Egyik reggel még álomittasan böngészgettem a hüvelykujjam alá kerülő különböző híreket, amikor megakadt a szemem egy érdekes cikken. Azt írták benne, hogy valami továbbfejlesztett fMRI rendszerrel, ha nem is a legjobb felbontásban, de meg tudták jeleníteni a kísérleti személyek gondolatait.

Erről nekem azonnal Pisti jutott eszembe a másodikról. Kiskamaszok voltunk még, amikor rájött, hogy egyedülálló képességgel rendelkezik. Könnyen lehet, hogy ő az egyetlen a világon, akinek ha azt mondják, hogy ne gondoljon egy macskára, akkor nem jelenik meg egy macska a lelki szemei előtt. Mondhattak neki bármit, hogy mire ne gondoljon, ő erőlködés nélkül, egyfajta vidám egykedvűséggel nem gondolt rá.

Csak sajnos a dolgok innen nem jó irányba mentek. Pistiben felébredt a remény, hogy ez a képessége majd minden problémáját megoldja, gazdag és híres lesz, nem kell azon törnie a fejét, hogy mihez kezdjen az életével. Elkezdett nem törődni semmi mással, miközben persze nem tudta bizonyítani, hogy nem gondol arra, amire kérik, hogy ne gondoljon. Szélhámosnak és idiótának bélyegezték. Pisti pár hónap leforgása alatt teljesen kifordult magából.

Mindent elengedett, úgy csinált, mint aki a teljes hátralévő életén keresztül haldokolni akar. Alig evett, inni kezdett, nem mosdott, úgy nézett ki, mint egy hajléktalan, csak ült egyhelyben, és minden pillanatban a legsötétebb gondolatok fojtogatták, a hiábavalóság szürke köde takarta el előle a napot.

Magamban ezt az állapotot úgy képzeltem el, mint amikor az ember megnyeri a lottó ötöst, mindent eltervez, mindent feléget maga mögött, majd a szelvényt kifújja a kezéből a szél, az pillanatok alatt átrepül az úton, és leszáll a folyóra, ami lassan húzza lefelé, és gyorsan sodorja délnek. Iszonyú énerő kell ahhoz, hogy az ember ebből felálljon, egy pillanatig sem hibáztatom Pistit, hogy ez neki nem sikerült.

Szóval a cikket olvasva egyből ő jutott az eszembe, és mindjárt egyértelmű volt számomra, hogy ennek a felfedezésnek sorsfordító jelentősége van, úgyhogy úgy, ahogy voltam, pizsamában rohantam le a másodikra, és dörömböltem Pisti lepergett festékű, megvetemedett ajtaján.

Nagyon lassan kecmergett elő, és nem mondanám, hogy az arcáról a viszontlátás örömét olvashattam volna le, de ahogy rám nézett, és ahogy az orra elé tartottam a telefont, rögtön látta, hogy valami nagy dolog történt. Gyorsan rápillantott a címre és belenézett a szövegbe.

Sokszor hallottam életemben, hogy adni jobb, mint kapni, de amit Pisti arcán láttam a következő pillanatban, az teljesen más perspektívába helyezte ezt a közhelyet. Az a fény gyúlt ki a szemében, amit utoljára negyven éve láttam, amikor felfedezte a különleges képességét. Olyan szélesen elmosolyodott, hogy azt hittem, az ilyesmitől elszokott bőre megreped, de még az arca színe is megváltozott: a tompa szürkés lepel egyszerre elillant. Könnyek szöktek a szemébe. Megdöbbenve vettem észre, hogy velem ugyanekkor pontosan ugyanez történt.

Mindketten tudtuk, hogy innen még ezer praktikus lépés következik, de a nyertes lottószelvény Pistinél van, benne a tárcájában, a zsebébe láncolva, és nincs az a szél, ami onnan kifújja.

Álmost gyerekkora óta ismerem, itt, ugyanebben a házban nőttünk fel. Ez egyébként egy becenév, az apjától kapta még azelőtt, hogy az igazi nevét megtanulhatta volna. Én tudtam, hogy milyen néven anyakönyvezték, de már én is elfelejtettem, mert nincs is jelentősége, főleg az utóbbi évek fejleményeinek a fényében: Álmos annyira azonos a nevével, hogy bárhogy is hívták korábban, az úgysem lehetett volna a valódi neve.

Hallom, hogy sok szülőnél központi téma, hogy a gyerek mennyit alszik, pontosabban nem alszik. Hát Álmosnál ez nem volt gond soha – persze, hogy a nevét is így kapta. Bármikor, bárhol és bármilyen pozícióban képes volt elaludni, soha nem volt probléma, hogy ne akarna délután szundítani, vagy hogy ne durmolta volna át az éjszakát. Az autóban is mindig perceken belül elaludt. Ez aztán a jogosítvány megszerzése után okozott meleg helyzeteket, de végül szerencsére nem lett nagyobb baj a dologból.

Illetve nem szerencséről van szó. Álmosról, aki csak e sorokat olvassa, azt hihetné, hogy valami tompa, lassú észjárású tejalvasztóról van szó, de nagyobbat nem is tévedhetnének. Belátta, hogy a vezetés nem neki való, és egyszerűen, minden tépelődés vagy sajnálkozás nélkül felhagyott vele. Álmosban pont ezt a szikárságig egyszerű, józan paraszti észét becsülöm a legjobban, amivel rendre a legegyszerűbb, magától értetődő módon lát meg valamit, amire bárki más is rájöhetett volna, de mégsem jött rá senki, vagy nem tudja cselekvésbe fordítani. Álmos minden örvénylésen és homályon átlát, egyenesen rá a problémára és a megoldásra.

Mintha tegnap történt volna, úgy emlékszem rá, amikor felvezette az új ötletét. Mi az a három, a hüllőagyunkba vésett ősi szükséglet, aminek hatalma van felettünk, aminek se ésszel, se erővel nem tudunk ellenállni? A szex, az evés és az alvás. Ok – mondtam, na és? – És mi ömlik a médiából, az internetről? A nemiséget mindenbe belekeverik a tintapatron reklámtól a kémfilmeken át a konkrét pornófilmekig. A főzőműsorok szintén elkerülhetetlenek. Az emberek zabálják őket, nem tudsz annyit gyártani belőlük, hogy ne maradjon hely még többnek.

Ezután előadta, hogy az alvásról meg nincs semmi, pedig a logika azt diktálja, hogy az embereknek azt is zabálni kéne, ha már a másik kettő annyira rabul ejti őket. És itt van a különbség Álmos és mindenki más között. Én ezen jót nevettem, azt hittem, csak viccel. Mikor láttam, hogy ez komoly, azt mondtam, hogy ez hülyeség! Egyszerűnek hangzik, de hülyeség. Valami nem kerek, össze nem illő dolgokat vesz egy kalap alá, és úgy csinál, mintha ez lenne a természetes látásmódja a dolgoknak.

Az olvasók egy része persze már pontosan tudja, hogy nem lett igazam, hanem ahogy általában lenni szokott, Álmos volt az, aki megint rátapintott valamire. Elindította a saját Youtube csatornáját, ahol tulajdonképpen nem csinál mást, mint alszik. Jó, nem ilyen egyszerű, rendesen ki van találva az a csatorna, a lefekvéshez készülődéssel, a napi összefoglalóval arról, hogy mi minden történt, ami az alvást befolyásolhatja, satöbbi, satöbbi.

Száz szónak is egy a vége: Álmos milliókat láncol a monitor elé, a fórumon találgatják, hogy mikor álmosodik el, fog-e mozgolódni, az aznapi lakoma segíteni, vagy éppen ártani fog a mély alvásnak. Döbbenetes látogatottsága van a hazaérkezése időpontjában, mindenki próbálja kitalálni, mennyire fáradt, mikor és hogy fog elaludni. Van, aki vele alszik el, van, akit csak megnyugtat, van, aki beleőrül, hogy egy ilyen hülyeséggel ekkora sikert lehet elérni, de egy a lényeg: mindenki nézi. Nekem meg egy biztos pont az életemben. Ha beszélünk, mindig tanulok valamit, ha rá gondolok, mindig mosolyt csak az arcomra.