Címke: #ezvan

Nyelvhal

Garda megkérdezte a halas pultnál álló nőt, hogy van-e még mondanivalója a nyelvhallal, illetve elkészítésével kapcsolatban. Annyi hasonló élményem volt már, hogy egy szaküzletben csak egy kicsit „túlkérdezek” azon, amit az értékesítőnek feltétlenül tudnia kell, és azonnal lefagy, zavartan mosolyog, vagy megpróbálja valami közhellyel elaltatni kóros kíváncsiságomat. Ez a hölgy is tágra nyitotta a szemeit, olyan arckifejezést vett fel, mint aki nem érti, hogy miféle kérdés ez, de a magától értetődő válasz így hangozna rá: hát hal bazmeg.

De Garda nem adta fel. Én már teljesen kivonultam mentálisan a helyzetből, de ő még valami olyasmi segítő kérdést fogalmazott meg, hogy mire kell ügyelni az elkészítésnél. Én csak arra lettem figyelmes, hogy a nő mégiscsak tud beszélni, úgyhogy el is kezdtem figyelni a szavait.

Elmondta, hogy a nyelvhal a legkeresettebbek közé tartozik az áruházukban. Fehérhúsú, vékonyra szelt filénként árulják. Nem száraz, és nem is zsíros fajta. Önmagában is nagyon gazdag az íze, ezért alapvetően arra kell figyelni, hogy ne nyomjuk el fűszerekkel saját karakterét, hanem hagyjuk kibontakozni. Megköszönte a vásárlást, és jó étvágyat kívánt hozzá.

Lehet, hogy mégiscsak több az értelmes ember a világon, mint amennyit én gondolok, csak aktiválni kell bennük az intellektust. Úgy néz ki, hogy ennek az eladónak az üzemmódját nem sokan próbálták meg átállítani, pedig érdemes lenne: nekünk is hasznunkra vált, és ő is jobban érezte magát tőle.

Oliva olajba dobtam petrezselymet, snidlinget és egy parányi halas fűszerkeveréket. Megszórtam sóval, aztán bekentem a laza masszával a szeleteket. Hagytam, hadd ácsorogjon magában, amíg megpucoltuk az újkrumplit, és előkészítettük a mártás hozzávalóit. A halat aztán csendes tűzön, szépen megsütöttük. Negyed óránál nem tartott tovább. A teflon serpenyőbe megint olaj került, megdinszteltem rajta a gombát, újhagymát dobtam rá, lestyánt és oreganot ejtettem bele (épp csak jelzésszerűen), és megsóztam (kicsit erősebben). Amikor jól összeértek, tejszínt csorgattam alá, és összerottyantottam. Közben a megpucolt, direkt kisméretű krumplikat bedobtam egy kimélyített serpenyőbe, és hirtelen sütöttem rájuk egy kis kérget, aztán csendesebb lángon sütöttem tovább, megsóztam és időnként átforgattam őket. Később kis vizet töltöttem alájuk, és átpároltam. Száraz fehérbort ittunk a kompozícióhoz.

Pembroki welsh corgi

Úgy emlékszem, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy Szinák-Veress féle Kutyakalauzban szúrt szemet a pembroki welsh corgi kutyafajta. Minden kutyáról leírják alapvető külső, és várható belső tulajdonságait. Ez utóbbiakat gyakran láttam a gyakorlatban is bebizonyosodni.

A corgiról igazán egyetlen tulajdonsága vésődött be az agyamba. Azt írták róla, hogy dörzsölt. A fellelhető képek alapján (élőben sajnos még nem találkoztam eggyel sem) egyértelműnek tűnik, hogy ez a megállapítás is telitalálat. Szerintem ez az a fajta kutya, akit ha félrehívnék egy csendes sarokba, és egyébként viszonyunkat a teljes, kölcsönös bizalom jellemezné, nemcsak hogy megszólalna, hanem rögtön valami tömörré érlelt életbölcsességet osztana meg velem. Aztán csak ellenőrzésként – mert különleges képességei nagy részét a nyilvánosság előtt elhallgatja – alaposan körbenézne, hogy minden óvatossága ellenére nem volt-e mégis fültanúja iménti megnyilvánulásának. Én is követném tekintetét, és a végén várnám megnyugtató bólintását, hogy minden rendben. Aztán visszamennénk a többiek közé, nehogy gyanússá váljunk.

Környezettudatosság a gyakorlatban

Manapság nem nagyon lehet eligazodni, illetve morálisan vállalható, teljes életet élni a környezettudatosság fogalmának pontos ismerete nélkül. Unalmas definíció helyett talán hasznosabb egy konkrét példával megvilágítani, hogy miről van szó a hétköznapi gyakorlatban.

Ha egy kabát szaküzletben azzal szembesül, hogy az eladók egy váratlanul előkerült, szomorú arcú, megnyúzott kisemlőst kényszeredett mosollyal az arcukon tessékelnek vissza a hátsó helyiségbe bőrlabdát varrni, a környezettudatos vásárló azonnal eláll a vásárlástól.

Elegáns

Valami különösen elegáns gesztus kell, hogy legyen, amikor az autóból kiszállva egy-egy menedzser lép három-négy lendületeset, majd egy laza mozdulattal hátra lendíti karját, és csak ekkor élesíti a riasztót. Abból gondolom, hogy elegáns, hogy megéri annak a kellemetlenségnek a kockázatát, hogy aztán mégis vissza kell menni a kocsi mellé, mert a távirányító valami általános, vagy speciális oknál fogva csak mondjuk egy méter távolságból, a vezető oldalán működik.

Jézus

Reggel a Kossuth Rádióban komolyan megkérdeztek egy szakértőt, hogy XVI. Benedek miért pont Jézusról írt könyvet. Na, akkor csak nagyon röviden: Sokan azt hiszik, hogy a Pápa azt csinál, amit akar. Valójában nagyon komoly szabályok kötik. Ebben a konkrét esetben az történt, hogy közvetlen környezete úgy állapodott meg vele, hogy a már elkészült 101 hatásos trükk a vérfarkasok ellen című könyve már a nyomdába is csak akkor mehet, ha legalább egy Jézusról szóló már megjelent. Még annyit felajánlottak neki, hogy ez utóbbit segítenek megírni.

Gasztronómia

Ma a gasztronómiai elkötelezettségemhez méltatlan, otromba hibát vétettem, amikor a relatíve késői időpont miatt megfogyatkozott választék kitálalt képviselői közül valami szaftos pirított májat választottam ki attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy gombás mártással lágyított marhahúst fogok enni.

Labdajáték

Nem tudom, hogy hallottam valahol, vagy csak a képzeletem egészített ki valami egyszerűbb dolgot, de meg vagyok győződve róla, hogy létezik egy olyan labdajáték, amit egy természeti nép játszik, és a meccs magától értetődő céljainak elérésén túl, – azaz, hogy az ellenfélnél többször kell meghatározott pontokhoz a lehető legközelebb dobni a golyókat –, olyan tényezők befolyásolják a végső győzelmet, mint hogy melyik csapat milyen hatékonysággal vitatja, illetve alakítja a játék általános, illetve csak az adott mérkőzésre vonatkozó, logikai, szokásjogi, valamint ősi legendák alapigazságaiból származtatott szabályait.

Úszók II.

Ma végig két figura dekkolt a medence egyik végében, amíg végeztem a magamra kimért adaggal. Közben fejenként kb. kétszer láttam őket úszásos tevékenységet végezni. A végén hallottam egy kis részletet a beszélgetésükből. Saját és egymás üzleti sikereit méltatták. Egyikük azzal zárta a beszélgetést, hogy ő még úszik egy kicsit, a másik búcsúzóul azt mondta, hogy ő inkább már kimegy. Mindkettejük mögött négy-hat hossz volt az általam a medencében töltött negyvenegy perc alatt.

Volt viszont egy lány, aki nem beszélt róla, hanem csinálta. Az egyik fordulóban bevárt, kis laufot adva magának elrugaszkodott, és a kezére erősített úszótappancsokkal versenyezni kezdett. Épp annyival volt lassabb, hogy saját fix tempómban ne tudjam gyorsan leelőzni, hanem mellette araszoljak el viszonylag hosszú idő alatt. Gyorsítani nem vagyok hajlandó ilyesmi miatt, mindig a saját határaim közelében úszom. Az egész arra volt jó végülis, hogy az önhergelő típusú játékosok kedvükre felháborodhattak a fröcskölésen és a hosszúra nyúlt előzés miatt leszűkült sávon. A legjobban azok vannak elkeseredve ilyenkor, akik egyébként konokul középen úsznak.

Végülis mindenki jól járt. Én leúsztam a 2 km-met, a fickók elmondhatták feleségüknek, hogy úsztak egy órát, a lány sprintelt egy jót, az önhergelők pedig elújságolhatták a vasárnapi ebédnél, hogy gyalázat, amit a mai fiatalok ebben az országban művelnek.

Várunk

Döme a mai sétáknál is csúnyán lemaradozott, sokszor és hosszan kellett várni rá. A korával takarózik (most töltötte be a tizenkettőt), de én jól emlékszem, hogy már kölyökként is ilyen volt. Amikor végre utolér, nyugodtan megáll mellettem, és úgy néz rám, mint aki azt kérdezi, hogy na, várunk még valakit?