Jókora csődület támadt a holttest körül. Három egyenruhás tartotta távol az embereket, hogy egyáltalán dolgozni lehessen. A rendőrök rögtön nekiláttak kérdezősködni, hogy van-e valaki, aki látott valamit. Természetesen volt. Ilyenkor mindig akadnak szemtanúk. A legérdekesebb az, hogy sokszor olyanok is, akik valójában egyáltalán semmit nem láttak, de valami furcsa oknál fogva leküzdhetetlen vágyat éreznek, hogy tanúskodjanak, hogy segítsék a rendőrség munkáját, hogy fontosak lehessenek.
Egy idős hölgy két mosdatlan suhancot látott elrohanni, egy szűkszavú mérnök egy vöröses hajú idegent vett észre a közelben, néhányan erős testalkatú, mások madárcsontú férfiként írták le az általuk látott elkövetőt, de még olyan is volt, aki megesküdött rá, hogy egy nőt látott a gyilkosságot közvetlenül megelőzően a későbbi áldozat körül ólálkodni.
Sőt. Volt három szemtanú, aki magát a gyilkosságot is látta. Egyikük azt mondta, hogy a gyilkos háromszor sújtott le óriási öklével, a másik egy a közeli kocsmából származó hamutartót látott megvillanni a tettes kezében, a harmadik pedig úgy vélte, hogy egy Churchillt ábrázoló miniatűr mellszobor volt, amivel bezúzták a földön fekvő ember koponyáját.
A nyomozók – persze önhibájukon kívül – nem tudhatták, hogy minden amit hallottak, puszta kitaláció. Az előbb felsorolt hölgyek és urak semmit nem láttak. Többen közülük kevéssel a rendőrség után érkeztek. Olyan emberek ők, akik tiszta szívvel, őszinte jószándékkal ajánlják barátaiknak azt a mesterembert, aki alig két hete okozott helyrehozhatatlan károkat a lakásukban.
A nyomozók – persze önhibájukon kívül – nem tudhatták, hogy az egész tömegben egyetlen ember került elő végül, aki igazat mondott. Ő azt állította, hogy nem látott semmit, csak a holttestet. A többieket megkérték, hogy maradjanak még egy kicsit, Gernont pedig elkezdték faggatni, hogy mit csinált aznap, milyen irányból jött, hogy lehet, hogy semmit nem látott, amikor mindenki más konkrét részletekkel tud szolgálni. Egyáltalán: van-e valami különös oka a makacs hallgatásának? – Mutassa csak az öklét! Mondja csak, szereti maga a szobrocskákat, kis barátom?
Már nagyon kellett egy ilyen írás 🙂
KedvelésKedvelés
Helló itt is! Szóval a valódi szemtanúk is egészen hajmeresztő dolgokra képesek – ajánlom mindenki figyelmébe Daniel L. Schacter Az emlékezet hét bűne című könyvét. Lebilincselő! Amikor tavaly megvettem valakinek ajándékba, akkor stílusosan úgy kértem a boltban: “a címe: ‘A memória hét főbűne’, vagy ‘Az emlékezet hét főbűne’. A főbűn biztos!”. Hát persze. Safranek, jöjjön csak közelebb…
KedvelésKedvelés
Erről eszembe jutott valami. Megírom.
KedvelésKedvelés