mint aki nem biztos benne, hogy pontosan mi történt eddig, de abban igen, hogy valami kínos. Mintha az én arcomról próbálta volna meg leolvasni, hogy mi történhetett. Eddigre egyértelművé vált számomra, hogy a mokkát sem az udvarias, segítő szándékú szaki kapta, hanem a másik fele szedte össze valahol.

Egy multinacionális vállalat kiadványa fekszik mellettem. Csak a borítóját látom. A Föld domborzati térképe előtt egy kosztümös fekete csajt és egy öltönyös ázsiai csókát karol át hátulról egy mindegyikőjüknél egy fejjel magasabb, az öltönyön kívül mellényt is viselő, vörösesszőke német úr. Az a típus, akinek futnia kell a kocsitól a napernyőig.

Nyilván az lenne az üzenet, hogy az egész világon egy hajóban eveznek a cégcsoport dolgozói, egy, a mennyországot néhány vonatkozásban felülmúló, szebb, közös jövő felé. Ehhez képest a szőke olyan lekezelően mosolyog a kamerába, és segít egy helyben állni a másik kettőnek, mint akinek magától értetődő erkölcsi alapja lenne kirúgni a vállalatbirodalom teljes ázsiai csapatát, de ő mégis jófej, és ajándékozott nekik a napjából 4 percet, és együtt fényképezkedik velük.

Ha egy ártatlan kislány csupa fodor ruhácskájában, rózsaszín masnival a copfos hajában réti virágokat szedegetve egyre közelebb szökdécsel az erdőhöz, ahol a tücskök vidám ciripelését egy valahogy mindenhonnan áradó, nagyon halk, de nagyon mély morajlás váltja fel, mely hol mintha morgássá torzulna, hol meg hurutos nehéz légzéssé aljasul a fák hideg, nyirkos suhogása mögé rejtőzve, aztán amint a kislány belép a fák közé, egyszerre síri csend lesz, hogy pár néma pillanat múlva egy rettenetesen gonosz szörnyszülött velőtrázó ordítása torzítsa a rémület fehér szobrává a gyermeki arcot, horrorról beszélünk.