Normal
0
21
false
false
false
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}
Egy idő után váltani kell. Hiába megy a szekér, hiába tűnik úgy, hogy ezt a sok mindent nem szabad már odadobni, mert még egyszer ennyi már nem fog összejönni. Váltani kell. Imrének is váltani kellett volna.
Jól ráérzett annak idején az informatikai fellendülésre, kikupálta magát, és nem győzött csodálkozni, hogy a sok hülye nem érti, hogy persze, hogy nem megy, ha nincs bedugva, ha nem olvassa el, hogy mit írt ki a gép (a választ a kérdésére). Céget alapított. Hamarosan több tucatnyi vállalat számítógépparkját menedzselte, és elégedetten egyengette kis vállalkozása útját a növekedés felé. De nem vette észre, hogy a fejében pörögni kezdett egy számláló.
Hamar megszokta, hogy működik a vállalkozása, munkaterhelése felvett egy állandó szintet. Észre sem vette, és rutinná vált az egész, már becsukott szemmel látott mindent, amit az ügyfelei nyitott szemmel sem, már az agyát sem kellett használnia, csak az ujjait. Ha kinyitotta a száját, már maguktól jöttek elő a válaszok, neki csak artikulálnia kellett.
Aztán megunta az egészet. Mindig ugyanazt mondani, mindig ugyanazt csinálni. Mindig ugyanazoknak. Mindig egyformáknak. Elkezdett szórakozni velük. Direkt elállított ezt-azt, aztán bebizonyította nekik, hogy ők maguk rontották el. Nem létező szakkifejezéseket tanított meg nekik, és felmondatta velük, mint valami kisiskolás leckét.
Amikor látta, hogy még ezt is meg lehet tenni velük, hogy hülyére lehet venni őket, valami végleg elpattant benne. Dühös lett ezekre az emberekre. Megutálta az ügyfeleit. Mindet, egytől egyig. Az összeset. Az összes századszorra ugyanazt kérdező, éjjel, hajnalban és hétvégén telefonáló értetlen, tapintatlan, büdös szájú barmot! Elege lett az egészből. Emberfeletti erőfeszítésébe került, hogy ne legyen durva velük, hogy meg ne üsse őket. A gúnyolódást nem tudta megállni, de az is csak ellene fordult: az ügyfelek észre sem vették célzásait, ettől aztán, hogy így sem tudja kiengedni a gőzt, már ölni tudott volna!
Elérkezett a pillanat, amikor tennie kellett valamit, történnie kellett valaminek. Felesége unszolására felkeresett egy specialistát, egy pszichológust, akinek a szakterülete a kiégés okozta személyiségtorzulások kezelése volt.
Rögtön munkához láttak. Még nem volt késő. Imre lélegzetvételnyi időhöz, és alkalomhoz jutott, hogy rátekintsen a kialakult helyzetre, hogy mibe keveredett, hová jutott az elmúlt évek során. Átszervezte a munkamegosztást a cégében, új embereket vett fel, sportolni kezdett. A terápia és a saját maga eszközölte változtatások együttes hatásaként a nyomás csökkenni kezdett, légszomja jóformán elmúlt, újra végig tudta aludni az éjszakát.
Nem mondhatnám, hogy teljesen „meggyógyult”, de óriási haladást ért el. A pszichológus azt mondta neki, hogy birtokában van minden tudásnak, minden képességnek és tapasztalatnak, ami ahhoz kell, hogy az életét végérvényesen egyenesbe fordítsa, ezért rá a továbbiakban nincs szükség. Persze, ha elakadna, ha visszaesne, bármikor felkeresheti.
Imre egy pillanatra megijedt attól, hogy ezután egyedül kell boldogulnia; megszokta a szakszerű segítséget. De pillanatok alatt belátta, hogy így lesz jó, és hogy menni fog. Érezte magában az erőt és a nyugalmat. A teljes siker lehetőségét. És akkor, az utolsó találkozásukkor, amikor Imre már épp menni készült, már el is búcsúztak tulajdonképpen… akkor a pszichológus Imre után szólt. – Csak még egy pillanatra, Imre! Már egy hete nem megy a net a gépemen. Azt írja ki, hogy valami hálózati kábel nincs csatlakoztatva, vagy mit.
Azt mondja a rádióban egy gyakorló pedagógus, hogy felháborítja(!), ha egy közlekedési eszközön pár ajtóval odébb hallja, ha egy gyerek „dübörgő” zenét hallgat a fülhallgatóján. Nem aggódik a gyerek hallása miatt, vagy azért, mert dekoncentrálttá válhat, és így lesre futhat valami fogósabb közlekedési helyzetben, hanem fel van háborodva.
Most hallom, hogy talán megvan az Aranykéz utcai robbantás elkövetője. Közúti ellenőrzésen bukott le, és jelenleg a pankráci börtönben tartják fogva. Én egészen eddig azt hittem, hogy a Pankrácot csak Rumcájsznak, vagy más, Jičin vonzáskörzetében állandó bejelentett lakással rendelkező rajzfilmfiguráknak tartják fenn.
egypercesek 