Széphalmi Endre bácsi hosszú élete tulajdonképpen egy napról-napra, vagy akár évről évre alig észrevehető, de folyamatos lejtmenet volt. Egyetlen vagyontárgya az a hétvégi ház maradt, amit saját, korlátozott képességei szerint még nagyapja épített.
Tegnap az idős urat rendőrök vitték be a kapitányságra, kezét úgy hátracsavarták, hogy előredőlt és minden lépésnél úgy tűnt, el fog esni. Szégyenében amúgy is hasonló testtartást vett volna fel. A házakból kipillantgattak az emberek, de volt, aki ki is állt a kapuja elé.
A legmegvetőbb pillantások a fiataloktól érkeztek, de olyanok is voltak közöttük, akik egyszerűen bolondnak tartották Endre bácsit, és kinevették. Legtöbbjük még elmesélésből sem ismerte a vízkorlátozások előtti időket, nemhogy saját tapasztalatból. Közülük került ki az is, aki rajtakapta az idős bácsit, ahogy vödörrel hordja a vizet a kis háza oldalához, oda, ahol az utólag, de még a nagyapja által odaillesztett terasz befalazott, szobának átalakított oldala találkozik az eredeti ház alapjával.
Endre bácsi pontosan tudta, hogy miért viszik be, és hogy mi lesz a büntetése, de mégis úgy tűnt, mint aki nem akarja elhinni, ami történik vele, és abban reménykedik, hogy egyszer csak felébred a lázálmából. A rendőrségen egy emberségesebb kihallgatóhoz került, aki utalt rá, hogy a jogszabályi keretek – főleg a legutóbbi szigorítás óta – nagyon szűkek, és az egyetlen enyhítő körülmény az lenne, ha ezt az érthetetlenül felelőtlen cselekményt „közvetlen életveszély elhárítása céljából” követte volna el.
Endre bácsi egy darabig csak némán nézett maga elé, aztán szinte csak úgy magának, motyogva, alig hallhatóan elmondta, hogy egyik első emléke a pinceszoba dohos levegője volt. Gyerekkorának minden nyarát ott töltötte, neki ez természetes volt, és hiába dagadt be tőle annyira az orr-nyálkahártyája, hogy csak a száján tudott levegőt venni, mégis boldog volt.
Húsz éves volt már, amikor kiderült, hogy az eresznél folyik az esővíz a ház falához, ott utat talál a földbe és az épület és terasz közötti repedésbe, és folyamatosan táplálja a nedves falakat. Három évbe telt, mire a hiba elhárítása és az utólagos szigetelés után kiszáradtak a falak és eltűnt a dohos szag.
Endre bácsi számára ott és akkor valami végleg megváltozott, végleg eltűnt. Aztán most, élete vége felé közeledve a sok kis, egymásra rakódó, egyenként talán apróságnak tűnő történés olyan súllyal kezdte nyomni a vállát, hogy nem tudott mást tenni, mint megpróbálni visszajutni oda, ahol még minden jól is alakulhatott volna.
egypercesek 