Enya

Sikerült meghatároznom Enya zenéjének pontos műfaját: romantoheroikus pop.

Tesco hűtőtáska

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Ma megpróbáltam venni egy hűtőtáskát. Kalandozásaim során a Tescoba is bementem. Mert ugye mit lehet elrontani egy hűtőtáskán? Azt, hogy felül még valami hőszigetelőnek látszó fedél van, de az oldalfal a külső műanyag borításból, a belső műanyag betétből és a közöttük helyet foglaló 0,5 mm-es levegőrétegből áll. Mivel a szóban forgó terméket nem doboznak vagy műanyag tárgynak hívják, hanem – egészen arcpirítóan – hűtőtáskának hazudják, fogyasztóvédelmi eseménnyel állunk szemben.

A képesség-vesztés jelei

Nem győzöm hangsúlyozni az önismeret, a magunkkal szembeni őszinteség fontosságát. Megint azt olvasom, hogy egy idős úr még mindig vezet, noha az ehhez szükséges képességei többségének időközbeni elvesztése potenciális gyilkossá avatja.

A magával őszinte ember kell, hogy érzékelje a képesség-vesztés jeleit, hogy egyre többször lepődik meg tereptárgyak létezésén, a forgalom többi résztvevőjének hirtelen, és/vagy váratlan helyről való felbukkanásán. Vagy ami még rosszabb, azon, hogy integetnek neki a kereszteződésben, hogy figyelj csak, az a kurva nagy csattanás, amit nem hallottál, az az volt, hogy, elcsaptál valakit.

Hogy ez utóbbi nem kitaláció, arra konkrét képeket szerettem volna betenni arról az esetről*, amit egy – azt hiszem – német közlekedési kamera rögzített. A két-három képből álló sorozaton egy idős hölgy mereszti a szemét maga elé, feje szinte egyvonalban van a kormánnyal. Koncentráló arckifejezése, testtartása mindegyik képen tökéletesen azonos, noha épp egy, a zebrán jól láthatóan elinduló urat gázol el. Az ilyesmi csattan. Megmozgatja a karosszériát. Árnyékot vet az utastérre. A hölgy pedig megy tovább, és láthatóan sejtelme sincs az általa okozott helyzetről.

Csak egy-két esetről olvastam, ahol az érintett idős hölgy vagy úr arra a következtetésre jutott, hogy elengedi a görcsösen markolt kormányt, és nem vezet többé.

* Kipróbáltam a baleset, gázolás, mercedes, idős vezető, női vezető, forgalomfigyelő kamera, accident, hit and run, mercedes, old driver, female driver, traffic camera, Unfall, Umfährt, Mercedes, alte Fahrer, frau / weiblich Fahrer, Verkehr Kamera hívószavakat és azok – szándékaim szerint – összes kombinációját, de nem találtam.

WD-40

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Fogom a fejem a félhomályos folyósón, szorítom a két tenyerem közé, a szememet olyan erővel tartom csukva, hogy szinte hallom, ahogy zúg, de nem bírok visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor minden elromlott.

Mióta van az, hogy ha nem érteném a nyelvet, azt hihetném, hogy szó van valamiről, mert mindenki bólogat, mert mindenki hozzászól? De nincs szó semmiről. Ha megkérdeznek, nem tudod, mit mondj, mi volt, de a lélekjelenléted kisegít, rátalálsz a szerepedre, és hallod magad, ahogy pár hangsort elismételsz, és mindenki megkönnyebbülten sóhajt. Mehet tovább a darab.

Mióta van az, hogy ha valakit futni látsz egy papírral, tudod, hogy nem fog megérkezni sehova, csak meg akar szabadulni tőle, át akarja adni valakinek? Hogy arra a papírra csak az van írva, amit pár perccel korábban valakivel a szerepe mondatott? Azt a papírt beteszik a többi közé. Van már belőle egy köbméter. Valahogy rendet kéne tenni már, de minél többet olvasod őket, annál halványabb rajtuk az értelem betűje. Áthúzod, ami belül üres, és nem marad semmi. Aztán gyorsan visszacsinálsz mindent, és visszatömöd a papírokat a helyére. Nem te fogod megmondani. Nem te fogod eltakarítani. Majd hülye leszel.

Figyelj, én nem az vagyok, akinek gondolsz. Engem nem érdekel az életérzés, én szarok a legújabb trendre, meg a kettővel ezelőttire is. Ez egy zenelejátszó, nem? Én nem a virágos mezőn akarok futni, hanem azt akarom, hogy szóljon a zene, basszátok meg! Igen? Másnak is ez a baja vele? Újat? Kedvező konstrukcióban? Kinek éri meg, bazmeg?! Add vissza a picsába, nem hagyom itt két hétre. Fújok bele WD-40-et.

Kesernyés, okkersárga homály

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Végre sorra kerültem, úgyhogy az ablakhoz léptem, és már be is szívtam a levegőt, hogy majd azzal köszönök az ügyintézőnek, amikor tompa ütést éreztem, és egy idős hölgy kövér alkarját láttam meg a magamé helyén.

Bocsánat, csak… – mondta anélkül, hogy akár csak egy pillanat erejéig is tervezte volna befejezni a mondatot, és máris a postás hölgyhöz fordult. – Ez a számla kilencedikére szól, ma pedig tizennegyedike van. (Üssenek botokkal és széklábakkal, amíg ki nem hűlök, ha az idős hölgynek nem volt teljesen mindegy, hogy mikorra szól a számla). A postai dolgozó az álmennyezet felé emelte a tekintetét, majd a számlára, amin tényleg kilencedike szerepelt.

Erre visszatartott lélegzettel megmarkolt egy spirálfüzet vastagságú papírköteget: az aznapi számlák egy parányi hányadát. Azt olvastam ki a tekintetéből, hogy mindre kilencedike van írva. – Egy pillanat – mondta, majd becsapta a kisablakot, és elment hátra azzal a kényszeredett, fájdalom lassította ügyintéző járással, ami mindig csak elfelé vezet, vissza soha. De – legnagyobb meglepetésemre – egy percen belül újra megjelent.

Kilépett a számlázó programból. Ki a Windowsba. Ugyanebben a pillanatban valami kesernyés, okkersárga homály úszott el a szemem előtt. Nyeltem egyet. Az ügyintéző kattintgatni kezdett. A beállítások, vezérlőpult felől közelített. A dátum és idő ikonra klikkelve egy ablak ugrott fel azzal, hogy nincs jogosultsága mélyebbre menni.

A start menühöz húzta az egeret, majd a lehetséges opciók közül az újraindítást választotta, ami kétséget kizáróan meggyőzött arról, hogy – nyilván a neki az imént tanácsot adó kollégának is köszönhetően – nem ismerte fel a probléma természetét, és nem tudja, hogy mi (és mi nem) fog történni az elkövetkező percekben.

Úgyhogy magabiztosan, minden további tépelődés nélkül adtam fel az első helyemet az ablaknál, és beálltam a mellettem lévő sor végére. Azt végigcsoszogva elintéztem a dolgomat, és elégedetten, de rezignáltságot magamra öltve sétáltam el a csukott kisablak előtt, ami mögött az ügyintéző sokadszorra szembesült vele, hogy az istennek nem bírja kiérdemelni a rendszergazdai jogosultságot, bárhányszor is indítja újra a gépet.

Esti ima

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Az ember azt gondolná, hogy Amerikában nincsenek is büntető mesék. Hogy ott az elalvás előtt felolvasott történetben mindig a legkisebb demokrata győz, és a Dow Jones index a kereskedési nap legaranyosabb kisbefektetőjét magával rántja az égbe.

Na de várjunk egy kicsit azzal az elalvással. Ima nélkül szó sem lehet róla. Jó, legyen persze rövid, a rímek másszanak be a kis fülekbe, és lehessen akár a Süsü dallamára is énekelni. Az egyik legismertebb – és a fenti feltételeknek is mindenben megfelelő – esti ima így hangzik:

Now I lay me down to sleep,

I pray the Lord my soul to keep.

If I should die before I wake,

I pray the Lord my soul to take.

Nem tudom, hogy az Egyesült Államokban mennyire gyakori a kisiskolások között az Isten közvetlen kérésére történő, kénytelen-kelletlen éjszakai elhalálozás, de hajlok rá, hogy sűrűbben fordul elő, mint nálunk. Ugyanis ennek a kertelés nélküli, megkapóan őszinte imának hiába keressük a magyar tükörfordítását. Nekünk csak ilyenek – és ehhez hasonlók – vannak:

Gondviselő Jó Istenem,

amíg alszom, te légy velem.

Hogy bánat, baj elkerüljön,

s testem, lelkem felüdüljön.

Vegyük észre, hogy a magyar verzió kommunikációs stratégiája sokkal ügyesebb. Isten becézgetésével, és az emberekhez való pozitív hozzáállásának (kéretlen) felemlítésével készít elő egy, az amerikainál lényegesen kedvezőbb alkupozíciót, melyben nemhogy ravasz módon kerüli a halálnak akár csak az általánosságban való említését is, hanem aztán a második két sorban nem kevesebb, mint négy kérést fogalmaz meg.

Jó érzésű tárgyalópartner erre nem mondhatja, hogy sajnos egyik felvetést sem tartja életszerűnek, és helyettük a halált javasolja. De ha ennyivel furmányosabbak vagyunk, akkor hogy lehet, hogy mégis az amerikaiak élnek jobban?

Cseplesz

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

A cseplesz a belek és a hasfal között elhelyezkedő, zsírszövettel átszőtt hártya. Létezése gyakorlatilag titok. Még a word is aláhúzza pirossal. Akinek a sörhasa kőkemény, annak a csepleszében raktározódott el nagyobb mennyiségű zsír. Komolyan mondom.

A nagy fényesség

Nagyapa nyakas ember volt. Amit elhatározott, amibe belekezdett, azt végigvitte bármi áron. Az utolsó utunkon sem törődött a táblákkal, az árok partjáról kétségbeesetten integető munkásokkal, vagy azzal hogy könyörgök neki, hogy fékezzen.

Pedig az utolsó előtti pillanatban, amikor nagyapa már hajlott rá, hogy mégis elkerüli a betonkeverőt, még Szűz Mária is megjelent neki a műszerfal fölött olyan fényesen, hogy még az én látásomat is elhomályosította, pedig féltő, ragyogó arcát nem is felém fordította, hanem nagyapa felé. Talán ekkor még el tudtunk volna menni a jobb oldalon, de helyette a vakító fényesség mögé rejtőzött betonkeverőbe csapódtunk.

A bevégzett mű

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

A város híres szülöttének, egy ornitológusnak a feleségéről mintázták. Egy kis ünnepség keretében állították fel a főtéren. Onnantól kezdve az embereket figyelte, ahogy mindig visszajárnak először gyerekként fogócskázni, aztán munkába menet megállni pár pillanatra, majd nyugdíjasként a langyos őszi napsütésben ücsörögni.

Alapvetően elégedett volt az életével, mert – ha ez egyáltalán lehetséges – még szebb volt, mint akiről mintázták, csak rajta még az idő sem fogott, ráadásul a madarak sem piszkítottak rá soha.

Ugyanakkor a bevégzett művet sújtó céltalan tétlenség érzése mindig is árnyékot vetett boldogságára. Elhatározta, hogy végre tenni is fog valamit. Kecsesen kitartott bal kezét lassan, nagyon lassan, hogy nemhogy a játszó gyerekek, nemhogy a szemlélődő öregek, de még a történészek se vehessék észre, elkezdte visszahúzni a melléhez, közben pedig ugyanilyen lassan kis mélyedést formált óvatosan az ég felé fordított tenyerében.

Százharminc, néha a lebukás rémét felvillantó hónapokkal terhes évnek kellett eltelnie, mire bevégezte saját nagy művét, és az első madár a tenyerébe szállt csőrében egy ágacskával, hogy nekilásson fészket építeni.

Ahogy találtam

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Jól nevelt vagyok. Sorban görgetem és olvasgatom a szokásos honlapokat, aztán ha végeztem velük, nem csak elillanok sebtében, hanem szépen felmegyek előbb a tetejére, és csak akkor kattintok a következő könyvjelzőre. Illik az oldalt úgy otthagyni, ahogy találtam. Nem lecsúsztatva, mint egy hasra vágott könyvet.

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás: