Magyarországon örökzöld téma az időjárás – a meteorológusok jóslatához képest való – alakulása. A védelmükben annyit mindenképpen el kell mondanunk, hogy a Kárpát-medence speciális hely, a környező hegyek miatt nagyon nehezen prognosztizálható egy-két napnál hosszabb időtávra a hőmérséklet és a csapadék mennyiségének / milyenségének alakulása.
Nem kell talán magyaráznom, hogy az időjárást alakítani nem tudjuk. Viszont az általa okozott bosszúsággal valamit kezdenünk kell, nem hagyhatjuk, hogy csak gyűljön bennünk. Mit tehetünk tehát lelki egyensúlyunk helyreállítása érdekében?
Habitusunktól függően tartsunk fogva három-hét meteorológust, majd amikor rossz hírt kapunk az időjárással kapcsolatban, rontsunk be a fogvatartásukra kijelölt szobába / fészerbe / garázsba és rángassuk ki közülük azt, amelyik a leggyanúsabban viselkedik (értsd: látszik rajta, hogy ő a felelős), majd példásan büntessük meg. Nagyon fontos, hogy egyéb bosszúságokért (pl. rossz minőségű benzin, elszakadt cipőfűző) nem szankcionálhatjuk őket.
Olyan különösen elkeserítő helyzetekben, mint a mostani, amikor egész nyárra hidegre és esőre számíthatunk, egyszerre több időjóst is sújthatunk büntetéssel. Szükség esetén gondoskodnunk kell a pótlásukról, hogy mindig elegendő számban álljanak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a bűnöst korrekt módon tudjuk kiválasztani.
ahogy olvasgattam, van példa más jelenségekkel kapcsolatban is, hogy elégedetlen vagy. jókora lakás kell majd, hogy problémáid zömét ilyen módon féken tarthasd. és jó erőnlét.
eszter Londonban járt, egy hónapot töltött ott.
Akár nyelvkönyvekből is ismert, milyen gyakori társalgási téma az angoloknál az időjárás.
De ami a kontinentális éghajlatról érkezett magyarnak mégis meglepő volt: nem csak beszéltek “tettek” is: ha a napocska kisütött akár egy pillanatra is, szinte mindenki a homlokát törölgette, és nekivetkőztek: polókban jártak a 24 fokos váratlan hőségben!
aztán jöttek a felhők, és ki-ki zubbonyt öltött, alá pullovert, és már mondták is: ilyen hideget!
és a hideg, az 20-21 fokon állt számukra be. Eszter ezt találta valóságos csodának: hogy egy négy-öt fokos skála végpontjain van pofájuk hőgutát és fagyást emlegetni.
KedvelésKedvelés