Ma fel kellett adnom egy olyan levelet a postán, amiről azt gondoltam, hogy nem árt, ha van a kezemben bizonyíték róla, hogy elküldtem. De rigorózusságom nem állt meg itt, és még arra is vágytam, hogy az átvételről értesüljek. Ez postai nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy egy ajánlott, tértivevényes küldeményt adtam fel.
Ehhez ki kellett tölteni az ajánló szelvényt, illetve feladóvevényt. Ennek egyik beikszelhető rubrikája a tértivevény kérésére szolgál. Ahogy beadtam a papírosokat, rögtön kaptam egy másikat, ami a tértivevényről szól. Ennek kötelező elemei a címzett neve és címe, valamint a feladó neve és címe, amelyeknek egyezniük kell a levélen és az ajánló szelvényen szereplő tételekkel is. Röviden: mindhárom papíron lévő mindkét adatnak egyeznie kell a másik kettőn szereplővel. Hiányolok még egy összefoglaló vagy egyesítő dokumentumot, amiben az iménti adatok megismétlése mellett, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az elmúlt fél évben sehol nem nyilatkoztam ettől eltérő módon, és meg sem fordult a fejemben, hogy a jövőben esetleg más címre kérném a visszaigazolást, mint ahonnan a levelet küldöm.


Forrás: http://www.posta.hu
Ezután még kitöltöttem egy öt hetes lottót, de a csaj állítása szerint a leolvasójuk rossz volt. De szerinte délutánra már rendben lesz. Szerintem meg nem. Ugyanis a közelben lévő lottózóban kiderült, hogy az új gépek csak az új szelvényt olvassák, ami abban különbözik a régitől, hogy a szelvény tetején elhelyezett, egyébként talányos funkciójú kis vonalacskák feketék rajta, és nem pirosak.

Nem hittem volna, hogy lottózol.
KedvelésKedvelés
Havi kétszáz forintot a hülyének is megér a határtalan boldogság matematikai esélye.
KedvelésKedvelés
pedig barmelyik otp automatanal is megtehetted volna, – szelveny nelkul! legalabbis a multkor megrokonyodve konstataltam, hogy az otp automatakrol immar lottozni is lehet….
KedvelésKedvelés
Határtalan boldogságra mindig megvan a matematikai esély.
Sztm ennyi eséllyel (lottón nyerni) az otp automatából is ki lehet rugdosni némi pénzt.
KedvelésKedvelés