Nehéz helyzetbe hozol, fiam. Tudom, hogy már évekkel ezelőtt mondtam neked, hogy az igazságra mindenkinek magának kell rájönnie, de most mégis úgy érzem, hogy mondanom kell valamit, mert egyszerűen nem jutsz egyről a kettőre. Járod ezeket az iskolákat, de – már ne is haragudj – fogalmad sincs, hogy mi történik körülötted, hogy mi mozgatja a világot. Megpróbálom elmondani neked úgy, hogy megértsd a lényeget. De nem akarom a szádba rágni.
Te mindig tanulni akarsz. Azt hiszed, hogy minél többet tanulsz, annál bölcsebb leszel. Azt hiszed, hogy egyszer csak annyi dolgot fogsz már tudni, hogy aztán az a sok minden összeérik egy nagy egésszé, és világossá válik minden. Lófaszt válik világossá. Meg ne is várd, hogy ezt én mind kifizetem. Nem így kell csinálni! Nem érted? Na, várjál.
Az igazság ott van körülötted. Mindenhol. Mindenben. Amerre csak nézel, mindenhol azt kellene látnod, hacsak nem vagy olyan hülye, hogy azt se tudod, mit nézzél. Neked nem valami konkrétat kell nézned, hanem észre kell venned az igazságot, bármiben is nyilvánuljon meg. Nem érted, látom.
Az embereket figyeld, az isten áldjon meg! Emberek fogják az utadat szegélyezni vagy elállni – mikor hogy. Hát mi az istent akarsz akkor mást vizsgálgatni mindig (például ugye földrajzot tanulni bazmeg), mint az embereket? Ha ismered az embereket, mindent tudsz, mindent elérhetsz. Csak rájuk kell nézned, és láthatod, hogy mifélék. Vagy te azt hiszed, hogy bármit is el tudnak titkolni? Csak lépjen egyet, csak mozduljon, vagy szólaljon meg. Rögtön elárul magáról mindent.
Itt van például az, hogy hogyan esznek az emberek. Te is nyilván láttál már ilyet, nem? Akkor meg miért nézel megint ilyen értetlenül? Vannak azok, akik a legfinomabb falatokkal kezdik, és a legértéktelenebbekkel fejezik be. Na, ezek nem többek alávaló, kíméletlen ragadozóknál. Ne menj a közelükbe. Megszerzik, ami kell nekik, de nehogy azt hidd, hogy valami elegáns módon, udvariaskodva. Rárontanak, elveszik, és kész. Mire te odaérsz, már csak a dög csontjait találod, az isten áldjon meg!
A másik, aki a végére hagyja a legjobb falatot. Az ilyen elkezdi enni az ételt, és közben egyre nő benne a düh, hogy miken kell keresztülmennie, hogy végső célját elérhesse. Csak ez lebeg a szeme előtt. Ha az utolsó falat közben megzavarod, vagy ha megpróbálsz kóstolót kérni belőle, bármekkora durvaságra képes. Az ilyen ember némán, konokul, szinte titokban tör a célja felé, és minél közelebb van az eléréséhez, annál veszélyesebb. Kerüld el az ilyeneket.
Vagy ott vannak azok, akik ráhajolnak a tányérra, és monoton egykedvűséggel belapátolják, ami előttük van. Nem törődnek vele, hogy hús, krumpli vagy díszítés kerül a villájukra, mindegy nekik. „Egy helyre megy”. Ezt szokták mondani. Gyalázat. Az ehhez hasonlók gázolnak át mindenen, de nem valami rafinált szándékból, hanem egyszerű otrombaságból. A bárgyú arcukkal, az üres tekintetükkel járják a világot, és taposnak a virágokon, a lábakon, és nem tudják, hogy mit cselekszenek. Fiam! Igyekezz úgy alakítani az életedet, hogy ilyenekkel ne legyen dolgod.
Bizonyos szempontból a legalja, aki csak azért hagyja meg az étel – mondjuk – ötödét, mert azt olvasta valahol, hogy ezt úgy illik. A húsból meg a köretből is hagy. Pedig szinte fáj neki. De kibírja, és aztán büszke magára. Na, fiam, ezek undorító, szánalmas idióták, de ne becsüld alá a veszélyességüket. Személyükben törleszkedő, formátlan imádatuk tárgyát szüntelenül kutató csúszómászókkal állsz szemben. Ne fordíts hátat nekik, de bottal se piszkáld őket!
De ezeket össze ne keverd azokkal, akik egyszerűen megeszik, ami ízlik nekik, ami meg nem, azt otthagyják. Destruktív individualisták. Felháborító. Ezek nem tisztelnek semmilyen szabályt. Leszarják mindet. Nem számíthatsz rájuk. Nekik te nem is létezel. Mindig azt teszik, ami nekik tetszik. Csak azt nézd, hogy mi az érdekük, és rögtön tudni fogod, mire készülnek, mert nem fognak cécózni, hanem megcsinálják, amíg te még azon gondolkozol, hogy melyik lábaddal lépjél. Hát nem érted, hogy mi folyik itt? Vagy sejted már végre? Na, mi van? Azt a húst már nem kéred?
egypercesek 