Mindig is sejtettem (többször gyakorlati tapasztalatok alapján), hogy a tőzsdei elemzés nem komoly dolog. Hogy kétségem se maradjon, jelet kaptam. Egy mai elemzésben az egyik legkarakánabb jóslat mögött a (?) karakterkombinációra bukkantam.

Egy ideje szerettem volna venni egy olyan, bringázáshoz is használható, a hátfalát az én hátamtól egy ívvel és egy hálóval eltartó hátizsákot, amivel remélhetőleg nem fogunk olyan otrombán összeizzadni, ahogy a most használatossal szoktunk.

Tegnap elmentem a Decathlonba, és mivel futottam már lesre, rögtön a hőséget az információs pultnál túlélni próbáló csajhoz fordultam. Biztosított róla, hogy az általam leírt termék létezéséről nem tud, de hátizsákokat itt kicsit balra, meg pár sorral odébb, beljebb találok. A közelebbi forráshoz léptem, és elsőre belenyúltam egy olyan hátizsákba, amire pontosan illett a személyleírásom.

Mustrálgattam, elképzeltem használat közben, hogy mennyi mindent lehet beletömni, vagy van-e valami olyan (anyag)hibája, ami még mélyebbre helyezi a minőségi rangsorban, mint ahova a gyártó, illetve a márka (Quechua) neve már eleve lenyomja. Úgy tűnt, hogy használható lesz. A soron, ahol lógott, a nem túlhajszoltan korrekt „5990,- Ft-tól” felirat rejtelmeskedett. Úgy döntöttem, hogy ha nem találok jobbat az áruházban, és a pénztárnál nem lesz több az ára, mint a jelzett, megveszem.

A másik sor felé menet találtam egész jópofa rövidnadrágokat. Bármelyik kilenc évesnek könnybe lábadna a szeme tőlük, de felnőtt méretben nincs hasonló, pedig a formájában, küllemében nincs semmi gyerekeknek szóló. Annyira jól meg nem nézett ki, hogy vegyek egyet a bal, meg egy másikat a jobb combomra. Ez a megoldás ráadásul a bekerülési költséget is duplázza, illetve a mindennapi használhatóságot illetően is elbizonytalanodtam, így ezúttal elálltam a vásárlástól.

Mivel jobb (vagy akármilyen, a fent részletezett paramétereknek megfelelő) táskát nem találtam, leakasztottam egyet a belsők, azaz a kevesebbet tapogatottak közül, és a pénztárhoz léptem vele. A rendszer a 2990,- Ft-os árat dobta ki rá.

Az állatok szemszögéből nézve van valami öncélúság a dupla leszúrt rittbergerben. Ugyanez a növények fejével gondolkodva – ráadásként – még gúnyos felhangot is kap.

Érdemes odafigyelni a természet frappáns megoldásaira. A kutya fogsora pl. hátul összeszűkül. Ami ott átfér, lejjebb sem fog gondot okozni. Ma egy úr az IKEÁ-ban vette hasznát az imént említett védelmi mechanizmus épített környezetben való alkalmazásának, amikor szekrényvázakkal megrakott bevásárlókocsiját nem tudta áttolni két saválló acél oszlop között, a lefelé menő mozgólépcső irányába.

Sehogy sem bírtam megérteni, hogy lehet az, hogy a TV Maci gyerek létére egyedül lakik (tehát nincs, aki baszogassa), mégis – korosztályában abnormális módon – minden este önszántából fogat mos, hogy aztán az esti mese után lefeküdjön aludni. Ma már tudom, hogy be volt kamerázva a lakása.

Az a szokás az épületben, hogy ha mögöttünk jön valaki, akkor kicsit nagyobbat lendítünk az épp kinyitott ajtón, hogy még a másik is átérjen rajta anélkül, hogy a kártyájával kellene bíbelődnie. Az ajtót ácsorogva tartani csak nagyon kevesen szokták; ilyenkor a hátul jövő hálálkodó, illetve „igazán nem kellett volna” arcot vág, és megszaporázza lépteit.

Ma reggel egy fiatal, menedzsernek látszó fickó, ahogy belépés közben észrevett, épp csak annyira nyitotta az ajtót, hogy oldalazva becsusszanhasson, majd kettesével szedve a fokokat nekivágott a lépcsőnek. Én – anélkül, hogy különösebben szedtem volna a lábaimat – még pont elértem az ajtót a bezáródást jelző kattanás előtt, majd a lifthez ballagtam. A második emeletre menet a felvonó megállt az elsőn, majd a kinyíló ajtón az előbbi úr lépett be, és a negyedikhez tartozó gombot nyomta meg.

Ha csak egy kicsit is nyitva tartja az ember a szemét, lépten-nyomon annak jeleibe ütközik, hogy Nyugat-Európában sokkal professzionálisabb, kifinomultabb rendszerek állnak az ember szolgálatában.

Most egy olyan mobil-kommunikációs eszközről láttam egy képet, amely folyamatosan monitorozza egy úr szívének működését. A permanens megfigyelésre egyértelműen szükség van, hiszen a szóban forgó szerv bizonyos helyeken az elhalás jeleit mutatja, másutt mintha nyitott lenne, nem utolsó sorban pedig – szokásos helyétől jócskán eltávolodva – a nyelőcső előtt, közvetlenül a gyomor fölött helyezkedik el.

A készülék – az itthon is ismert értékesítési konstrukció szerint – egy bizonyos összegű többlet-befizetés ellenében akár a páciens feleségének és unokájának válláról is tud egyidejűleg(!) adatokat küldeni az arra illetékes egészségügyi intézménynek.

A napokban hallottam, hogy valamikor réges-régen Kínában bizonyos épületek minden egyes téglájára felírták készítőjének nevét. A dolognak a dicsőséghez, illetve a mennybemenetelhez nem volt köze. Illetve utóbbihoz talán. A nevek ugyanis az azonosíthatóságot szolgálták. Az azonosítás igénye pedig kizárólag akkor merült fel, ha az adott téglával valamilyen probléma adódott; ne adj’ isten – például az alsók között elhelyezkedőként – a ház összeomlásában volt gyanítható szerepe. Ebben az esetben a készítőt és szűkebb-tágabb családját – az egyébként kétségtelenül később deklarált – alapvető emberi szabadságjogok teljes figyelmen kívül hagyása mellett, nagyon akkurátusan és hatékonyan bántalmazták.

Az orvostól egy víg kedélyű, nyugalmat árasztó nyolcvanhat éves úr araszolt ki a váróba. Hófehér haját hátrasimította, és a tőle jobbra eső asztalon lévő ásványvizes palackhoz nyúlt. Ahogy lecsavartra a kupakot, és megragadta az üveget, hogy töltsön, egy bő korty víz loccsant ki. Mintha közérdekű információt hozna a többiek tudomására, így kommentálta a történteket:

– Ejha, ez bizony kiloccsant. Nem számítottam rá, hogy a… na mindegy. Most jó nagy felületen szétkenem, mert ugyebár minél nagyobb a felület, annál gyorsabb a párolgás – ahogy azt a fizika kimondja a hőtan fejezetében. Ezért is kell a fákat bőven locsolni, a vizet a gyökerek mélyére juttatni, és nem csak besprickolni egy kicsit. Hölgyem, Uraim, viszontlátásra, a betegeknek mielőbbi jobbulást kívánok.