Az utóbbi egy-két hétben sokat és intenzíven álmodom. Mára virradóra például azt, hogy valami Orwell elképzelései szerint szigorított orosz utódállamba keveredtem. Rendkívül nagy volt a szegénység és a félelem az emberek szemében, a táj viszont lélegzetelállító. A zsarnokság áthatott mindent, de ahogy a domb tetejére értünk, és egy jelképes kerítésen átmásztunk, valahogy azt éreztem, hogy itt válnak igazán komollyá a dolgok, innentől igazi a tét.

Egy betondzsungelben találtam magam, ahol akadálytalanul sétáltunk a lépcsőházban, és a lakásokban. Úgy jártam körbe, mint aki tudja, hogy mit keres. Vagy egyáltalán: hogy mi van. Pedig fogalmam sem volt. Azt is teljesen magától értetődőnek vettem, hogy – egyébként vállalhatatlanul, még a helyieket is alulmúlóan – ápolatlan útitársam olyan nyelven szólt a ház lakóihoz, amiről tudtam, hogy orosz, pedig hallottam, hogy nem az. Sokat panaszkodtak, és erkölcsi támogatásukról biztosítottak minket, majd egy sarokból, egy pokróc alól előkerült egy afro-orosz kisfiú, aki a célunk nemességéről szóló általános tájékoztatással látott el minket. Ez már magyarul történt, mert én is értettem, sőt feltűnt, hogy – elsősorban a szórend tekintetében – valahogy furcsán beszél. Amikor hirtelen megszólalt mögöttem egy tulajdonképpen hozzánk tartozó, szabadságon lévő magyar nyelv és irodalomtanár, és kijavította a srácot, egy pillanatra azt hittem, hogy most eljátszottuk a bizalmukat, de nem lett baj.

Mivel úgy gondoltuk, hogy semmilyen további információra nincs szükségünk ahhoz, hogy munkához lássunk, elbúcsúztunk a ránk szorulóktól, és felébredtem. Most nem tudom: végül megoldotta valaki a problémájukat? Illetve mi is volt az pontosan?

Kivittem magammal a WC-re a Figyelő 2007. 27. számát. Az alábbiakat olvastam benne.

“Gyorsan nő a dollármilliomosok száma, hamarosan tízmillió lesz belőlük a világon – tette közzé a Merrill Lynch. A befektetési bank felmérése szerint 2006 végén már 9,5 millió dollármilliomos volt világszerte, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Összesített vagyonuk egy év alatt 11,4 százalékkal, 37,2 billió dollárra emelkedett. Harmincmilliósnál nagyobb vagyonnal 95 ezer személy büszkélkedhetett. Az összesítés során csak a készpénzt, a részvénytulajdont és a pénzbeli követeléseket vették figyelembe, az ingatlanokat, a műtárgyakat és az egyéb ingóságokat nem”.

Ahogy egy kád szódában sok kis zizegőből egy nagyobbacskává egyesült buborék tör a felszín felé, úgy merült fel bennem a kérdés, hogy vajon olyan ez a pénz-hívőknek, mint a katolikusoknak azt olvasni, hogy egy dél-olasz kisvárosban vért könnyezik egy Mária szobor?

Eddigi életem nagyobbik részében úgy tudtam, hogy a szakszerű külső szívmasszázs a szegycsont eltörésével kezdődik. Pár éve azonban egy végzett orvos megcáfolta ezt az elképzelésemet, és azt állította, hogy nem hogy nincs szükség erre a beavatkozásra, hanem csak fokozza a sérült elkeseredését, ha a mohó segíteni akarás ellenére mégis visszanyeri eszméletét.

Gondoltam, szólok, hátha hasznát veszi valaki egyszer, és adott esetben kitüntetik, ahelyett hogy a súlyos testi sértés vagy az alapvető kegyeleti irányelvek elleni otromba vétség vádjával szemben kelljen „dehát én azt hittem” típusú, jellegénél fogva kudarcra ítélt védekezésbe bocsátkoznia.

Pár hete minden emeleten 110×40-es színes képeket tettek fel a folyosók oszlopaira. Két nappal ezután megjöttek a festők, levették a képeket, és nekiláttak a falak és oszlopok kifestésének. Amikor ezzel végeztek, visszaaggatták a még nedves oszlopokra a képeket, amik most vidáman kunkorodnak a munkatársak felé azt üzenve, hogy majd ráérnek akkor felkapni a fejüket, amikor egyszer (feltéve, de meg nem engedve) valami az ép értelem kritériumai szerint történik.

Soha nem kérek életvezetési tanácsot olyantól, aki számára nem triviális, hogy a kávéautomatába – minden más folyamati lépést megelőzően – legelőször is be kell dobni a pénzt.

Ma egy alkalmi beszélgetőpartnerem kérdésemre elárulta, hogy thai boxol. Megemlítettem neki, hogy én is részt vettem megközelítőleg hat muai thai edzésen, mire kissé meglepetten felelte, hogy nem nézte volna ki belőlem. Nekem sem volt egyértelmű annak idején, hogy mit keresek ott, mindenesetre a dolgot dicséretnek fogtam fel, és – csak úgy általában beszélve – azt mondtam neki, hogy talán nem is minden esetben egyértelműen szerencsés, ha az emberen látszik, hogy mit sportol.