Nem javul a postásom állapota. Vezetéknevem sokaknak keresztnév. Amikor hónapokkal ezelőtt, a visszaköltözésem után (de amúgy életemben először) találkoztam vele, a nem működő csengőmet nyomta, de épp az előszobán mentem át, úgyhogy észrevettem, és ajtót nyitottam neki.

– Keresztnév Vezetéknév? – kérdezte. – Majdnem. Vezetéknév Keresztnév. – válaszoltam. Ő megint ránézett a kézbesítendő levélre, és résnyire húzott, gyanakvó szemeit újra rám emelte. – Biztos? – Az. – Tudja igazolni magát egy fényképes igazolvánnyal? – szegezte nekem a kérdést, és egy pillanatra sem vette le a szemét rólam, hátha megtörök. Igazoltam magam, aláírtam az ívet, megkaptam a levelet. Mondott még pár szót arról, hogy még nem találkoztunk, és ezért, meg amúgy is biztosra kell mennie, én meg biztosítottam róla, hogy értem.

A következő alkalommal kopogott. – Keresztnév Vezetéknév? – Vezetéknév Keresztnév. – mondtam, és kissé csalódottan láttam újra a gyanakvó kifejezést az arcán, úgyhogy megmutattam neki a címzésen a vezetéknevemet és a keresztnevemet, amit enyhe sértettséggel vett tudomásul, és a helyzetet azzal kezdte magyarázni, hogy még nem találkoztunk, mire újra meg kellett ingatnom a hitében, ami ugyan tovább fokozta a gyanakvását, de legalább nem akadályozta meg a kézbesítésben.

A legutóbbi találkozásunk nem személyesen történt: a levélszekrényemben hagyott többlövetű üzenetet. A hatos számú lakás lakóit értesítette az egyik közműszolgáltató, hogy csúnyán tartoznak, a postás pedig azzal, hogy az erről szóló levelet hozzám, a kilences számú lakás lakójához dobta be, engem értesített ugyanerről. Mindenezek után diagnosztizálatlan diszlexiát diagnosztizáltam nála.

Gyűjtőlencseszerűen összpontosította az amúgy az emberiség létezésével egyidős, felkavaró érzést a gyomromban, ahogy a környék legboldogabb kutyáját tartó néhány hajléktalan közül az egyik újságot árult a lámpánál álló autóknak, ami nekem is csak akkor tűnt fel, amikor egy nyitott Mustang V8-asa bugyborékolt egyet, ahogy kis gázfröccsel előrébb gurult, miközben a festett hajú későnegyvenes sofőr a fejét az ellenkező oldalon ülő, hozzá való barátnője felé fordította.

Az angolokat úgy ismertem meg, mint akik minden fontosabb döntést végül ésszel hoznak meg. Az európai integrációba is így léptek be, és így könyököltek ki minden külön utas megoldást maguknak.

De most valami alapvetően megváltozott. Illetve változik egy ideje. Értelmes, egyenes, jó szándékú volt kollégáim vadulnak meg a facebookon, és osztogatnak meg bevándorló ellenes tartalmakat, nyilvánvaló hazugságokat, amiket valószínűleg azért hisznek el, mert saját helyzetük relatív romlása nyitottá teszi őket a bűnbakok keresésére. (Mindeközben – legutolsó információim szerint – velem semmi bajuk, de hát az előítélet pont így működik).

Ami most Nagy-Britanniában történt, az méltó a jelenlegi magyar közéleti színvonalhoz: Beparáztatott embereket vezetnek meg minden elképzelést felülmúlóan gátlástalan és aljas politikusok. Ezek közül még a legkevesebb, hogy az egész Brexit népszavazás csak azért jött létre, mert David Cameron magánál akarta tudni a UKIP szavazatokat is, és elég arrogáns volt ahhoz, hogy elhiggye, ez biztos sima ügy lesz (én is azt hittem), és egy vakmerőnek látszó, elegáns húzással írja be magát a történelembe. Hát most beírta, csak majd nem a „nagy formátumúnál”, hanem a „balfasznál” lehet rákeresni.

A hangulat Európában kezd nagyon kellemetlenné válni. Nem tudom, mi fog kisülni belőle, de ez klasszikusan az a helyzet, amire majd a komolyabb gond bekövetkezésekor vissza lehet mutatni, hogy hát igen, itt már egyértelmű volt, hogy ez lesz.

Igazából egy dologról szeretnék írni. Időtlen idők óta látok listákat a világ mindenféle dolgáról, amiknek olyan címeket adnak, hogy 8+1 dolog, amit nem tudtál a töppedt iker szarkómáról, vagy 4+1 dolog, amit nem volt pofád megkérdezni a szomszédodtól (és igazad volt). Ezek hülyeségek. Sorrenben: 8+1=9 és 4+1=5. Az ilyesminek akkor lenne értelme, ha a lista utolsó tagja valamiért kakukktojás lenne a sorban. A +1-ezést nem kötelező alkalmazni, hanem lehet, amikor értelme van. Ezt az alapelvet amúgy általában is megfontolásra javaslom a világ minden dolgával kapcsolatban.

Nagyon homályos emlékeim szerint a totó 13+1-ének van valami hasonló háttere, de hogy mi az, nem emlékszem. Ha valakit érdekel, kérdezze meg kommentben, egy másik kommentelő meg válaszoljon rá.

 

Hát de nem? Itt tudsz lájkolni.