Emlékszem, gimnazista koromban reggelente AC/DC-t tettem a walkmanembe, ütközésig feltekertem a hangerőt, és csak így voltam hajlandó kilépni az utcára, hogy az iskola felé induljak. Ez a fajta zene határtalannak tetsző energiával töltött fel, amit a megbotránkozó idős utasok rémült arca, és a fülem mellől áramló, a külvilág számára tisztán kivehető számokat magukban vidáman dúdoló, munkába igyekvő ex-rockerek erkölcsi támogatása csak tovább fokozott. Megállíthatatlannak éreztem magam – hacsak nem kellett röpdolgozatot írni.
Egyetemista koromban szomorúan vettem tudomásul, hogy a rock meghalt. A Deep Purple, az AC/DC, az Iron Maiden lelassultak, érdemi új együtteseket pedig nem alapítottak többé. Az elektronikus zene felé fordultam, illetve nyugodtan láttam hozzá, hogy a továbbiakban már nem gyarapodó rock műfajának legértékesebb darabjait szépen lassan magaménak tudhassam.
Pár napja azonban láttam a Tenacious D and the Pick of Destiny című rockoperát, és nem kevesebbre döbbentem rá, mint arra, hogy a rock haláláról kialakított elképzelésem egyszerű tévedés. A film két tehetséges, kedves idiótáról szól, akik rocksztárok akarnak lenni, de szüleik ezirányú törekvéseiket nem támogatják.
A történet szövése végtelenül egyszerű, bele sem akarok menni, csak azt említem meg, hogy akik attól tartottak, hogy a rock az ördögtől való, azoknak meg kell tanulniuk együttélni azzal a vészterhes gondolattal, hogy igazuk volt. Kiderül, hogy a műfaj nagyjait az köti össze, hogy mindahányan egy, az ördög szemfogából származó pengetővel nyüstölték gitárjukat, azaz nem a saját, hanem a gonosz erejéből lettek óriássá. Persze a főhősök is megszerzik a pengetőt.
Az első ránézésre bárgyú történetet kitűnő muzsika emeli a magasba: a párbeszédek jelentős része dalban zajlik. Ezen kívül elegáns, ahogy a főszereplők pont annyira veszik komolyan magukat, mint pl. Bud Spencer és Terence Hill: egyáltalán nem.
Szóval tényleg úgy néz ki, hogy akik arról énekeltek, hogy rock’n’roll will never die, azoknak így vagy úgy, de igazuk lett. Most már én is így gondolom.
