Címke: #ezvan

Fólia

Egy zöld furgonon egy telefonszám kíséretében, de minden további szöveg és dekoráció nélkül, a következő szöveg állt: A fóliázott húscsomagoló. Szerintem nem a tulaj vezette a kisbuszt, mert a sofőr – amennyire láttam – egyáltalán nem volt befóliázva. Félek, hogy még a hétvége előtt, a nagy melegben történt vele valami.

Biztosan az övé

A büfében szoktam látni egy embert, akivel semmilyen kapcsolatom, illetve konkrét tapasztalatom nem volt. Nem tudtam, hogy miket gondol vagy beszél, sőt még a hangját sem hallottam soha, mégis – akaratlanul is – ellenszenvesnek találtam, amióta csak először megláttam. Az a típus, akire azt szokás mondani, hogy a szeme sem áll jól. Ha tippelnem kellett volna, azt mondtam volna rá, hogy nem egyenes ember.

Ma, ahogy a mellettem lévő padról felállt – mint azt pár perc múlva észrevettem – egy ötezres maradt a helyén, nagyjából ott, ahová egy bal nadrágzsebből esne. Miután megittam a narancslevemet, kezemben a pénzjeggyel arrafelé vettem az utamat, ahol őt és a kollégáit szoktam eltűnni látni. Bementem az ajtón, és pár méternyire észre is vettem a figurát. Egy monitor előtt dolgozott elmélyedten egy csajjal. Odasétáltam hozzá, letettem elé a pénzt, és azt mondtam neki, hogy ezt a büfében felejtette.

Meglepődött, és meglehetősen zavartan viselkedett. Rövid, döbbent és tétlen csönd után talán megköszönte, mindenesetre valamit mormogott, majd villámgyorsan, nagy igyekezettel újra a monitor felé, illetve papírjaiba fordult – kezét a bankón nyugtatva. Többet nem nézett a szemembe.

Csak később, ahogy meglepődve sétáltam kifelé, állt össze a kép. Fogalma sem volt, hogy elvesztette a pénzét, csak azt észlelte, hogy ötezer forinthoz jut: nem nyúlt a zsebéhez, hogy ellenőrizze, hiányzik-e onnan valami, csak próbálta kibekkelni azt a kis időt, amíg még ott vagyok; utána már biztosan az övé a pénz.

Rákóczi I.

Komoly élmény volt látni az Esztramos hegy(b)en a Rákóczi I-es cseppkő-barlangot. A függőleges elrendezésű képződményben keskeny vaslépcsőkkel oldották meg a közlekedést, így a szűk helyektől, illetve a kúszástól irtózók nyugodtan a tériszonyosok elé tolakodhatnak. A már az őskorban is ismert és használatba vett Baradla-barlangtól eltérően az 1958-ban felfedezett Rákóczi I-esben soha nem éltek emberek, mivel az lépcsők nélküli állapotában rendkívül alacsony komfort-fokozatba lett volna csak sorolható. Ennek folyományaként tüzet sem gyújtott benne senki, ezért a rengetegféle, lélegzetelállítóan szép cseppkövet sehol nem borítja korom. A barlang kiépített részének alján egy kristálytiszta vizű tó kéklik – amennyiben megvilágítják, mert amúgy persze nincs semmiféle színe.

A túrát egy kedves, (legalább) két üzemmóddal rendelkező szakember vezette. A pénztárnál, illetve amíg odaértünk a bejárathoz, szokványos emberként viselkedett, majd a látnivalók magyarázásánál aktivált egy háttértár kiolvasó funkciót, és az eredeti írott szöveg szerinti sorok végén akkurátusan szüneteket tartva szólt hozzánk. A munkája során számtalanszor elmondott szöveg egyhangúsága ellen nem szinonimák bevetésével, vagy anekdotákkal küzdött, hanem verses zárvánnyá növesztette magában az ismeretanyagot, és emberi gesztusként csak a kényszer alatt cselekvő munkavállaló elkeseredését olvashattuk le arcáról, hallhattuk ki sóhajából. Persze csak a sorok végén. A helyszínek között, és a túra végeztével észrevétlenül visszakapcsolt ember-üzemmódba.

Hulló csillag

A héten egyetlen hulló csillagot láttam, amiről pillanatok alatt kiderült, hogy csak egy az úttól messzebb, a kulcsosház tövében ismeretlen céllal elhelyezett köztéri lámpa fényével megvilágított, nagy utazósebességű bogár volt. Mindegy. Amúgy is most végeztem egy hosszabb kifutású vizsgálat-sorozattal, ami egyértelműen azzal az eredménnyel zárult, hogy ha a hulló csillag látványához kötött kívánságok teljesülnének, az már hosszú évek óta, első ránézésre is tükröződne az arckifejezésemen.