Már nevetnem kell, annyira dühít, annyira nem fér a fejembe századszorra se, amikor egy hölgyvezető az általános udvariassági szabályokat tekinti irányadónak a KRESZ, illetve a fizika jól bevált törvényei helyett. 

Tegnap egy ilyennek elfogyott a sávja a mellettem, amit az út kezelője amúgy rikító sárga felfestéssel próbált már jó előre sugallni. A corsás, barátnőjének szánt mosollyal az arcán, mintegy mellesleg, vagy jelzésként(?) rám nézett, és a hezitálás legparányibb jele, valamint fékezés illetve gyorsítás nélkül, szépen kiúszott a helyemre, és még véletlenül sem az előttem, vagy a mögöttem tátongó űrbe. 

Hogy én már nem voltam ott, az csak azért van, mert ezeket már felismerem oldalról is. Látom, ahogy az állandó huszonnégy órás szolgálatban lévő őrangyaluk lesütött szemmel, pironkodva kinéz rám, hogy tudja, hogy nonszensz ez az egész, ő kér elnézést, neki is végtelenül kínos, de mégis arra kér, hogy tapossak már bele én a fékbe, és kerüljem már el én a vasak találkozását.

Mivel attól tartok, hogy tíz olvasóból kilenc soha nem venné észre a parányi változást, szolgálati közlemény formájában jelzem, hogy jobbra fent a használati utasítást mottóra cseréltem.

Megint én voltam az, aki elhitte, hogy esni fog, ezért magával vitte az esernyőjét, de aztán éppen ezért nem esett. Délután, ahogy izzadt markomban a felesleges teherrel gyalogoltam hazafelé, látnom kellett, ahogy az esernyő nélküli emberek tízes csokrokban fürdetik arcukat a nap meleg sugarában. Ennek az áldozatnak a fáradt fényénél értettem meg, hogy annak idején, amikor magára vette a bűn terhét az emberek válláról, mibe szaladt bele szegény Jézus is – csak, ha lehet, még ennél is durvábban, mint én ma délután.

Minden első szombaton Tom&Jerryt néztem a lakásunkban csodával határos módon fogható Osztrák Televízió 1-es csatornáján. Minden második szombaton azonban iskolába kellett mennem. Miközben a padban görnyedve próbáltam a lelkemet a résnyire nyitott ablakon át szabadon engedni, az Osztrák Televízió 1-es csatornáján, teljes részvétlenséggel irántam, ugyanúgy, mint az első szombatokon, a Tom&Jerry három epizódját sugározták.

Mindig furcsállják, hogy a „mikor?” kérdésre nem a szokásos ötperces bontásban válaszolok, hanem például azt mondom, hogy kábé huszonhat perc múlva. Én meg azt furcsállom, hogy valaki úgy használja az öt percet, mintha az huszonhatot jelentene. Vagy sokat. Vagy keveset.

Ha egy értekezlet végén kimondtuk, hogy végeztünk, majd valaki ahelyett, hogy némán kivonulna, mégis megszólal, az a gongszó után bevitt ütéssel összemérhető aljasság.

Ma csekkeket fizettem be a postán kártyával. A hölgy az ablak mögött azt kérdezte, hogy akkor milyen összeget akarok befizetni. Erre visszakérdeztem, hogy a csekkek összegén kívül milyen opció adódik még. Annyit mondott, hogy amennyit én mondok, annyit üt a gépbe. Hát akkor legyen pont annyi, amennyit az előbb kiszámolt – mondtam, ugyanis egyszerűen nem bírtam kimondani, hogy tudja mit, asszonyom, csapjon hozzá egy ezrest mondjuk a Díjbeszedő Vállalatnak!

Amikor a bonviván még épp nem bánik olyan ocsmány, embertelen módon a táncoskomikussal, ahogyan a köztük fennálló társadalmi és egzisztenciális különbségek alapján egyébként megtehetné, hanem csak a természettől kapni vélt felsőbbrendűségéből fakadóan – az érintett és a közönség rajongásától kísérve – pajkosan kezeli le a beosztott hőst, operettről beszélünk.

Egy kutya hiába hagyja érintetlenül a garantáltnak tekintett vacsoráját, egy hirtelen adódó falatra nem tud nemet mondani. A fogyókúráját töltő ember a svédasztalnál vagy vendégváró sütemények közelében halálpontosan ugyanezt a stratégiát követi.

A beteg, bajbajutott gyerekek megsegítésére fordítandó pénzek összegyűjtésére indított kampánystratégia kialakítása során óhatatlanul ingoványos talajra lép a reklámszakember. Fel kell keltenie a potenciális adakozók tettvágyát, azaz át kell lépnie, lépetnie az ingerküszöbüket. Kézenfekvő ötlet tehát a síró gyermek téma bevetése. Ha azonban nagyon direkt módon, vagy láthatóan valami konkrét tragédiához kötődően ábrázolják a szomorúságot, az – a tapasztalatok szerint – ki-kicsapja a célközönség biztosítékát. Kérdés, hogy a kívánt hatás elérhető-e úgy is, hogy egy jól láthatóan csak a fürdetés és/vagy hajmosás tragikus elkerülhetetlenségén közepesen elkeseredő gyerek képét illesztik az érző szívek megindítására szánt helyre.